„Erről szól az sms-váltásunk Vidnyánszkyval” – Cserhalmi színházról, halálról, becsületről
Noha az utóbbi hetekben végigturnézta a magyar médiát Csáki Judit vele készült, decemberben megjelent beszélgetőkönyve apropóján, Cserhalmi György cseppet sem élvezi a haza bölcse szerepét. Évindító podcastadásunkba ennek ellenére szerencsére azért még elfogadta a meghívást. Itt az első HetiVálasz az újévben.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Cserhalmi György néhány éve akkor keménynek ható székfoglaló előadást tartott a Magyar Művészeti Akadémián, s most elmondja azt is, egyáltalán miért vállalta akkor a tagságot a Fidesz-kormány által köztestületté avatott grémiumban. Noha Vidnyászky Attilával a nyilvánosság előtt zajló vitáját szappanoperaszerűnek kezdi látni és ezért azt adásunkban lezárni igyekszik, mégiscsak kiderül a beszélgetésből: kettejük vitája nem kizárólag a hazai színjátszás és kutúra témája körül csúcsosodott ki. Nagy szerepe van benne annak, ami Ukrajnában történik és ahogy arra Vidnyánszky, valamit a kormánypropaganda reagál. Cserhalmi, akinek személyes emlékei is vannak 1956-ról, aki ráadásul személyesen kért elnézést Vaclav Háveltől az 1968-as magyar bevonulásért, láthatóan nehezen emészti meg azt, hogy az ország vezetése az orosz agresszor pártját fogja egy ilyen konfliktusban.
Tüntetésen buzdítani a kormány ellen vagy lemondásra felszólítani az uralmon lévőket – azt Cserhalmi ennek ellenére sem érzi feladatának. Pedig szavainak olykor bűvös hatása van: egykor, 2009-ben legalábbis elődlapunknak, a Heti Válasznak nyilatkozva küldte el Gyurcsány Ferencet – aki négy nappal később le is mondott. S hogy miként jutottunk oda, hogy az 1989-ben egymásba karolva menetelő Csurka István és Konrád György csupán néhány éven belül esküdt ellenségekké váltak, ahogy sokan mások is – ezt is boncolgatjuk Cserhalmival, aki szemtanúja volt a fenti jelenetnek, éppen azon a napon, amikor a rendszerváltás 12 pontját felolvasta a (ma már Tiborcz István tulajdonát képező) egykori tévészékház lépcsőjén a Szabadság téren.
Az immár a Válasz Online hetente jelentkező podcastjaként működő HetiVálaszban ezúttal lemondásra senkit sem szólítunk fel, szó esik viszont Aczél Györgyről és a kommunista kultúrvezetésről, valamint a mairól, amelyben Rákay Philip Petőfi-filmjére mennek forintmilliárdok. „Az én növendékem, Szász Júlia nem vállalta el abban Szendrey Júlia szerepét. Nagyon büszke vagyok rá” – fogalmaz Cserhalmi.
De beszél színpadról, színpadi halálról és valóságosról is, arról, a 77-hez közeledve van-e benne félelem ettől, valamint, hogy milyen ambíciói maradtak még több mint 200 film és ugyanennyi színpadi szerep után.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
