Bele kell törődni, hogy a hunok felszívódtak – új kutatás az ősi Kárpát-medence népeiről
Átfogó, nemzetközi archeogenetikai kutatás született a magyar és az avar kor előtti, vagyis 4–6. századi Kárpát-medencei népességről, mely szűkebben öt, tágabban 26 személynél mutatta ki a belső-ázsiai származást – ez nem több, mint a korabeli populáció 7 százaléka. Vagyis a Hun Birodalom idején itt élt keleti közösség kifejezetten kicsi lehetett. Aki viszont itt volt, az egyenesen a nagy Hsziungnu Birodalom előkelőivel mutat rokonságot. És hogy mi lett velük? Az 5. századi keleti szálak a 6. század során felszívódnak. Az izgalmas kutatás előzményeiről már az őstörténetes Válasz Offline-ban és podcastadásban is beszámoltunk, most röviden számot adunk az újdonságokról.
Novemberi, hun-avar-magyar régészeti témájú podcastunkban részletesen beszéltünk az Európai Unió felfedező kutatásokat támogató pályázati rendszere, az ERC által finanszírozott HistoGenes-ről, mely aktuálisan a világ legnagyobb, egyébként magyar főszerepléssel zajló archeogenetikai kutatási projektje. Műsorunkban Rácz Zsófia régész (ELTE BTK) kifejtette, hogy több száz sír alapján immár komplett családfák és társadalmi hálózatok válnak rekonstruálhatóvá, az úgynevezett Identity by Descent (IBD) módszerrel pedig távolabbi biológiai, rokoni hálózatokat is fel lehet térképezni. „Ez az új csodaszer, amivel akár ötöd-hatod-hetedfokú rokonságokat is ki lehet mutatni” – mondta adásunkban az ELTE régész kutatója novemberben.
Azt is elárulta, hogy valóságos „tudományos szőnyegbombázás” következik, mert egymás után jelennek majd meg sok száz mintát tartalmazó közlések komoly szakfolyóiratokban. E „bombázás” része az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban kedden megjelent tanulmány Ősi genomok transz-eurázsiai kapcsolatokat tárnak fel az európai hunok és a Hsziungnu Birodalom között címmel. Alább Rácz Zsófia segítségével hét kérdés-válaszban mutatjuk be, mit tartalmaz a cikk.
Hogyan zajlott a kutatás?
Összesen 370 olyan személy DNS-ét hasonlították össze, akik a Kr. e. 2. század és a Kr. u. 6. század között éltek három nagy földrajzi régióban: Belső-Ázsiában, vagyis a mongol sztyeppéken, Közép-Ázsia különböző területein, valamint a Kárpát-medencében. A 370-ből 143 volt Kárpát-medencei minta; a kutatók e terület teljes eddig megismert 4–6. századi népességét figyelembe vették. Így a minták között sztyeppei jellegzetességeket hordozó – többnyire magányosan fekvő – temetkezések és a helyi, késő szarmata (4–5. század) és a Gepida Királyság (5–6. század) kultúrájába illeszkedő temetők is előfordultak.
Mi az eredmény?
A vizsgálat két fontos felfedezést hozott.
„Öt Kárpát-medencei személynél mutatható ki közvetlen IBD, vagyis távoli biológiai rokoni kapcsolat Belső-Ázsiával (Mongólia), de ennél valamivel nagyobb, 26 fős az a csoport, akiknek a genetikai állománya részben vagy egészben keleti” – mondja lapunknak Rácz Zsófia. Összesen a korabeli, vagyis a 4. század vége és 6. század közötti Kárpát-medencei népesség nagyjából 7 százalékáról mondható el, hogy belső-ázsiai származású.
A másik állítás, hogy a hun kori népesség, az eurázsiai sztyeppék és az ázsiai Hun Birodalom között közvetlen kapcsolat lehetett. Bár a történelmi kutatás többé-kevésbé eddig is elfogadta az ázsiai hunok és a későbbi európai hunok rokonságát, ez a kapcsolat régészetileg nem volt megfogható, ahogy arról Szenthe Gergely is beszélt novemberi adásunkban. A lenti térkép látványosan mutatja, micsoda hatalmas földrajzi távolságokat ívelnek át ezek a genetikai rokonságok Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig:
Mit tudunk a fent említett öt, szorosabban keleti személyről?
Egymással is rokonságban álló Budapest-zuglói férfi és egy-egy Tiszagyendán és Tiszabura-Pusztataskonyon feltárt női, valamint egy az erdélyi Marosszentgyörgyön és egy Kecskeméten feltárt férfi – ők az „öt keleti”. A sírok és mellékleteik alapján tipikus hun kori magányos temetkezéseket látunk. Ezek az emberek nem voltak kifejezetten gazdagok: kettő lóbőrös temetkezés (lókoponyával és/vagy ló lábszárcsontokkal), kettőben találtak arany fülbevalót, egyben arany övcsat-cipőcsatot.
Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből?
A Hun Birodalom idején éltek itt kis belső-ázsiai származású közösségek, melyeknek származása a mongol sztyeppékig, késői hsziungnu temetkezésekben nyugvó előkelő személyekig vezethető vissza. Az ő utódaik pedig még Attila halála és a birodalom bukása után is nyomon követhetőek egy darabig. De ez a népesség nem volt nagy: mindössze az akkori Kárpát-medencei populáció 7 százaléka sorolható ide. Ez tehát egy kisszámú, jól elkülöníthető csoport volt, az újonnan érkező népesség tagjai pedig meglehetősen vegyes eredetet mutatnak.
Az új kutatás meggyőzően bizonyítja, hogy DNS-vonalakkal áthidalható a több mint 250 évnyi űr az ázsiai hunok (hsziungnuk) és az Európában feltűnő hun csoportok között.
Mennyire reprezentatív a fent említett 143-as Kárpát-medencei minta? Előkerülhetnek-e még újabb sírok, amelyek felülírják az eredményeket?
„A 143-as minta reprezentatív: minden eddig publikált mintát felhasználtunk az Alföldről, a Duna-Tisza közéről és a Dunántúlról, az alföldi szarmata időszak legkésőbbi fázisától a Balaton környéki kis 5. századi sírcsoportokig, és hozzátettünk új mintákat is az Alföldről” – mondja Rácz Zsófia. A kutatócsoport jelenleg egy nagyobb Tisza-vidéki tanulmányon dolgozik, vagyis a mostaninál még nagyobb mintakészletre láthat rá. „Nem hiszem, hogy olyasmi fog előkerülni, ami ezeket az eredményeket felülírja, legfeljebb pontosítja” – teszi hozzá Rácz. Újdonság lesz, ha a népességet és az átalakulásokat régiónként pontosabban le tudják írni, például a római kori populáció alaposabb ismeretének tükrében.
Hogyan viszonyul a most megjelent cikk a másik év eleji archeogenetikai felfedezéshez?
Januárban mi is beszámoltunk a HUN-REN Archeogenomikai Intézet kutatásáról, mely szerint a kora középkori magyarság a 11. században a migrációkat átvészelő, európai hátterű Kárpát-medencei alapnépesség és a jóval kisebb létszámú honfoglalók keveredéséből jött létre. Akkor leírtuk, hogy a hunok valószínűleg azonosíthatók a mintákban megjelenő 5. századi kelet-eurázsiai eredetű csoporttal, de ez a csoport nem mutat folyamatosságot a későbbi hasonló csoportokkal, hanem eltűnik.
Végső soron tehát a korábbi és a friss archeogenetikai felfedezés hasonló irányba mutat. A mostani publikáció szerint az 5. századi keleti szálak a 6. század során elenyésznek, ahogy ezt a gepida királyság idején használt temetőkben látjuk. Kevert formában, nagyon kis százalékban jelenik meg tehát a keleti örökség. Frissítést az avar korszak jelentett: velük ismét belső-ázsiai csoportok kerültek a Kárpát-medencébe, az ő maradékaikkal találkozhattak a honfoglalók.
Összességében mit árul el a hunokról a friss publikáció?
A hunok Európába érkezése eltérő módon játszódhatott le, mint két évszázaddal később az avarok megjelenése. Az avarok csupán néhány évvel azután, hogy belső-ázsiai birodalmukat a türkök elpusztították, már új otthonra leltek Európában, és számos leszármazottjuk jelentős kelet-ázsiai genetikai örökséget hordozott egészen uralmuk végéig.
Attila hunjainak ősei azonban sok nemzedéknyi idő elteltével alapítottak új birodalmat Európában, amelybe számos más eurázsiai csoportot beolvasztottak. És bár drámaian átalakították a politikai tájat, tényleges genetikai lábnyomuk korlátozott maradt.
A HistoGenes kutatásról, a hun–avar–magyar kérdésről több fejezetben írtunk tavalyi nagy sikerű kiadványunk, a Válasz Offline hasábjain is: a krónikás hagyomány hun elemeit Sudár Balázs történész, turkológussal elemeztük, az avar rejtélyekbe Szenthe Gergely régész vezette el olvasóinkat, de emellett sok más érdekességet is tárgyaltunk a nyelvrokonságtól a hagyományőrzésig. Ajánljuk ismét a Válasz Offline-t mindenki figyelmébe: megrendelhető közvetlenül tőlünk >>>
Nyitókép: a Népfürdő utcai férfi sír, 4. század vége/5. század (forrás: Rácz Zsófia, ELTE)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
