„Megbocsátani sosem fogom” – így remélnek változást a keresztények Szíriában
Múlt hét óta új elnöke van Szíriának. Az egykori az al-Kaida helyi szárnyát irányító Ahmed as-Saráa uralmától sokan a szír keresztényeket féltik a legjobban, hiszen közmondásosan az ancien régime támogatói voltak – jobb híján. Hogy a valóság kissé bonyolultabb, kiderül Thorpe Dániel írásából. Az Isztambulban élő újságíró a Válasz Online számára küldött cikkéhez szíriai keresztény kolostorokat járt végig. Olyan környéken, ahol a polgárháború első éveiben épp as-Sara dzsihádistái pusztítottak, és egy olasz jezsuitának is nyoma veszett. A derűlátóbb helyiek most azt remélik: az új vezető és köre végigmegy a damaszkuszi úton – és nem csak fegyverekkel. Exkluzív riport.
Maalúla. Kisváros a Damaszkusztól északra fekvő hegyek között. Keresztények és muszlimok lakják. Ez az egyik utolsó hely a világon, ahol a helyiek anyanyelve az arámi, amit Jézus és az apostolok beszéltek. Az autópályánál, ahol az út elágazik, még ott áll egy tank. Ágyúja a Homsz felől érkező útra fordítva. A fővárost védte volna az északról támadó lázadóktól, de a rezsim katonái dezertálhattak, mielőtt harcra került volna a sor.
A városban még sok helyen látni a háború nyomait. A templomokat már rendbe hozták, de a mecseteken és a civil épületeken golyó- és nagy robbanásnyomok tátonganak. „2013-ban betörtek és elfoglalták a várost az an-Nuszra Front terroristái – mondja csöndesen Zuhejla nővér Szent Tekla-kolostorában. – A háború előtt a világ minden tájáról érkeztek ide zarándokok. A háború alatt már alig, a felszabadítás óta meg szinte senki. De hála Istennek nyugodt a helyzet, nincs mitől félni.”
Láthatóan nem akar az új kormányról, vagyis a Hajat Tahrír as-Sámról (HTS) beszélni. A háború elején az an-Nuszra Front volt az al-Kaida szír szervezete. 2016-ban feloszlatták magukat, elhatárolódtak az al-Kaidától és megalakították a HTS-t, ami decemberben a fő szerepet játszotta Aszad rezsimjének megdöntésében. Ma Damaszkuszból kormányoznak, vezetőjük, Ahmed as-Saráa múlt héten – az új alkotmány kidolgozásáig tartó átmeneti időszakra – az ország elnöke lett. Bár láthatóan moderálták magukat politikailag, könnyen lehet, hogy több olyan iszlamista, aki 2013-ban túszokat ejtett és civileket végzett ki Maalúlában, ma kormánypozíciókban ül vagy tiszt lesz az új reguláris hadseregben.
A kolostor melletti kisbolt tulajdonosa, Szarkisz már beszédesebb. Ő is csak terroristaként említi az an-Nuszra Front iszlamistáit, akik kifosztották és leégették a boltját és a háromemeletes raktárát: „Úgy tűnik, a HTS megváltoztatta a viselkedését. Mióta hatalomra jutottak, nem ért minket semmi atrocitás. Most arra lenne szükség, hogy választásokat tartsanak, és adják át a hatalmat azoknak, akiket a nép megválaszt” – mondja.
„Egy megválasztott kormányt elfogadok majd akkor is, ha nem az győz, akire én szavaztam. Az élet megy tovább; valahogy túltettem magam azon, amit a boltommal műveltek. De megbocsátani sose fogom!”
Hogy kér-e majd kompenzációt a boltjáért az új kormánytól? Keserűen elmosolyodik és egy arab mondással válaszol: „Ha azt akarod, hogy a kívánságod teljesüljön, ne kérd a lehetetlent!”
hirdetés
A város felett terpeszkedő sziklahegyen helyezkedik el 4. századi Szent Szergiusz és Bakkhusz-kolostor, a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő temploma. A háború kezdetén az an-Nuszra iszlamistái a templomot durván megrongálták, az oltárt ledöntötték. A szunnita iszlámhitben tiltott az emberábrázolás, ezért az ikonok szentjeinek arcait lekaparták, majd eladták a feketepiacon. Egy évvel később sikerült a kolostornak visszaszereznie őket Libanonból. A falon ott lóg a zarándokok jegyzéke. A háború előtt, 2010-ben több mint 200 ezer látogatója volt. 2023-ban mindössze 11 074 – köztük tizenkét magyar.
Majdnem minden bolt és vendéglátóhely zárva. A lakosok közül rengetegen külföldre menekültek; ez jellemző az egész régióra. Míg a Földközi-tenger keleti térsége több mint egy évezreden át volt a kereszténység központja, mára a keresztények száma rohamosan csökken. Üldöztetés, politikai válság, polgárháború és más konfliktusok miatt a palesztin, libanoni, jordániai és egyiptomi keresztények tömegesen költöznek el hazáikból. Muszlim honfitársaikkal szemben ők könnyebben jutnak menedékjoghoz Nyugaton, ami tovább fokozta az elvándorlást. Ez történt Szíriában is. A háború előtt 1,5 millió körüli keresztény élt az országban – a lakosság 10 százaléka –, ez egyes felmérések szerint 2022-re 300 ezerre csökkent.
Mostanság gyakran vádolják őket azzal, hogy Aszadot támogatták a háború alatt. Való igaz: sok keresztény tekintett a rezsimre úgy, mint a kisebbik rosszra, miután a felkelők között a radikális iszlamista csoportok törtek előre. (Aszad elnök maga is az alavita felekezet tagja volt a szunnita muszlim többségű országában.) Csakhogy Szíria egyik etnikai vagy vallási csoportját sem lehet feketén-fehéren elkönyvelni – a keresztényeket sem: „Igaz, létezett egy általános érzés a keresztények között, hogy a rezsim meg tud védeni minket a fanatikusoktól – magyarázza Dzsihád atya, az Etiópiai Szent Mózes-kolostor főszerzetese. – Voltak, akik azért támogatták, mert féltek, hogy másképp a hírhedt börtönökben végzik. Mások azért, mert egyként kezelik az iszlámot és a terrorizmust – ami persze nem igaz” – jegyzi meg.
„És voltak olyanok, ahogy mi is, akik óvatosságból csöndben maradtak, hogy folytatni tudjuk a munkánkat. De azt nem állíthatjuk, hogy a többségünk támogatta volna a rezsimet. Sok keresztény is részt vett a forradalomban, mint sok aktivista és sok művész.”
A neve talán furán hat az európai olvasónak, de a Dzsihád gyakori keresztnév az arabok között, ideértve a keresztényeket is: „A nevem erőfeszítést, küzdelmet jelent. Számunkra a dzsihád a lelki harc. Az iszlámban is két vetülete van: a kisebbik dzsihád, amikor az ember fegyverrel harcol (ennek szigorú szabályai vannak, amiket az iszlám világban nem mindenhol tartanak tiszteletben), és ott van a fő dzsihád, a legnagyobb, amit önmagunk ellen, az emberi lélek rosszra és egoizmusra való hajlama ellen vívunk.”
Az Etiópiai Szent Mózes-kolostor a 11. században épült a szír sivatag szélén magasodó hegyekben. Az 1830-as években elhagyatottá vált és pusztulásnak indult, mígnem 1982-ben Paolo Dall’Oglio olasz jezsuita szerzetes ide érkezve élete küldetésévé tette, hogy újjáépítse, innen hirdetve a kereszténység és az iszlám közötti párbeszédet, megértést. Paolo atya folyékonyan beszélte az arab nyelvet, egyetemi tanulmányait pedig az iszlám jogból – a saríából – végezte.
A kolostort ma három szerzetes, öt apáca és nyolc világi lakja. Missziójuk nem a muszlimok megtérítése, hanem megértése. „Nem annak dacára beszélünk velük, mert muszlimok, hanem pont azért! – mondja Dzsihád atya. Érdekes módon a legtöbb ellenállás nem a muszlimoktól, hanem a helyi keresztényektől érkezett. Nem igazán örültek neki, amikor megtudták, hogy Paolo atya és társai nem azért érkeztek a kolostorba, hogy visszaállítsák az asszír keleti katolikus egyház dicsőségét, hanem hogy nyitottságot és megértést tanúsítsanak muszlim szomszédaik felé. „Minden oldalon vannak fanatikusok” – kommentálja Dzsihád atya elnézően. Paolo atya azonban már nincs közöttük. Amikor 2011-ben a tömegtüntetések elkezdődtek, ő nyíltan a tüntetők pártjára állt, írásaiban a politikai és demokratikus változást támogatta. Szír állampolgárságú szerzetes- és apácatársait arra kérte, ne foglaljanak állást nyilvánosan, hanem folytassák vallási küldetésüket a kolostorban. Így is történt, és végül csak Paolo atyát tiltották ki az országból mint „idegen ügynököt”.
2013-ra a békés tömegtüntetések vérengző polgárháborúvá alakultak át; megjelent az Iszlám Állam (ISIS) is. Ekkor döntött Paolo atya úgy, hogy illegálisan átlépi a szír–iraki határt, hogy Rakkába, az ISIS fővárosába menjen. Dzsihád atya elmondása szerint Paolo atya a keresztény és muszlim túszok szabadon engedéséért ment tárgyalni al-Bagdadival, az ISIS vezetőjével. Emellett arra kérte az összes fegyveres felkelőt, hogy ne egymás ellen harcoljanak, hanem egyesítsék erőiket a rezsim ellen és vessenek véget a polgárháborús vérengzésnek. Lehetetlen küldetés volt, amit valószínűleg ő maga is tudott.
Elindult a Rakkába vezető úton – ez az utolsó biztos információ, amit Paolo atyáról tudni lehet.
„Nem tudjuk, él-e vagy megölték – mondja Dzsihád atya. – Még van reményünk, de egyre halványabb, hiszen mára elérhető az összes olyan terület, ami az Iszlám Állam ellenőrzése alatt volt. Egyes értesülések szerint azok, akik elrabolták, később átadták a rezsimnek. Mások azt mondták, hogy egyből kivégezték. Semmi sem biztos.” Paolo atya írásait azóta kiadták Olaszországban, a kötet előszavát maga Ferenc pápa írta.
Amikor az Aszad-rezsim összeomlott és a HTS bevonult a fővárosba, sokan a legrosszabbra számítottak, főleg a kisebbségek között. Történtek is atrocitások: karácsonyfák felgyújtása, spontán kivégzések. De az a vérfürdő, amitől sokan tartottak, eddig még nem következett be. A HTS vezetősége szigorúan megtiltotta a kisebbségek háborgatását, militánsai nagyrészt fegyelmet gyakoroltak ez ügyben. „Nem félünk a keresztényektől és nem is féltjük őket – jelenti ki kérdésünkre magabiztosan Músza al-Omar szír médiaszemélyiség, aki közeli személyes kapcsolatot ápol a HTS vezetőjével, as-Sarával. – Jobban fogunk bánni velük, mint akármelyik ország a világon! Ők is szírek, akárcsak mi, és minden erőnkkel meg fogjuk védeni őket. Ők is az ország civilizációjának a részei. Damaszkuszban a templomok és mecsetek egymás mellé épültek.”
Nem mindenki hisz a szép szavaknak. Damaszkuszban egy görög ortodox nő, aki ragaszkodott az anonimitáshoz, szkeptikusabb az új kormánnyal: „Túl sok incidens történt a keresztények ellen ahhoz, hogy mindet kivételnek vagy a véletlennek tudjuk be. Szerintem ez szisztematikus. Amikor jelentettük ezeket a HTS-nek, azt mondták, ezek csak elszigetelt esetek. De túl sok ilyen történt.” Ugyanakkor azt is megjegyzi: őt személyesen nem érte semmi bántalmazás azért, mert fejkendő helyett arany keresztet hord – vagy mert kocsmába jár.
„A HTS-nek megvan a saját sötét múltja – mondja Dzsihád atya. – De nekem úgy tűnik, hogy megváltoztak. Kérdés, ez a változás maradandó-e, tetten érhető lesz-e a cselekedeteikben is,
meg az is, hogy mennyire képesek majd irányítani. Nem ők ugyanis az egyetlen fegyveres csoport az utcán. Remélem, sikerül egyesíteniük az összes csoportot – ahogyan azt Paolo atya is akarta –, és abbahagyják harcot! Alig telt el egy hónap a felszabadítás óta, és minden szír tett hozzá valamit.”
Ami a toleranciát illeti, az Etiópiai Szent Mózes-kolostor modellje jó minta lehetne a szír társadalom egésze számára.
Nyitókép: Zuhejla nővér Szent Tekla-kolostorban a szíriai Maalúlában 2025. január 12-én (fotó: Thorpe Dániel)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
