„Ekkora csúsztatást hogy engedhet meg magának?” – Lányi András Mohács-ügyi válasza Varga Szabolcsnak
Csupa olyasmit cáfol, amit ő nem is állított – írja Lányi András Varga Szabolcs hasábjainkon a minap megjelent Mohács-ügyi vitacikkére reagálva. Lányi, „gyarló és hiányos tudása dacára” arról viszont szívesen nyit vitát, hogy a birodalmukba tagozódott országrész mennyiben számíthatott a Habsburgok anyagi és fegyveres támogatására másfélszáz éven át. Vélemény.
Varga Szabolcs többek között tudatlansággal, elavult történelemkép átörökítésével, a népi-urbánus ellentét felelevenítésével, kuruc nosztalgiával vádol (a lista messze nem teljes), valamint azzal, hogy a koraújkori eseményeket a szabadságharc szemszögéből nézem. Számos térképpel illusztrálva és tizenegy kortárs történészre hivatkozva hosszan cáfol olyan dolgokat, amelyeket én nem állítottam. Nem is tehettem abban a nagyjából tizenöt sorban, amelyben – Papp István korábbi írásához kapcsolódva – Varga Mohács-cikkét érintettem egy levélben, amelyben a Válasznak nyilatkozó Széchenyi Ágnes nézeteit védtem Papp egyes megalapozatlan állításaival szemben (de ezt a kedves olvasó már aligha képes követni, nem is kell neki).
Hogy kerülök én most ezzel a pár sorral egy kalap alá Bokros Lajossal, aki máshol, máskor és egészen másképpen írt Mohács kapcsán furcsa dolgokat? Ekkora csúsztatást hogy engedhet meg magának egy tudós?
Nem tiltakoznék az indulatos árnyékbokszolás ellen, ha Varga véletlenül nem olyan nézeteket tulajdonítana nekem, amelyeknek pont az ellenkezőjét gondolom.
Sőt, le is írtam. A Jagelló-kori és a kora újkori Magyar Királyságot nemhogy nem azonosítom az 1849 utáni magyar nemzettel, inkább a kettő közötti hiátust hangsúlyozom Megbűnhődte? című esszémben a Menekülés a győztesek táborából című kötet 18. oldalán. (Igaz, Varga ezzel sem értene egyet, de akkor legalább lenne miről vitáznunk.) Kemény Zsigmondról szóló, nemrégiben megjelent esszémben pedig – kötetben: Búcsú a tizenkilencedik századtól – annak a nagyszerű író-politikusnak az alakját helyezem némileg új megvilágításba, aki mintegy előre megvétózta az egész kiegyezés-kori kuruckodást. Mohácsról, Trianonról, valamint a magyar foci helyzetéről egy árva szót se szóltam.
Arról viszont gyarló és hiányos tudásom dacára szívesen nyitok vitát, hogy a birodalmukba tagozódott országrész mennyiben számíthatott a Habsburgok anyagi és fegyveres támogatására másfélszáz éven át. Zrínyi Miklósra fogok hivatkozni (Az török áfium ellen való orvosság), erdélyi történetírókra és fejedelmekre, a gályákra küldött protestáns prédikátorokra és más egykorúakra, akik nem voltak képesek felfogni a sikeres, birodalmi és keresztény integráció nyilvánvaló előnyeit. S hogy ez a birodalom mennyire volt a „miénk”, ahogyan azt Varga állítja, nos, ezen a ponton éppen ő az, aki a kétsúlypontú monarchia rövid korszakának viszonyait vetíti vissza a korábbi századokra.
Nyitókép: II. Lajos magyar király (forrás: Wikimedia)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
hirdetés
