A mágikus gondolkodás vége – a német választások elé
Minden valószínűség szerint a CDU/CSU adhat kancellárt Friedrich Merz személyében a vasárnapi, előrehozott német választások után, de hogy Merz milyen koalíciót tud összehozni, az jelenleg nemcsak politikai kérdés, hanem választásmatematikai is. Ami pedig a kispártok szereplésén múlik. A Válasz Online számára Kováts Eszter értelmezi a német csatározások okát és hátterét. A Bécsi Egyetem kutatójaként dolgozó politológus szerint egyfajta mágikus gondolkodás vett erőt a német politikán. Amellyel csupán az a gond, hogy rendre szembejön vele a valóság. Háttér.
Emlékezetes: Donald Trump megválasztásának napján, 2024. november 6-án omlott össze Németországban a benne részt vevő pártok színe alapján jelzőlámpának (Ampel) nevezett kormánykoalíció. A halvérűséggel gúnyolt Olaf Scholz szociáldemokrata (SPD) kancellár szenvedélyes beszédben ítélte el aznap este Christian Lindner liberális (FDP) pénzügyminiszert felelőtlenségéért, megbízhatatlanságáért, kicsinyességéért és szószegéseiért, majd felmondta a koalíciót. A felek a 2025-ös költségvetési vitán kerültek kibékíthetetlen ellentétbe, de régóta érlelődő szakítás volt ez: az FDP már hónapok óta a koalíció robbantására készült, mikor Scholz borított. A szocdemek, a zöldek és a liberálisok különböző gazdaságpolitikai iskoláinak egyben tartása a 2021. decemberi koalíciós megállapodáskor még megoldhatónak tűnt, ezt azonban 2022. február 24-én elfújta Vlagyimir Putyin. Az Ampel három éve gyakorlatilag folyamatos küzdelem volt:
- Ukrajna támogatásának mértéke és módja;
- az orosz energiafüggőségből való kiszállás és egyidejűleg a zöld átállás gazdasági és társadalmi költségei;
- az energiaárak vállalkozásokat és a lakosságot megrázó elszállása;
- három egymást követő évben gazdasági visszaesés
– a kérdés az volt, mindezeket hogyan lehet megoldani az alkotmányban rögzített államadósságfék betartásával. A válasz novemberben az lett: ezzel a koalícióval sehogy. Scholz decemberben elveszítette a bizalmatlansági szavazást, a köztársasági elnök pedig február 23-ra írta ki az eredetileg szeptemberben esedékes választást.
A megelőző három év kormányzati kihívásai és a választók problématérképe alapján azt lehetett várni novemberben, hogy a gazdaság kérdései fogják dominálni a kampányt. Nem így történt. Jött a magdeburgi merénylet december 21-én, az aschaffenburgi január 23-án és a müncheni február 13-án. Trump beiktatása és alelnökének, J.D. Vance-nek a február 14-i beszéde a müncheni biztonságpolitikai konferencián a kampányhajrára felhozta az orosz–ukrán háború és a nemzetközi politikai rend témáját is.
Ezeknek a vitáknak volt azonban egy máshol egyáltalán nem általános vonása, amelyet a mágikus gondolkodás kifejezéssel érzékeltethetünk: a szavak teremtő erejébe vetett hit, varázsszavak ismételgetése, varázslatos oksági viszonyok feltételezése – mindez mintha áthatná a német politikát. Az szélsőjobboldali, 20 százalékra mért Alternatívát Németországnak (AfD) varázsszava például a kitoloncolás. A győzelemesélyes, 30 százalékra mért kereszténydemokrata CDU-é a növekedés. A progresszív oldal a tűzfalra esküszik. Lássuk is, ki hogyan mágikus, és mi várható e tekintetben egy Merz-kormányzattól!
„Wir werden das nicht schaffen!”
„Wir werden das nicht schaffen!” Ezekkel a szavakkal fordult néhány héttel ezelőtt elődje, 23 éve ellenlábasa, Angela Merkel öröksége ellen a CDU/CSU kancellárjelöltje, Friedrich Merz. Vagyis: nem tudjuk megoldani! Az emberségre alapuló menekültpolitika 2015-ös merkeli szlogenje („Megoldjuk!”) rosszul öregedett, legalábbis a számok szerint. Míg 2015-ben a németek mindössze 21 százaléka gondolta úgy, hogy szigorítani kellene a menekültpolitikát, most már 68 százalék látja így. Mára a németeknek mindössze 10 százaléka gondolja úgy, hogy a német állam képes kontrollálni, kik és mennyien jönnek be az ország területére.
Németországban jelenleg 800 ezer lakás hiányzik, a lakbérek megfizethetetlensége és a lakhatási válság folyamatosan téma a német nyilvánosságban.
Az alapvető szociális juttatáshoz (Bürgergeld) az elfogadott menekültkérelemmel rendelkezők is hozzáférnek. A 85 milliós Németországban 5,5 millió ember részesül ebben a juttatásban. Míg az országban a „migrációs hátterűek” (akik, vagy legalább egyik szülőjük nem német állampolgár;) aránya 30 százalék (ezek 40 százaléka egyébként kelet-európai), addig ők teszik ki a juttatást felvevők 62 százalékát, a legfrissebb statisztikák szerint 47 százalékuk pedig nem is német állampolgár (ezek fele ukrán, szír és afgán). Németország csak az elmúlt négy évben hárommillió menekültet fogadott be (abból másfél milliót Ukrajnából). Évek óta téma, hogy az önkormányzatokban kevés az erőforrás a menekültek számára a lakhatás, az egészségügy, az oktatás biztosítására, a munkaerőpiaci integrációhoz pedig sokan nyelvismeret vagy a kvalifikációk elismerése hiányában el sem jutnak. És akkor ezekhez jönnek a közbiztonsági kérdések. A 2015-2016-os „kölni szilveszteréjszaka” óta ez a vita újra és újra fellángol.
E háttér előtt zajlottak le az elmúlt hónapok merényletei: Mannheim (2024. május), Solingen (augusztus), Magdeburg (december), Aschaffenburg (2025. január), München (február). A minta hasonló: muszlim országból származó magányos elkövető elutasított menekültügyi kérelemmel, de nem lett kiutasítva; sokszor a hatóságok látóterében pszichiátriai betegség és/vagy erőszakos bűncselekmények és/vagy iszlamista közösségi médiás posztok révén. Nem mindegyikre jellemző mind, például a magdeburgi elkövető harcos iszlámellenes szaúdi származású német állampolgár volt, aki pont azért akarta megbüntetni a németeket, mert úgymond hagyják Európa iszlamizációját. Ám a sormintából a hatóságok konkrét mulasztásai és a menekültügyi rendszer közbiztonságra vonatkozó hiányosságai bontakoznak ki – amibe beletartozna a háborús övezetekből érkezett, gyakran súlyosan traumatizált menekültek pszichológiai ellátása is.
A menekültek befogadása mellett érvelők szerint ha az ide migráló emberek háborús vagy gazdasági nyomoráért a mi országaink is felelősséget viselnek, akkor kötelességünk nekik segíteni. Ha a módosabbak jobban kivennék a részüket a közteherviselésből, akkor nem lenne verseny a szegények és még szegényebbek vagy a szegény németek és a szegény migránsok között. A migránsok kárára elkövetett erőszak ráadásul nem látható, nincs annyira mediatizálva, mint az általuk elkövetett, ahogy a sok millió integrálódó sem, emiatt könnyebb felülni az ostromlott erőd-narratíváknak. Ráadásul egy sor munkaerőpiaci szegmensben, például az idősgondozásban munkaerőhiány van, vagyis nem kevesebb, hanem több bevándorlóra lenne szükség, illetve lenne hova integrálni a menekülteket, ha erre lennének erőforrások.
Ez mind igaz, de nem lehet nem észrevenni, hogy az erőforrások szűkössége és a biztonságra vonatkozó kihívások fennállnak, és ezeket nem lehet whataboutismmel, az „és mi van a ….-vel” retorikai stratégiájával elütni, mert ennek a tabusító politikának társadalmi és politikai költségei vannak. Például a kereslet az egyszerű és gyors megoldásokat ígérő radikális pártokra. Az AfD 11 százalékot sem szerzett 2021-ben, mostani állás szerint legalább 20 százalékkal fog bekerülni holnapután a Bundestagba.
Metavitákkal a szélsőjobboldal erősödése ellen
Az aschaffenburgi merénylet másnapján aztán Friedrich Merz merészet húz: még a választások előtt benyújt egy törvényjavaslatot az illegális (píszín mondva: irreguláris) migráció visszaszorítására: fokozott határellenőrzés, kitoloncolások hatékonyabbá tétele, vonatkozó hatóságok kistafírozása. Beviszi a Bundestagba, és „nem néz sem jobbra, sem balra, csak egyenesen előre”, nem nézi, ki szavazza meg. Konkrétan: nem teszi függővé attól, hogy az AfD megszavazza-e, nem egyezteti felismerhetetlenné a javaslatot a progresszív pártokkal; és téve ezt úgy, hogy még novemberben is azt mondta: ilyen együttszavazás nem lehetséges, tabu. Egy határozati javaslata átment a CDU/CSU, az FDP és az AfD szavazataival január 29-én, két nappal később viszont a törvény már nem: 12 CDU-s távol maradt, és 16 FDP-s is távol maradt, tartózkodott vagy nemmel szavazott – feltehetőleg megtette hatását a közbeszéd és a 30-án bejelentkező, az együttszavazást elítélő volt kancellár, Angela Merkel nyomása.
Merznek mégis sikerült a bravúr: a migráció témáját két hétre lenyomta egy másik témával. Csakhogy az ez a téma volt: szabad-e együtt szavazni az AfD-vel.
Ez a metavita a haladó politikai, értelmiségi és médiaelit kedvenc varázsszava köré szerveződött: tűzfal. Nevezetesen, hogy az AfD-vel semmilyen formában nem lehet együttműködni: nemcsak koalícióra nem szabad lépni és egyeztetni nem szabad velük, de együtt szavazni sem. Ezt szegte meg most Merz. Ám ha visszatekintünk az elmúlt évek német közbeszédére, a tűzfal ennél sokkal többet is jelent: a nyelvhasználat (illegális migráció), a megoldások (menekültkérelmek elutasítása arra hivatkozva, hogy nem a belépési EU-országban nyújtották be a kérelmet; kitoloncolás), a problémaértelmezés (a nagy számú nem integrált menekült közbiztonsági kockázatot jelent és terhet az ellátórendszerre), de még a problémaérzékelés is könnyen megkaphatta a rasszizmus és „az AfD szekértolója” vádját. A Merzre adott reakciók megmutatták: ez a diszkurzív tűzfal bizony él és virul.
hirdetés
Az egyik tévés vitában szembesítették Merzet együttszavazása következményeivel: kilépett a CDU-ból Michel Friedman zsidó származású publicista, és Merz lépését katasztrofális cezúrának nevezte, ami szövetségi szinten kinyitotta Pandóra szelencéjét az AfD normalizálására. A kérdésre, hogy mennyire fáj ez neki, Merz azt felelte, neki az fáj, hogy olyan tüntetések vannak, amiknek az a neve, hogy „Harc a jobboldal ellen”, de az áldozatokért és a családjukért senki nem megy utcára.
Tény, az antirasszista progresszív oldalra az elmúlt években sokszor volt jellemző, hogy sötétebb bőrű vagy muszlim vallású bevándorlók/menekültek által elkövetett bűnesetekben vagy egyetlen gondolatot se fecséreltek a történésre magára, azonnal azon aggódva, hogy ezt hogyan instrumentalizálja majd az AfD az összes muszlim megbélyegzésére; vagy pedig a valóság csak mint mellékes körülmény került elő egy a diszkurzív tér teljességére és az igazságtalanságok helyes arányosságára vonatkozó elvont eszmefuttatás előtt. Valahogy így: fontos törődni az áldozatokkal/a jogos biztonsági igényekkel/az eset révén megmutatkozó problémákkal, de nem szabad, hogy ez könnyelműségre csábítson, rasszista beszédmódra ragadtasson minket, és eltorzítsa az érzékelésünket az itt élő arabokat vagy muszlimokat érő sokkal súlyosabb diszkrimináció vonatkozásában.
Fontos a differenciálás, és tény, hogy az AfD a migráció felszámolását és a menekültek kitoloncolását javasolja az érkezők szenvedéseivel nem éppen empatizáló nyelvezetben Németország majdnem minden problémájának megoldására (a többire a Putyinnak való behódolást), de ez a rutinszerűen bemutatott nyelvi gyakorlat a valóságot felülíró mágikus gondolkodás szép esete. Ahogyan az AfD-seknek a „Kitoloncolást!” (Abschiebung!), úgy a baloldali/zöld polarizációs vállalkozóknak a „Tűzfal!” szolgál varázsszóként – ha elég sokat ismételik, akkor ez elhárít minden veszélyt. Eszerint a gondolkodás szerint a megnevezés aktusa – jók és rosszak kijelölése morális elhatárolódások révén – maga a politika: az a remény hajtja, hogy a szavakkal teremteni lehet, ettől emberek összerezzennek, és rátérnek a helyes útra.
A kívülről megmosolyogtató, idegesítő vagy tiszteletreméltó morális kiállások a német „múltfeldolgozás”, mármint a náci múlt feldolgozásának hagyományában gyökereznek. Ennek a történelmi tapasztalatnak a rendszeres megidézése azonban nem mindenkiből váltja ki a kívánt reakciókat. Ezt a Válasz Online munkatársai is megfogalmazták a januári külpolitikai podcastadásban, akkor épp Ausztria kapcsán: 80 évvel a második világháború vége után már nem élnek annak az emlékei, sokaknál nem kapcsol be a barna vihar réme, a „csak semmi radikális ne legyen, különben jön az öldöklés” reflexe. És ez nem feltétlenül a demokratikus tudatosság hiányának jele. Ez a reflex politikailag bénító is lehet.
Merz lépése egyébként a Válasz munkatársait igazolta, nem az aggódókat: az elmúlt három hétben nem esett be a CDU támogatottsága a tabudöntésen megbotránkozó tömegek elvándorlása, esetleg az eredetihez, az AfD-hez vándorlása miatt: a különböző intézetek mérései alapján mindkét párt stabilan maradt, ahol volt, 30 illetve 20 százalék körül. Persze az ellentéte sem jött be: a lépéssel nem növelte a CDU az előnyét az AfD-vel szemben, nem áramoltak át hozzá sebtiben. Ellenpróba híján csak találgatni tudunk, de hihetőnek tűnik az értelmezés, hogy ha Merz nem demonstrálta volna január 23-a után politikai kockázatvállalással, hogy komolyan veszi a választópolgárok félelmét, akkor a merénylet az AfD-nek hozott volna politikai hozamot. Ami – legalábbis a közvélemény-kutatások szerint – egyelőre látszik: a választói nem büntették az együttszavazásért. Vagyis az eliteknek a német történelem legsötétebb időit megidéző összehasonlításai és figyelmeztetései nem hatottak. (Annyira mondjuk hatottak, hogy úgy tűnik, a haldokló Linkét feltámasztották. A még január elején is 3 százalékra mért párt a tűzfal-témába való harcos beleállása nyomán már 6-7 százalékon áll a felmérésekben. Úgy tűnik, ők tudják becsatornázni a merzi tabutörés fölötti elégedetleneket – a pártnélküliek, az SPD-sek és a Zöldek felől.)
A január 29-31-i dráma óta nem telik el interjú és tévévita, amelyben Merz ne határolódna el nagyon élesen az AfD-től. Három vonatkozásban is. Egyrészt ellenfele az AfD a migráció témájában: a szélsőjobboldal migránsozásával szemben Merz elismeri Németország realitását olyan értelemben, hogy az egy bevándorló ország – történetileg is így alakult, és jelenleg is több munkaerőpiaci szektorban szükség van a szabályozott migrációra. Egyetértésük kizárólag az illegális migráció kezelésére vonatkozik. Nem tud együttműködést elképzelni velük más témákban sem:
Ukrajna támogatása, eleve az orosz–ukrán háború megítélése a leglátványosabb töréspont az orbáni értelemben békepárti AfD-vel szemben;
a CDU hagyományosan, erősen EU-párti és a külpolitikai kihívásokra közös, EU-s válaszokat sürget, ezzel szemben az AfD visszanyesné a közösségi kompetenciákat. Harmadrészt Merz újra és újra megerősíti, hogy az AfD veszély a demokráciára; hogy aggodalommal tölti el a párt erősödése; hogy Alice Weidel még hagyján, ő a párt kedves arca, de a többiek ijesztőek, többek között a Weidel által miniszteri pozícióra is alkalmasnak mondott nettó náci thüringiai Björn Höcke; hogy minden erejével azon lesz, hogy Alice Weidelt távolt tartsa a hatalomtól – de ezt nem tűzfallal, hanem a fal mögötti tűz megfékezésével. Az állítása: ha a következő ciklusban nem sikerül megoldani azokat a problémákat, amik az AfD-t ilyen népszerűvé tették, akkor 2029-re osztrák állapotok és dilemmák lesznek, mert az AfD nyeri a választásokat.
A migráció nem visz mindent
Az AfD-t nem kizárólag a szabályozatlan migráció tette népszerűvé. Gazdasági visszaesés és a megélhetési, biztonsági szorongások kedvezhetnek a „lefelé taposásnak.” Döbbenetes volt nézni, ahogy a CSU, FDP és BSW csúcsjelöltjei egymással versenyeznek az egyik vitában, a fentebb már idézett, a munkanélküli segély egy-másfél évét követő alapvető szociális juttatáshoz (Bürgergeld) való hozzáférés szigorítása kapcsán – sorra azzal érvelve, hogy a visszaéléseket meg kell állítani, a jogosultak körét radikálisan csökkenteni kell, menjenek csak a munkaerőpiacra. Jan van Aken, a Linke társelnöke emlékeztetett arra, hogy a munkaügyi központok szerint a jogosultak mindössze 1 százaléka visszaélő; és hogy a munkanélkülieket ne hibáztassuk már a gazdasági válságért, ami miatt nem találnak munkát. Pláne ne a hézagos gyerek- és idősgondozási infrastruktúráért, ami miatt sokan nem tudnak fizetett munkát végezni.
A kancellárjelölti vitákon is téma volt a szociális ellátások rendszere – de még inkább, hogy mégis hogyan képzelik el a német gazdaság kilábalását a válságból. A zöld Habeck és Scholz kancellár rendre védték a mundér becsületét: nem ők okozták a válságot, nem ők támadták meg Ukrajnát, hanem Putyin. És hogy a három évük alatt bevezették a 12 eurós minimálbért, ezzel milliókat emelve ki a dolgozó szegények kategóriájából, le tudták törni az inflációt, le tudott jönni Németország az orosz energiáról, miközben biztosítva maradt az ország energiaellátása, ráadásul sínre tették a megújulók kiépítését. Szóval lényegében kihívások vannak, de ők a megelőző Merkel-kormány és Putyin okozta válságot kezelték – és jól kezelték. Merz erre azzal érvelt, hogy a többi orosz gázfüggőségről lejövésben érintett ország már kilábalt, így csak van köze Scholznak és Habecknek a válsághoz.
Gazdaságpolitikai vízióikban maradtak a klasszikus törésvonalak: a két gazdasági értelemben baloldali párt jelöltje a legmagasabb jövedelműek megadóztatása és az állami beruházások mellett, a szociális juttatások csökkentése ellen tette le a voksát – mindezekhez, s az előirányzott katonai kiadások növeléséhez szerintük elengedhetetlen az alkotmányos államadósságfék reformja. Merz és Weidel utóbbiban maradt a „sváb háziasszony”-elképzelésnél: nem adhatunk ki többet, mint amennyi bevételünk van – bár Merz elmozdult, és kilátásba helyezte, hogy ha minden egyéb növekedési opciót kimerítettek, akkor akár sor kerülhet az adósságfék reformjára is. Az ő kilábalási receptje: a szociális kiadások csökkentése és adócsökkentés a felsőbb rétegeknél és a vállalkozásoknál, hogy a növekedés beinduljon. Ami szerinte majd automatikusan megoldja a szűkösségi problémákat.
Ami feltűnő volt a német köztévé kancellárjelölti vitájában: nem hangzott el semmi a német gazdasági modell egészét kihívó problémákról.
Ezek: az olcsó energia megszűnése; az exportország számára Kína felemelkedése – úgy is, mint német termékek csökkenő felvevő piaca, de úgy is, mint konkurrens más országokban; és a német gazdaság motorját adó autóipart érintő kihívások a zöld átalakulásban.
Ezekre persze nem lesz hamar és egyszerű válasz. Van azonban, amire kell, hogy legyen: a jelzőlámpa-koalíció azért bukott, mert nem tudtak egyezségre jutni egy 25 milliárd eurós lyukról a 2025-ös költségvetésben. Utóbbi azért állt elő, mert Németország idén 12-15 milliárd euróval támogatja Ukrajnát – Scholz viszont nem akarja, hogy ennek a támogatásnak áldozatául essenek a nyugdíjak, a szociális terület, a szükséges infrastruktúrafejlesztés. Ez a lyuk ott tátong tehát, amire az új kormánynak hamar megoldást kell találnia.
A pártok mindegyike a mágikus gondolkodás csapdájába esett. Mind arra törekszik, hogy térjen vissza egy előző világ: amiben Németország homogén volt (AfD), amiben a német gazdasági modell és bevált receptjei működtek (CDU), amiben még nem volt jobboldali populizmus és a migrációnak következményei (baloldali pártok).
Mi lesz február 24-én?
Bár az SPD – feltehetőleg mobilizációs okokból – azzal kampányol, hogy Merz január végi tabutörése nyomán most már senki nem lehet biztos abban, hogy a választások után nem tör-e meg egy újabb tabut, és lép koalícióra az AfD-vel, esetleg fogadja el kisebbségi kormányként az AfD hallgatólagos és eseti támogatását, erre Merz vehemensen képviselt AfD-ellenessége alapján jelen állás szerint csekély az esély.
Az ellenkezője lehet a problémája, amit meg Alice Weidel dörgölt az orra alá a február 16-i négyes vitában. Merz rendre elmondja ugyanis, hogy az AfD-vel nem, nem, soha, szóval vagy az SPD-vel vagy a Zöldekkel kormányozna. Ez logikusan inkább az SPD, annál is inkább, mert a CSU vezetője, Markus Söder allergiás rohamokat kap a Zöldektől. De a tárgyalás szempontjából jobb, ha van más opciója („Szeretném stratégiailag, hogy legalább két opciónk legyen, de csak egyre legyen szükség.”). Ebben egyébként nagyon eltér az osztrákoktól, ahol a Néppárt azzal zsarolhatta a szocdemeket, hogy ha nem adnak lejjebb a követeléseikből, akkor ott van nekik a gazdasági és migrációs kérdésekben természetes szövetséges szélsőjobb FPÖ. Ezt az opciót Merz előre kizárta, így viszont Weidel hangoztathatta a vitában: „A CDU választási ígéretei megvalósíthatatlanok az SPD-vel és a Zöldekkel. (…) Belecementeli magát a balos politikába.” Erre Merz: biztos benne, hogy „a választások után lehet értelmes beszélgetéseket folytatni, az SPD és a Zöldek is belátták, hogy így nem mehet tovább”. Ezt a Scholzcal egy héttel korábbi közös párbaján konkrétabban is megfogalmazta: „A választás után az SPD és a Zöldek, ebben a sorrendben, be fogják látni, hogy ez így nem mehet tovább. Hogy nem használhatják az AfD-t arra, hogy agresszívan blokkolják azt a politikát, amelyet a népesség többsége akar. Meg kell mozdulniuk. Legkésőbb akkor, amikor a Ruhr-vidéken a szociáldemokraták elveszítenek választókerületeket az AfD javára.”
Amint már utaltunk rá: két nappal a választások előtt a mérésekben a CDU/CSU vezet 30 százalékkal, második helyre, úgy 20 százalékra mérik az AfD-t. A 2021 és 2024 közötti ciklus koalíciójának pártjai (Ampel) együtt a szavazatok egyharmadát szerezhetik meg: az SPD 16 százalékon áll, a Zöldek 13-on, a liberálisok pedig lehet, hogy meg sem ugorják az 5 százalékos küszöböt. Ott billeg még a Balpárt (Linke) és az abból másfél éve kivált Sahra Wagenknecht mozgalma (BSW). Ha a három kispárt közül egyik sem kerül be, az egyéb pártokra leadott szavazatokkal együtt akár 20 százaléknyi választó voksa is mehet a kukába. Ha így lesz, akkor
a szavazatok 40 százalékával kereszténydemokrata–szocdem vagy kereszténydemokrata–zöld koalíció is alakítható majd.
Ha azonban mindhárom kispárt bekerül, ismét hármas koalícióra lesz szükség. Ha csak egy vagy kettő kerül be közülük, akkor viszont megjósolhatatlan a jövő. Bár minden valószínűség szerint a CDU/CSU adhatja a kancellárt Friedrich Merz személyében, ám hogy milyen koalíciót tud összehozni, az jelenleg nemcsak politikai kérdés, de választásmatematikai is, ami pedig a kispártok szereplésén múlik.
Ha egy-két-három kicsi párt is bejut, nehézkesen összehozható és fenntartható koalíciós lehetőségek közül lehet majd választani. Igaz, a döcögő-civakodó hármas koalíciókban a németeknek van már rutinjuk.
Az új világra való berendezkedés kihívásai meg nem csak őket érintik Európában.
Nyitókép: Friedrich Merz egy darmstadti kampányeseményen 2025. február 20-án (fotó: dpa/Boris Roessler)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
