Két nő kis híján meghalt szülés közben – a kórház főigazgatója nem válaszol
Az Országos Kórházi Főigazgatóság belső vizsgálatot folytat a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol december 23-án két szülő nő vérzéses sokk állapotában került az intenzív osztályra – tájékoztatta lapunkat a kórház főigazgatója. Úgy tudjuk: a kismamák jelzését figyelmen kívül hagyva olyan későn végezték el a sürgősségi császármetszést, hogy a nők méhe megrepedt, és az egyik kisbaba sérült. A főigazgató azzal hárította el lapunk megkeresését, hogy a vizsgálat lezárultáig nem válaszolnak kérdéseinkre. A kismamáknál azonban nincs hírzárlat. Két történet arról, hova vezet, hogy nem lehet már választott orvosuk a terhes nőknek. Vigyázat, csak erős idegzetű felnőtt olvasók számára!
– Maguk azok a szülő anyukák, akikkel problémák voltak? – érdeklődött a beteghordó Lázárné Sélley Szandrától a kórház liftjében, miközben ultrahangra vitték.
– Miféle problémák? – kérdezett vissza a nő.
– Úgy hallottam, majdnem meghalt két anyuka a szülésben – mondta a férfi.
– Anyuka, jól van? Hallottam, mi történt. A kicsi is rendben van? – ezzel már az ultrahangos szakorvos fogadta. Lázárné Sélley Szandra így szembesült vele, hogy az egész kórház tudja, valami gond volt a szülésével.
– A szobatársammal lélegeztetőgépre kerültünk, de csak ekkor tudatosodott bennem, hogy tényleg majdnem meghaltunk.
Ahogy visszaért a kórházi szobájába, megnyitotta a telefonján az Egészségablak nevű alkalmazást, és megnézte a leleteit.
– Megrepedt a méhem. Gyorsan rágugliztam, mit is jelent ez.
A méhrepedés orvosi vészhelyzet, életveszélyes következményekkel járhat mind az anyára, mind a magzatra nézve, és súlyos vérveszteséget okozhat. Megértettem, miért kaptam majdnem egy liter vért a szülés után.
Korábban a férje még azzal vigasztalta, a szobatársa nála is rosszabbul járt, mert Szandránál császármetszés közben ugyan elpattant egy ér, de szegény Szintiának megrepedt a méhe.
– A férjemet félretájékoztatták, az én méhem is megsérült – mondja Szandra ölében tartva másfél hónapos kislányát. Nem túloz: december 23-án éjjel tényleg majdnem mindketten meghaltak ugyanannak a kórháznak ugyanazon az osztályán, és veszélyben volt a magzata is.
Szintia története
– December 23-án a feleségem már egy hete túlhordta a kisfiunkat – meséli Orosz Attila. Felesége, Orosz Szintia volt Szandra szobatársa. A 32 éves nőnek hajnaltól voltak már fájásai. A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház felé vették az irányt. A házaspár a 16. kerületben él, és a Pest megyei kórházhoz tartoznak. A hálapénz megszüntetése óta a nők sem intézményt, sem szülészorvost, sem szülésznőt nem választhatnak, a területileg illetékes kórházban az ügyeletesnél kell szülniük. A kórház szülészete frissen felújított, bíztatónak találta, hogy honlapjuk szerint a természetes születési módszer hívei. Szülészetükön 2023-ban 33 százalékos volt a császármetszés aránya, ennél jobb számmal Budapesten csak a Szent Imre Kórház rendelkezik. A fővárosi átlag kiemelkedően magas, 42 százalék. Fontos körülmény, hogy a szenteste előtti napot munkaszünetinek nyilvánították, a kórházban ügyeleti szolgálat működött.
– Tíz órakor már a szülőszobán voltunk – folytatja a férj. – Mivel nem tágult, délben a szülés gyorsítására oxytocin hormont adtak, és azt mondták, mindjárt kint lesz a baba.
– Igen, ezt mondták, de éreztem, hogy nem fog kijönni – veszi át a szót az anya. Teltek-múltak az órák, beadtak egy injekciót, hátha majd attól elfolyik a magzatvíz, és megszületik a baba. De nem született.
14 óra környékén epidurális érzéstelenítést kapott, mert a fájásai egyre erősebbek lettek, tágulni viszont nem tágult kellően.
– 15 óra körül az érzéstelenítés ellenére is olyan erős fájdalmat éreztem, hogy kértem, császározzanak meg. Kezelőorvosként L. doktornő mutatkozott be, azt mondta, az nem úgy működik, hogy kérem és „csak úgy” megcsászároznak.
„Ugyan anyuka, működjön együtt, én is megszültem három gyereket, menni fog” – mondta neki L. a kismama szerint.
Vele egyidőben a szomszéd szülőszobában egy másik nő is vajúdott. Szintia akkor még nem tudta, hogy Szandra az, a riportunk elején megszólaló nő. Ugyanaz az orvos látta el őt is.
– Közben el-eltelt fél óra, egy óra, addig egyedül voltunk, időnként a szülésznő benézett – folytatta a férj. Szintinek egyre erősebb fájdalmai voltak, és mindketten tudtuk, hogy ez nem hasonlít egy normál szülésre. Rohangáltam az orvosért, kértem, hogy császározzák már meg, de L. mindig azt válaszolta: „Nem, meg kell próbálni megszülni.”
Fél hatkor a felesége már önkívületben volt a fájdalomtól. A szomszéd szülőszobában Szandra vajúdott, a férje, Lázár Péter azt mondja, életében nem találkozott olyan hanggal, mint ami a szomszéd szülőszobából jött: egy fájdalomtól önkívületben levő nő folyamatos üvöltését hallotta.
hirdetés
Este hat óra után megjelent K., egy másik doktornő, feltérdelt Szintia feje mellé és megpróbálta kifelé préselni a kisbabát. Attila mindkét kezével mutatja a lefelé és kifelé irányuló erőteljes mozdulatot.
– Az utolsónál vér lövelt ki a feleségemből. Próbáltam volna nyugtatni őt, de olyan pánikban voltam, hogy hangosan sírtam, és könyörögtem, hogy császározzák már meg. Szintinek elmondhatatlan fájdalmai voltak.
– A fal, a csempe, a dokik, minden csupa vér volt – emlékszik vissza Szintia.
Akkor már nem kellett kérlelni az orvosokat, rohantak, még a másik osztályról is, tolószékbe ültették és vitték a műtőbe. Szintia rendelkezésünkre bocsátja a számára elérhető betegdokumentumokat, meglepve olvassuk, hogy „befolyásolatlan fájásgyengeség” szerepel a császármetszés indokaként.
A kisfiú 19.07-kor született meg egészségesen, 57 centiméteresen és 3760 grammosan. Rögtön az apa mellkasára tették.
– Nem is tudtam koncentrálni a kisbabánkra, csak azt kérdeztem: hol a feleségem, mi történt vele? Szívem szerint berontottam volna a műtőbe.
A kisfiút 20 percen keresztül tarthatta a meztelen felsőtestén, így pótolva az anya érintését. Nyolc óra körül már a folyosón látta, ahogy áttolják Szintiát az őrzőbe.
– Mi is megnézhettük a kisfiút, és azt mondták, a baba jól van, az anya jól van – veszi át a szót Balogh Ildikó, Szintia édesanyja.
– Az őrzőben később K. megnézett, és megkérdezte, miért van ennyire felpuffadva a hasam – veszi át a szót Szintia. – Láttam, hogy még nagyobb, mint amikor benne volt a kisbabám. Elmondhatatlanul fájdalmas volt, ahogy a doktornő nyomkodta a hasamat.
K. megállapította, hogy ez így nem lesz jó, újra műteni kell. Megint beindult a rohanás.
Mitől lett nagyobb a hasa, mint a szülés előtt volt? Tele volt vérrel.
– Fogalmunk sem volt erről, nekünk azt mondták, hogy jól van – folytatja a férje –, másnap majd láthatjuk. Éjfélkor azonban csengett a telefon. A kórházból hívtak, hogy ne ijedjek meg, a feleségemmel történt valami, de most már minden rendben van, nyugodjak meg. Az intenzíven van, holnap reggel nyolckor meglátogathatom. Másnap az intenzív osztály vezetője mondta el, hogy megrepedt a méhe, rengeteg vért veszített, életveszélyben volt, géppel lélegeztetik, bódítják.
Szintia anyját is arról tájékoztatták szóban, hogy a lányának megrepedt a méhe. Az orvosi papírokban a „császármetszést követő utóvérzés” szerepel. A hozzánk eljutott kórházi iratok között nem találtuk meg, hogy a császármetszés megkezdése előtt egy súlyos vérzést kiváltó műfogást alkalmaztak.
Összesen öt egység vért kapott, 2,25 litert. Nagyjából a felét egy egészséges felnőtt összes vérének.
– Bemehettem hozzá, de nem volt magánál, mindenhol cső volt, a torkában, a hasában is – mondja a férfi. – Sírtam, végig sírtam, de mondták, hogy ne tegyem, mert megérzi. Hogyan tudtam volna visszatartani?
Ott volt mellette egy másik hölgy is, aki szintén akkor szült, ő is lélegeztetőgépen. Még nem tudtam, hogy Szandra az. Megrendítő volt ezt a két fiatal nőt így látni. Azután hallottam, hogy sikerült a feleségem méhét megmenteni.
– Hetekkel később is kék-lila volt a hasa, a bordájánál fájdalmai voltak – teszi hozzá Szintia édesanyja, érzékeltetve, milyen erőteljesek lehettek a löketszerű vérzést kiváltó orvosi mozdulatok.
Lábadozása során az elgyötört kismamát a nővérek olyan mondatokkal szembesítették, hogy „a terhesség nem betegség” és „ez egy állami kórház, ne várjon sokat”. Előfordult, hogy éjjel felhívta a férjét, most azonnal vigye haza. Szintiát december 30-án engedték ki a kórházból. Január elsején este belázasodott, újabb négy napig bent tartották, mert begyulladt a sebe. Rettegett, nehogy újra kelljen operálni és kivegyék a méhét.
Azóta magánorvost is fogadtak, aki megerősítette, hogy állapota most már folyamatosan javul. A lelki sérülések lassabban múlnak el, a férjét is rémálmok gyötrik az átéltek miatt. A kisfiú szerencsére egészséges.
Szandra története
– Négy szülési időpontunk volt. December 21., 25., 16., 24. Hogyan lehetséges ez? Én is ezt kérdeztem. A nőknek már nem lehet fogadott orvosuk, ahányszor mentem, csaknem mindig más nőgyógyásszal találkoztam, és mindegyik mást mondott – meséli Lázárné Sélley Szandra. A házaspár nagyobb lánya, a hat és féléves Mia büszkén mutatja nekünk, milyen gyönyörű kistestvére van.
Szandra mostani várandóssága ikerterhességként indult, de az egyik magzat kilenchetes korában elhalt. Viszontagságos kilenc hónap volt, de a nő nemcsak ezért szorongott a szüléstől: az édesanyja elvérzett a szülőágyon, amikor ő született. A betegdokumentációban azonban ezeknek a fontos kockázati tényezőknek nem találtuk nyomát.
– Az első orvosoknak mindent részletesen elmondtam, gondoltam, ami fontos belőle, azt beleírják a papírokba. Az ikerterhességről is tudniuk kellett, hiszen Kistarcsára jártam terhesgondozásra.
Szandra december 23-án azért ment be a szülészetre, mert a korábban „pörgős”, sokat mozgó magzata valahogy „elcsendesedett”, nem nagyon mozdult. A nő úgy érezte, ebből baj lehet. V. doktor vizsgálta meg, és azt mondta, kevés a magzatvíz, az okozza mindezt.
– Azután egy doktornő jött, megráncigálta a magzatburkot, ami nagyon fájt. Nem tudom, ki volt, nem viselt névtáblát. Nehéz megszokni, hogy a szülésem napján is egymást váltják az idegenek, akik hozzám nyúlnak, és még a nevüket, beosztásukat sem tudom. Azt remélték, hogy megreped a burok, és elindul a szülés, de nem indult meg. Rengeteg szőlőcukrot etettek velem, de azután sem nagyon mozgott a baba. Végül 11 óra körül azt mondták, keressem meg L. doktornőt a szülőszobán. „Baba nélkül nem megy ma el” – próbálták oldani a hangulatot. A férjem a reptéren dolgozik, felhívtam, mondtam neki, ráér munka után indulni, még az elején tartunk.
Szandra is L. doktornőhöz került, az orvos ballonnal tágította, majd 14 óra körül oxytocint adott, labdán rugóztatta, guggoltatta, hogy segítse a szülés megindulását. Amikor K. doktornő megvizsgálta, ő vette észre, hogy a baba arccal előre helyezkedett el „indulásra készen”. Lázár Péter, a férj amennyire csak tudja hátrahajtja a fejét, így mutatja, hogyan képzeli el a dolgot.
„Érzem a szemét” – idézi fel Szandra a doktornő szavait, és azt is, mennyire megijedt ettől. A magzata rendellenesen helyezkedett el. Azonnal levették a szülés beindítását segítő hormonról, négykézlábra állították, „popsi fel, kéz le” pozícióban, innentől nem gyorsították, hanem lassították a szülést. Arra számítottak, hogy a magzat megváltoztatja a helyzetét. De nem történt semmi. Két óra telt el így.
– Négy órakor kértem, hogy császározzanak meg. Ha elől van az arca, az veszélyes lehet, de mondták, nem, mert még befordulhat.
– Fél ötkör értem oda – folytatja Péter. – Azóta is bánt, hogy nem kérdeztem meg: hogyan tudna befordulni a kisbabánk, hiszen azért indították meg a szülést, mert nem volt elég magzatvíz!
Határozottabban kellett volna fellépnem, hogy császározzák meg a feleségemet, de attól féltem – hallottam rá példát –, hogy kizavartak volna a szülőszobáról, és akkor Szandra még kiszolgáltatottabb helyzetbe került volna.
– 18 órakor megint kértem, hogy császározzanak meg, mert féltem tőle, hogy a babának baja lesz. L. doktornő azt mondta, még próbálkozunk, mert biztos, hogy át fog fordulni.
– K. doktornő azt mondta erre, meg kellene műteni, de L. kijelentette: várjunk még. Mindebből azt hittem, hogy L. doktornő a főnök – mondja Péter.
– Csak később, a nővéremtől tudtam meg, hogy L. doktornő nem szülészként, hanem általános orvosként szerepel a kórház honlapján, vagyis ő nem szülész szakorvos, hanem rezidens, ennek ellenére órákon keresztül ő hozott döntéseket rólunk.
K. nevét nem találták meg a kórházi honlapon, nem szerepel a kórház orvosainak listájában. Trombitás Zoltán főigazgató nem válaszolt lapunk kérdésére, milyen jogviszonyban áll K. a kórházzal.
Végre elkezdték felkészíteni Szandrát a császármetszésre, de hirtelen eltűntek az orvosok, mert közben dráma alakult ki a szomszéd szülőszobában, Szintiánál most értek el a véres jelenethez. Hét óra körül jártak, telt az idő, mire kiderült, hogy baj van, mert a magzat már a szülőcsatornában volt, de nem fordult meg, arccal előre helyezkedett el. K. ekkor sürgősségi császárt rendelt el azonnal, altatásban.
– „Jöjjön valaki, mert a gyerek fejét vissza kell nyomni” – ezt hallottam — mondja Péter és Szandra is megerősíti. A nőt tolókocsival vitték a műtőhöz.
– Amikor átmásztam az ágyra, éreztem egy nagy nyomást és hirtelen elviselhetetlen fájdalom hasított belém. Másnap reggel az intenzív osztályon ébredtem fel.
Kislányuk 20 óra 09 perckor született, egy órával az Orosz házaspár kisfia után. Péter csak azt hallotta, hogy az egészségügyiek megint szaladnak, mert a 3620 grammos baba nem sírt fel. A gyomrát is ki kellett mosni, mert beleivott a szennyezett magzatvízbe. Futva vitték a PIC-re, az újszülöttek intenzív osztályára.
– Vagy húsz perc múlva tájékoztattak, azt mondták, az első hat óra kritikus, nem biztos, hogy a kisbabánk túléli. A feleségemről semmit sem tudtam – érzékelteti a férfi a teljes kétségbeesés állapotát. Később a babát megnézhette, az arcszíne szürke volt, szinte ki volt nyúlva, pihegett – ő is belefáradt abba, amin keresztül ment.
Péternek K. doktornő azt mondta, a felesége két egység vért kapott, mert érprobléma miatt vérezni kezdett.
– De nem ez történt, félretájékoztattak minket – mondják egyszerre.
Szandra a zárójelentések szerint izomsérülésből fakadó vérzéses sokkot kapott, lerepedt a méh mellső fala, lélegeztetőgépre került.
Újabb két nap telt el, mire a kislányát láthatta. Tapasztalt anyaként rögtön tudta, hogy a kisbaba nincs teljesen jól, keveset szopik, mellé kell táplálni, a tej egy része kifolyik a szájából, gyakran félrenyel, túl feszesek az arcizmai. Utóbb kitűnt, hogy a válla, a karja és a nyaka miatt is hetente többször gyógytornára kell járniuk. A kislány még másfél hónaposan is üvölt a fájdalomtól, ha sapkát adnak rá, olyan nyomás érte a fejét.
– Folyamatosan szúrt a hasam, de azt mondták, hogy ez természetes – folytatja Szandra. Miután hazaengedték, a védőnő vette észre, hogy begyulladt a sebe, éppen úgy, mint Szintiáé.
L. doktornő megjelenik
Kanyarodjunk vissza oda, hogy Szintia és Szandra egy szobába került az intenzív osztályról, ott látogatta meg őket L. doktornő. Mindkét nőtől azt kérdezte, hogy vannak, és mire emlékeznek.
– Szandrának azt mondta, egy ér pattant meg nála, nekem pedig azt, nem kértem a császárt – mondja Szintia.
– Még én is hallottam a szomszéd szobából, hogy Szintia és a férje könyörög a műtétért – közli lapunkkal Szandra férje.
– Nem is tudom, hány deci vér szakadt ki belőlem, és L. azt mondta, ez nem igaz, nem véreztem, és hebegett-habogott – folytatja Szintia.
– Minden csurom vér volt, miután a feleségemet elvitték a műtőbe, láttam, hogy két ember mosta fel a padlóról, a csempéről – állítja Orosz Attila.
– Amikor a doktornő ezeket mondta, felszakadt bennem, hogy édesanyám ott halt meg a szülőágyban, elvérzett és ez majdnem velem is megismétlődött. Az orvos azt kérdezte, miért nem mondtam ezt el, ha tudta volna, minden másként történt volna. Annyi orvosnak elmondtam a terhességem alatt, nekem kellett volna tudnom, hogy ez fontos? Nem azért a szenvedésért vagyok dühös, amit én éltem át, hanem a kislányom miatt. Még csak most született meg, és nem tudhatom, mit okoztak neki. Majdnem mindkettőnk életébe került egy rossz döntés – mondja Szandra.
– Nem hiszem el, hogy ilyen súlyú döntést egy rezidens hozhat meg, nem értjük, miért nem engedték meg időben a császármetszést – veti fel Szintia.
Vizsgálatot indított az OKFŐ
„Tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esetek kapcsán intézményünkben jelenleg a kórházfenntartó által elrendelt belső vizsgálat zajlik, ennek megfelelően arról – annak lezárultáig – bővebb információt nem áll módunkban adni” – ezt a választ kaptuk a történteket firtató kérdéseinkre Trombitás Zoltán kórházigazgatótól. A kórházfenntartó az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), a vizsgálat ténye azért érdekes, mert ekkor még nem kaphatták meg a családok panaszbejelentését. Az ügy olyan súlyú, hogy az állami egészségügy magától lépett.
– Az utóbbi években megnőtt a kártérítési és sérelemdíjas ügyekre kifizetett összeg, amely ma már összességében milliárdos nagyságrendű – mondta lapunknak névtelenséget kérő kórházi jogász forrásunk. Hogy pontosan mennyi, az nem tudható, mert az OKFŐ szerint ezt kórházanként intézik, és nem írja jogszabály, hogy az országos összesítést elvégezzék. Forrásunk szerint a legkönnyebb út panaszbejelentéssel élni a tisztiorvosi szolgálatnál. (Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, NNGYK).
– Tapasztalatom szerint a valóban súlyos ügyekben a tisztiorvosi szolgálat szakmailag megalapozottan jár el. Megkönnyíti az eljárást a betegek számára, ha be tudnak mutatni egy pecsétes papírt arról, hogy az egészségügyi hatóság szerint a kórház hibázott. Utána lényegében már csak a kártérítés vagy a sérelemdíj összegéről kell dönteni – mondta a jogász.
Megkerestük Boza Laura egészségügyi ügyvédet, aki szerint a kórház több szakmai szabályt is megszeghetett, nem volt megfelelő a betegdokumentáció, nem a megfelelő személy, és nem időben hozott döntéseket.
– Támogatjuk a természetes szülést, de vannak körülmények, amelyek felülírják ezt a vágyunkat. Fel kell ismerni a veszélyes tényezőket és reagálni ezekre. Mindenki ismeri a saját testének a reakcióit, senki nem lát bele a testbe, egy orvos sem tudja, pontosan mi történik ott. Ha egy anya azt kéri, tessék kivenni a babát császármetszéssel, az fontos jelzés az orvosnak – mondta az ügyvéd.
– Azért vállalom a történteket névvel, arccal, hogy a többi szülő nővel ne eshessen meg, ami velünk, hogy órákon keresztül szenvedtetik mindkettőnket, a kisbabámat is az egészségünket veszélyeztetve – mondja Szandra.
– Megdöbbentőnek tartom, hogy egy rezidens dönthetett. Tanuljanak a hibájukból! Nem figyeltek ránk, nem vették komolyan a jelzéseinket, és ez majdnem az életünkbe került – hangsúlyozza Szintia.
– Kritikus helyzetekben nem biztonságos, hogy a nőknek nincs választott orvosuk, vagy valaki, aki végigkíséri a terhességüket, és ismeri az előzményeket – foglalja össze a tanulságokat az egészségügyi ügyvéd. – A folyton változó, ismeretlen, névtáblát sem viselő személyzet újra és újra felállítja a diagnózist, de közben fontos információk vesznek el. Itt lenne az ideje annak, hogy felülvizsgálják a szülészetek jelenlegi állapotát.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
