Autizmustünetek kütyüzéstől – 5 módszer, amivel tönkretehetjük a gyerekeinket
Magyar tudósok tanulmánya szerint a másfél éves gyerekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt. A kütyü lett a bébiszitter, az altató és a nyugtató a kicsik számára. A túlzott képernyőhasználat miatt a gyerekek egy része másfél évesen nem hallgat a saját nevére, háromévesen nem tanul meg beszélni. Mindez azért, mert a szülei úgy érzik, a képernyőzés, az angol nyelvű mese majd segíti a nyelvtanulásukat, növeli a szókincsüket, digitális készségeiket. Pedig éppen ellenkezőleg. Öt pontba szedtük, hogyan tehetik tönkre a szülők a saját gyerekeiket – a legnagyobb jóindulattal.
A gyermekpszichológusok furcsa jelenségre lettek figyelmesek. Néhány autistaként diagnosztizált gyerek másként reagált a kezelésekre, mint a többiek, gyorsan és látványosan javult az állapotuk, ami ennél a kórképnél korábban egyáltalán nem volt jellemző. Pedig kezdetben a csodás gyógyulást produkáló gyerekek és a többiek tünetei ugyanolyanok voltak: nem tudták megkülönböztetni az emberi érzelmeket, kerülték a szemkontaktust, nem voltak képesek absztrakt fogalmak megértésére. Ott egy cica vagy egy kutya – idáig eljutottak, de azt már nem fogták fel, hogy mindkettő egy állat. A szakpszichológusokat meglepte, hogy a gyerekek egy részének javulni kezdett az állapota, esetenként meg is szűntek a tüneteik. Mi történhetett? A gyógymód ugyanaz volt mindkét gyerekcsoportnál, biztosra vehették tehát, hogy – sajnos – nem fedeztek fel új, hatásos kezelést. A gyerekek különböztek egymástól.
Kiderült, hogy az általuk autizmussal diagnosztizáltak körében 2012 és 2017 között – vagyis az okostelefonok, -tévék és a tabletek megjelenése után – drámai változás történt a médiahasználatban:
38 százalékról 97 százalékra nőtt az extrém hosszú, napi négy órát meghaladó képernyővel töltött idő.
A javulás azoknak a gyerekeknek egy részénél következett be, akik már hároméves koruk előtt napi négy órát képernyőztek. Az azóta világszerte ismertté vált Marius Teodor Zamfir, a bukaresti Spiru Haret University pszichológusa rájött, hogy a gyerekeket félrediagnosztizálták: nem voltak autisták, csak a tüneteik voltak hasonlónak. Azért javult rohamosan az állapotuk a többiekhez képest, mert az autizmusgyanú esetén a gyerekek szüleinek kütyümentes körülményeket javasolnak. Vagyis „véletlenül” megszüntették a tüneteket kiváltó okot, a túlzott képernyőzést, és ettől a gyerekek állapota javulni kezdett. 2018-ban Zamfir már több év kutatási tapasztalatával tudta bizonyítani, hogy a kontrollálatlan kütyühasználat rosszat tesz a gyereknek. (Zamfir megalkotta a virtuális autizmus kifejezést, de a jelenségnek valójában nincs köze az autizmus spektrumzavarhoz.)
A kisfiú, aki ötévesen látta meg az anyja arcát
Vele egyidőben Yurika Numata-Uematsu japán gyerekneurológus egy ötéves japán kisfiú példáján mutatta meg ugyanazt: a túlzott kütyühasználat az autizmushoz hasonló tüneteket idéz elő. A szülők riasztó jeleket tapasztaltak, gyerekük nem vette fel a szemkontaktust, nem kommunikált velük. Megvizsgálták és autizmust diagnosztizáltak nála. Az orvos azt tanácsolta, szüntessék meg a médiahasználatot, játsszanak fizikai játékokkal, társasozzanak, menjenek ki futkározni a parkba. A japán orvos megkérte a gyereket, hogy rajzolja le az édesanyját. Két hónappal a „kezelés” megkezdése után újra ez volt a feladat. A változás megdöbbentő. Mintha a gyerek ekkor látta volna meg először a saját anyját.
A kisfiúval ugyanaz történt, mint amit a román szakpszichológus is észlelt. Az első orvosi publikáció ez volt arról, hogy létezik egy autizmus tüneteihez megtévesztésig hasonló kóros állapot, ami azonban jelentősen javítható.
Mindez hét évvel ezelőtt történt, azóta logopédusok, nyelvészek, pedagógusok tömege észleli Afrikától az Egyesült Államokig, hogy nagyon furcsa dolgok történnek a gyerekekkel. Pogány Ákos, az ELTE kutatója etológusként, vagyis az állati és emberi viselkedésforma kutatójaként tavaly egy konferencián hallotta Stréhliné Peternák Magdolna logopédus előadását arról, milyen tömegesen találkoznak kóros jelenségekkel a gyógypedagógusok az óvodásoknál. Az olvasónak már ismerős lesz ezek némelyike:
- nem veszik fel a szemkontaktust;
- nem tanulnak meg beszélni hároméves korukra, lemaradnak a beszédfejlődésben, nem tudnak ragozni, nem használnak igéket;
- egy-két hangot rosszul ejtenek, és egész hangsorokat cserélnek fel a szavakban;
- képtelenek megérteni, hogy a maci és az elefánt állat, de másként, mint a papagáj vagy a galamb.
Pogány Ákosra revelációként hatott Peternák Magdolna előadása.
– Leesett az állunk. Mi addig csak az ovisok társas készségeinek fejlődésére irányítottuk a figyelmünket. Ez történik, és senki sem foglalkozik vele? – idézi fel lapunknak.
Pedig már az ő kutatásuk is mellbevágó eredményeket hozott. Az etológus az ELTE Etológia Tanszék Alfa Generáció Laborjában mutatta ki, hogy a világjárvány hatására jelentősen nőtt a három-hatéves gyerekek képernyőideje, nagyjából a felük napi több órát tölt a televízió és más digitális eszköz előtt, jellemzően meséket, videókat, filmeket nézve.
Nemrégiben megjelent a Gyermeknevelés című folyóiratban Kopcsó Krisztina, Ökrös Fruzsina és Boros Julianna vizsgálata is, amely szintén a világjárvány alatt, de még kisebbeknél, másfél éveseknél mutatja be a kütyühasználat gyakoriságát. A másfél éves gyerekek 44 százaléka naponta tévézik, 21 százalékuk tableten néz videókat és 19 százalékuk aktívan teszi ezt, vagyis a képernyőt ujjával görgeti és tapogatja is.
A másfél éveseknek csak 14 százaléka nem tartozik a napi felhasználók közé, 19 százalék 61-120 percet, 19 százalék pedig több mint két órát képernyőzhet.
A kütyüzők átlagosan 86 percet töltenek gép előtt, 62 százalékban úgy, hogy az anya is velük van, de többnyire más tevékenységet végez.
Hogyan lehet napi másfél órában kütyüztetni a kicsiket? Itt az ígért öt módszer, amellyel tönkretehetjük gyerekeinket.
- Magányos mesenézés
Mesélés helyett „meséztetjük” a gyereket, vagyis magukra hagyjuk a tévé előtt, vagy a kezükbe adunk egy tabletet, okostelefont, és egyedül nézik a filmeket esetleg angol nyelven.
Tévhit: A magányos mesenézéstől (idegen) nyelvi képességei fejlődnek.
Valóság: Rontjuk a gyerek anyanyelvi fejlődését is. (Ennek okaira később visszatérünk.)
- Kütyüztetés etetés közben
A gyerek evés közben játszhat, filmet nézhet. Csecsemőkortól így etetik, mert nyugton marad, bármi letolható a torkán, nem köpi vissza.
Tévhit: A gyerek megtanul rendesen étkezni.
Valóság: A kütyübűvölet közben nem érzékeli, mi történik.
- Képernyővel altatás
Számos család bevett gyakorlata, hogy a csecsemőt nem a szülő altatja, nem énekel altatódalt, nem mesél, hanem egy filmet indít el a számára.
Tévhit: A gyerek csendben marad, ezért azt hiszik, ez nyugtatóan hat rá.
Valóság: Kütyüfüggőség kialakulása, alvás minőségének romlása.
- Képernyővel nyugtatás
Ha gyerek sír, akkor nem megnyugtatni próbálják, hanem kütyüztetik.
Tévhit: A gyerek lenyugszik.
Valóság: Nem tanulja meg kezelni az indulatait, ami növeli az agressziót.
- Tévézés háttérzajként
Számos családnál folyamatosan megy a tévé.
Tévhit: A szülő és a gyerek sem figyel erre, olyan a hatása, mint egy halk háttérzenének.
Valóság: Megváltozik a család kommunikációja, a gyerek nem tud leválni a képernyőről, a szülők ritkábban és kevesebb szót használva beszélnek hozzá.
×××
A túlzott képernyőhasználat kezdete egyre korábbra csúszik, 2020-ban még azon döbbentek meg a kutatók, hogy az óvodásokat tömegesen kütyüztetik, most pedig már a bölcsis korosztállyal történik ez, sőt ötből egy esetben önállóan használhatnak érintőképernyős eszközt.
– A kulcs az, hogy a nyelvelsajátítás nem egyéni, hanem társas közegben valósul meg – mondja lapunknak Kas Bence, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának egyetemi docense, amikor szembesítjük a jelenséggel, hogy egyes szülők elítélik a gyerekkel való „gügyögést”, és helyette tabletet, a „modern nyelvfejlesztés eszközét” adják a kezébe. Kas Bence szerint a nyelvtanulás közös figyelmi helyzetben zajlik, amelyben jelen van a felnőtt, vagyis a kultúra átadója, a gyerek, a kultúra elsajátítója és egy harmadik dolog, amire a figyelmük összpontosul. Például egy labda, amit a szülő gurít a kisgyereknek, amit nemcsak elkapni tanul meg, de a tárgy nevét is, ahogy azt is megérti, mit jelent az, hogy mellé, fölé, alá. A másfél-kétéves gyerek számára ez a közös figyelmi helyzet szükséges a nyelv elsajátításához, a televízióból, tabletből nem tudja megtanulni a szavakat.
Pogány Ákos szerint szülőként ezzel átlépünk egy vörös vonalat, mert
a túlzott eszközhasználat immár belecsúszott a nyelvfejlődés időszakába.
Mindkét felmérés azt jelzi: gyorsan és átfogóan zajló folyamat részesei vagyunk.
Nem gondolunk rá, de a gyerek ilyenkor egy kulturális beavatási aktuson esik át. A stratégia részeként a szülő dajkanyelven beszél – mama, papa, vau-vau, pápá –, közben egy sajátos prozódiával – éneklő hangon – szólunk hozzá, amit a kukucs-játékkal lehet a legjobban megragadni. A tablet nem használ dajkanyelvet, és nem kacag, ha félregurul a labda.
Függő kisbabák
Persze az emberek már vagy ötven éve napi szinten televízióznak, miért most jött ez fokozottan elő? Ha az okoseszközöket legtöbbször filmnézésre használják, miért károsabb az okostévé, a tablet és az okostelefon, mint egy hagyományos tévékészülék?
– A kütyük interaktívabbak, mint a tévézés – magyarázza Peternák Magdolna. – Az ingerek egymás után sokkal gyorsabban, erősebben érkeznek egy okoseszközökön, mint a tévén, a gyerekek aktívan nyomkodhatnak, görgethetnek, választhatnak tartalmakat, ami jobban leköti a figyelmüket, ezáltal már-már a szociális izolációig maradnak benne a bűvöletben. Kizárják a külső ingereket. A kütyüzés túl korán kezdődik, és ezáltal káros hatás éri a még kialakulatlan idegenrendszert.
Magunk is érezhetjük az egész abszurditását. Húsz éve senki sem indult a babakocsira szerelt tévével sétálni, ma a képernyő számos babajárgány része, amit a gyerek menet közben is nyomogathat. Ugyan kinek jutott eszébe egy családi ünnepen külön tévét vinni a gyereknek, amit kirakott az éttermi asztal közepére? Ma sokaknál normális, hogy a gyerek a nagyapa születésnapi ünnepségén is kütyüzik.
Egy dunántúli tanító mesélte lapunknak, hogy korábban a kistestvéreket a szülők behozták az iskolába, ma rendszeresen kint várnak az autóban és az első ülés háttámlájára szerelt képernyőt nézik, amíg a nagyobb gyerek felöltözik. A hatás?
– Az óvodások logopédiai felmérésénél többszörösére nőtt azon gyerekek száma, akik fejlesztésre szorulnak – osztja meg velünk a tapasztalatát Peternák Magdolna.
A tanító is hasonlóról számol be. Egy évtizede egy elsős osztályból általában egy kisgyereket kellett logopédushoz vinni fejlesztésre, mert például a sziszegő-susogó hangjai nem voltak rendben. A mostani osztályában három, a párhuzamos osztályban hét fejlesztésre szoruló gyerek van, és előfordul, hogy egy gyereknél nem egy vagy két hang, hanem hat-nyolc hiányzik.
– Ott állnak velem szemben, beszélnek hozzám, és nem értem. Mintha idegen nyelven szólnának – mondja a pedagógus.
– Az igazi probléma az, hogy ők nem értenek minket – teszi hozzá Peternák Magdolna.
A gyógypedagógiai segítségre a pedagógus iskolájában akkora az igény, hogy a gyerekek egy évig férnek csak be a programba, ha addig nem hozzák be a lemaradásukat, akkor a szülőknek saját zsebükbe kell nyúlniuk. Jogos hát a kérdés: mi történik a gyerekeinkkel?
– Egy kisgyerek számára a legnagyobb kihívás – magyarázza az okot Kas Bence –, hogy a beszédfolyamban meg kell találniuk a szavak határait. A dajkanyelv támogató szülői stratégia, amely segít a kicsiknek felismerni a szavakat és a jelentésüket. Ha az anya fejből vagy könyvből mesél, meg tud állni, ha a gyerek nem ért egy szót. A kicsi a felnőtt után mondja a szavakat, a szülő pedig sajátos hanghordozással jelzi, ha tudást szeretne átadni. Közben a gyerek érzi a szülő érzelmi viszonyulását is az adott szóhoz, mesei fordulathoz, és ezt is megtanulja. A kütyüzés, a magányos tévézés során mindez elmarad. A gyerek hall egy beszédfolyamot, és akár angolul is meg tudja ismételni annak egyes részeit, de fogalma sincs a tartalmáról, és nem képes valós élethelyzetben alkalmazni.
Mindez azért lényeges elem, mert a szülők harmadik legfontosabb okként azzal magyarázták a digitális médiahasználat engedélyezését, hogy fejleszteni szeretnék a gyerekük képességeit. Fontos itt megállni, hiszen vannak kétnyelvű családok is, ahol az anya és az apa más nyelven beszél a gyerekhez. Elsőre logikus lenne azt gondolni, hogy ha a kütyüt angol nyelvre állítjuk be, akkor a gyerek önállóan megtanul egy világnyelvet. Kas Bence szerint ezt tévedés.
– Kétnyelvű szülők esetén a gyerekhez két külön nyelven beszélnek, játszanak, mondókáznak, és az interakcióból, a közös játék helyzeteiből, a szülő érzelmi válaszaiból, a dajkanyelvből érti meg a szavak jelentését. A kütyü azonban önmagában nem alkalmas erre – mondja Kas Bence.
A tévhit azon alapulhat, hogy sokan azt hiszik, a gyerekek maguktól szívják magukba az anyanyelvüket. Valójában ez egy hosszú tanulási időszak eredménye, ami a gyerek születésétől – eleinte passzív módon – tart, és megszámlálhatatlan közös beszélgetés, mondókázás, mesélés során fejlődik ki.
– Meg lehet érteni a szülőt, miért vonzó alternatíva a kütyüztetés, de szülőkként nekünk is meg kell értenünk, hogy ennek ára van
– mondja Pogány Ákos. Az eszközöket úgy fejlesztették ki, hogy lekössék a felhasználó figyelmét, és ehhez pszichológusok segítségét veszik igénybe. A képernyő folyamatosan villódzik, a mesék túl gyorsak, a szövegfolyam lendületesen pörög, a zene hangos, a gyerek védtelen a hatás ellen.
– Nem is észleli a külvilágot. A szülő nem veszi észre, hogy nemcsak az ő jelenlétét zárja ki, hanem az erős képi hatás következtében szinte nem is hallja a nyelvi információkat. A vizuális hatás elnyomja az élőszót, és nem alakul ki a beszédre való figyelem – osztja meg velünk a logopédus a tapasztalatait.
Az etológus el is magyarázza miért:
– Képzeljünk el egy helyzetet, amikor hirtelen mozdulatot látunk magunk előtt, például elénk csapódik egy ág az erdőben, akaratlanul is elkapjuk a fejünket, ösztönösen. Hasonló hatás éri a gyerekeinket is: csak a mozgó képre figyelnek, miközben a nyelvi hatások gyengébb ingereket váltanak ki – érzékelteti Pogány Ákos.
– Túl korán kapnak túl sokat, de ez egy nagyon alacsony szintű, önkéntelen funkció. Áttrenírozzuk a gyerekeinket a nyelvinél sokkal izgalmasabb, ellenállhatatlan, de a gondolkodást, nyelvi fejlődést nem támogató stimulációra – erősít rá Kas Bence.
Az algoritmusok végtelen sorba rendezik a videókat, amelyek inkább hasonlítanak egy akciófilm és egy reklám keverékére, mint egy klasszikus mesére.
Peternák Magdolna kedvenc szava a tevekaraván, amin le tudja mérni, hol tart a gyerek nyelvi fejlődése. Mindennapossá vált, hogy öt-hatéves gyerekek nem tudják utánamondani ezeket a szavakat.
– Hall, de nem ért, sérül a beszédészlelés – magyarázza a logopédus. Szótagcserék, hangátvetések, esetenként szóroncsok jönnek létre az utánmondás során, mert a hangok sorrendiségének feldolgozása nem megfelelő.
Ám az még mindig nem világos, hogy napi néhány órányi videóztatás miért jár egyes gyerekeknél ilyen komoly következményekkel.
– Azért tapasztalunk annyi hibát, mert a nyelvi fejlődés során el kell érni egy bizonyos kritikus tömeget, hogy egy következő szintre lépjünk. Amíg hiányzik egy pici, de stabil szókincs, a gyerek nem lesz képes a ragok szerepének megtanulására; amíg nem ismer elég igét, nem fog mondatokban beszélni. Ha folyton kütyüzik a szülőkkel és kortársakkal való beszélgetések helyett, akkor ezt a kritikus tömeget nehezebben éri el – magyarázza a nyelvész. Így fordulnak elő olyan esetek, hogy egy hároméves képtelen megmutatni a házat a képen. Nem sérült kisbabákról van szó, hanem olyan agyonkütyüztetett gyerekekről, mint a román pszichológus vagy a japán orvos kis páciensei.
Mindez nem jelenti, hogy a gyerekeket teljesen el kell tiltani a képernyőtől.
– Az óvodás korosztály a szülővel együtt már nézhet egy-egy lassabb tempójú mesét, ha az apa vagy az anya végig ott van, és lehet kérdezni, közösen nevetni, megélni az eseményeket, és ez nem von el jelentős időt az egyéb, hasznos tevékenységtől – mondja Pogány Ákos.
Nem meséztetni tehát, hanem mesélni, vagy esetenként mesét nézni együtt.
– Jóindulatból teszik tönkre a gyerekeiket – összegez a tanító, akinek megdöbbentő élmény volt, hogy a nyári táborban egyik kis diákja már nem a szülők hiánya miatt sírt, hanem az otthonhagyott kütyü után.
Szerencsére a gyerekek számára három- vagy hatévesen nem záródik be a nyelvi ablak, később is el tudják sajátítani az anyanyelvük alapjait, ám sokkal nehezebb dolguk lesz. Amíg ugyanis a kicsiknél megvalósul az a bizonyos háromszög, szülő, gyerek és a dolog, amire figyelnek, ez az óvodában gyakran már húszszög, mert az óvodapedagógus még 19 másik gyerekre is figyel, az általános iskolában pedig még 29 gyerek hallja, hogy „Nyisd ki a könyvedet a 13. oldalon” – és nagy bajban van, aki ezt nem érti.
A szülő, aki abban bízott, hogy a gyereke majd sikeresebb lesz a korai kütyüzéstől, azzal szembesül: nemhogy angolul nem tanult meg, de az anyanyelvi fejlődésben, az érzelmek felismerésében, kezelésében is lemaradt. Emellett a gyerek rengeteg konfliktust él meg, nehezen tud illeszkedni.
– A csoportomban az egyik gyerek szinte semmit nem eszik az óvodában, és a társait sem hagyja ebédelni, tízóraizni. Mindent megpróbáltunk már, hogy megoldjuk ezt a nehéz helyzetet, mire kiderült: a szülők otthon telefonoztatva etetik, és azért vált agresszívvá, mert enélkül nem érezte biztonságban magát – meséli lapunknak egy fővárosi óvodapedagógus.
– Ha sikeres gyereket szeretnénk, tízéves koráig ne engedjük képernyő közelébe. A sikerhez ugyanis elsősorban magabiztosságra, jó nyelvi és más készségekre van szüksége. A sokat képernyőző gyerekeknél pedig pontosan ezek hiányoznak – mondja a logopédus. – Nem démonizálni szeretnénk ezeket az eszközöket, hanem jelezi a szülőknek a következményeket, hogy kialakíthassák a családnak a megfelelő használat szabályait.
Kopcsó Krisztinának, Ökrös Fruzsinának és Boros Juliannának a Gyermeknevelésben megjelent eredményei azért is jelentősek, mert alátámasztották az úgynevezett helyettesítési hipotézist, vagyis azt, hogy a sok kütyüzés a gyerekeknél a valóban értékes közös időtöltéstől veszi el az időt, amikor szabad levegőn mozognak a testvéreikkel vagy a szüleikkel, együtt vannak és beszélgetnek, játszanak.
– Ez a fejlődés hagyományos módja, ez van a genetikánkban és hosszú ideje ez volt a kultúránkban is – magyarázza Pogány Ákos, miért is olyan nagy baj ez.
A másik fontos eredmény, hogy nem pusztán az egyetemi közegből könnyen elérhető családokat kérdeztek meg, a kutatásukban alacsony jövedelmű és iskolázottságú szülők is részt vettek. Ha valaki azt gondolná, hogy a szegény családokban felnövő gyerekek anyagi helyzete legalább megvédi őket a kütyühatástól, téved. Szocioriportjaink során gyakran tapasztaljuk, hogy a digitális eszközök – a tablet kivételével – a szegények között is a fogyasztói kultúra részeivé váltak, és számukra egyfajta társadalmi kapocs szerepét is betöltik. A gyerekes családokban a televíziónak más funkciója is van: a gyerekek gyakran csak úgy tudnak elaludni, hogy megy a tévé, különben félnek a sötétben. A másfélévesek a legszegényebb családokban kétszer annyi ideig kütyüzhetnek, mint a legfelső jövedelmi ötödbe tartozók gyerekei. A nyolc osztályt végzett anyák 62 százaléka engedi a napi egy óránál több képernyőzést a totyogó gyerekének, a diplomásoknál ez az arány a harmada, 20 százalék. Mindez azt jelzi, hogy ezeknek a gyerekeknek egy újabb hátránnyal, a fokozott kütyüártalommal is számolniuk kell.
– Persze, amit erről a témáról mondunk, sok esetben még inkább tapasztalat, mint tudományos eredmény – ismeri el Pogány Ákos. – Mégis: figyelmeztetnünk kell a szülőket, mert nem tudunk 15–20 évet várni, hogy megnézzük, a másfél évesen négy. órát képernyőztetett gyerekből milyen felnőtt lesz. A veszély már most egyértelmű.
A bizonyítékok gyűlnek, és világszerte mozgalmak indultak a szülők figyelmeztetésére. A cikkünk elején említett román pszichológus hatására például drasztikus jelzést kapnak. Vörös betűkkel szedett feliratot: ha a gyereked másfél évesen nem néz a szemedbe, nem hallgat a nevére, fordulj specialistához!
Nyitókép: AFP/Hans Lucas/Riccardo Milani
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
