Az elmaradt műtétek titka – Álmos Péter orvoskamarai elnök arról, mi viszi az utcára az orvosokat
Március 8-ra tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara, velük együttműködésben pedig új, egészségügyi podcastsorozatot indítunk a Válasz Extra logó alatt annak feltárására, mennyiben felelős a kormányzat és mennyiben a gyógyító orvos a kialakult, gyakran áldatlan állapotokért. Álmos Péter, a kamara elnöke, valamint a sorozat műsorvezetőjeként nemsokára debütáló Élő Anita a HetiVálasz podcast eheti vendége. Hogyan tudnak fellépni az orvosok a pénzhiány miatt romló ellátás ellen? Miért kellett leállítani a magyar egészségügyet a covid idején és miért nem képes teljesen talpra állni azóta sem? Van-e haszna annak, hogy Magyar Péter kórházmustrát tartott a nyáron? Miért dühítette fel a kormányt az egészségügyi béremelés? Miért kell magánorvosnál fizetnünk, ha egyébként az állam a jövedelmünk jelentős részét elvonja az egészségügy fenntartására? Heteken keresztül járjunk majd körül ezeket a témákat a hamarosan induló egészségügyi Válasz Extrában, ízelítőnek azonban itt a friss HetiVálasz (amely persze szintén folytatódik, változatosnál változatosabb témákkal, minden csütörtökön). Ezen a héten a műsorvezető Stumpf András.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Részletek a műsorból:
Álmos Péter: Egy vezető kormányzati szereplő fél éve azt mondta nekem, hogy az egészségügyi szolgáltatást az orvosok nyújtják, nekik kell megoldani, hogy jó legyen. Vitába keveredtünk, mert az állam nyújtja a szolgáltatást, és ennek csak az egyik eleme az orvos, az ápoló, de valóban mi adjuk az arcunkat ehhez. Most azonban már olyan dologhoz kell az arcunkat adni, amit nem szívesen teszünk, és zavar minket.
Nemcsak az arcukat, hanem a hátukat is adják?
Álmos Péter: A hátunkat és a lelkünket is, ez ellen szólalunk fel a kollégáimmal.
Élő Anita: Jövedelmünk közel harmadát vonja el az állam társadalombiztosításra, ne tegyünk már úgy, mintha az egészségügy szolgáltatás ingyenes és nem egy megvásárolt szolgáltatás lenne. Hol van a felelősség az orvosnál? A nővérnél? A kormánynál? Mert valami nincs rendben, azt mindannyian észleljük. Ezt szeretnénk körbejárni a következő hetekben az egészségügyről szóló Válasz Extra-podcastsorozatban.
Álmos Péter: Jó, hogy a politika térképére felkerült az egészségügy, ezzel már az elmúlt 30 évben is folyamatosan foglalkozni kellett volna. A covid idejére azonban tömegesen érzékelhetővé vált az emberek számára, hogy itt nagy baj van. Mindent bezártak, hónapokig nem tudták kivizsgáltatni magukat, mert a magyar egészségügynek addigra már olyan csekélyek voltak a kapacitásai, hogy minden erőforrást a coviddal való megbirkózásra kellett fordítani, és ennek nagyon komoly következményei voltak. Magunk között láthatatlan áldozatnak neveztük az ellátatlan betegeket, akik nem jutottak orvoshoz. A kormányzati szembenézés viszont elmaradt.
Nem ismerjük az egészségügy gyógyítási statisztikáit. Ha látni lehetne, hogy melyik kórház, melyik orvos hogyan teljesít, az versenyhelyzetet eredményezne, és a verseny minőséget szokott szülni. Így lehetne javítani a rendszer működését?
Álmos Péter: Így van. Több éve küzd a kamara azért, hogy a minőségi mutatók nyilvánosak legyenek. Önmagában ettől nem fog minden tökéletesen működni, és óvatosan kell meghozni a szabályokat, mert egy ilyen rendszernél éppen a súlyosabb betegektől óvakodnak az orvosok, mert rontaná a mutatóikat. Tehát módjával lehet ezt alkalmazni, de szükséges lenne.
Élő Anita: Mostanra a visegrádi országok mögött is leszakadtunk. Ezermilliárdok kellenének évente, hogy a nálunk alig fejlettebb országok szintjét elérjük.
Álmos Péter: Évente 2500 milliárd forint az elmaradás például Csehország szintjéhez képest. Pénzhiány jellemzi az egészségügy mindennapjait. A háziorvosi ellátás például iszonyúan gyenge, kevesen vannak, és nem kapnak jogosítványokat, nehogy túl sok pénzt költsenek. Nem rendelhetnek például PSA tesztet, amit a 45 év feletti a férfiaknál lehetne alkalmazni annak kimutatására, hogy prosztatarák van kialakulóban. A vizsgálat 1000-2000 forint közötti összegbe kerül, mégsem kérheti a háziorvos, mert nem engedélyezik nekik. Cserébe a prosztatarák az egyik vezető halálok a férfiaknál. Elköltünk milliókat késői stádiumú műtétekre, miközben ott van ez a vizsgálat.
Lehet, hogy ez csökkenteni tudná az egyébként nemzetközi szinten kimagaslóan magas rákhalálozást?
A prosztatarák esetében egyértelmű, erre kőkemény nemzetközi adatok vannak. Rengeteg életet lehetne megmenteni. Nagyon remélem, hogy tavasztól bevezeti ezt a magyar kormányzat.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>