Az amerikai rugdosás hatására digitális főnixmadárként támadhat fel Európa
Nem sokkal azután, hogy JD Vance párizsi és müncheni beszédében „hadat üzent” a digitális térben Európának, Donald Trump memorandumban is megfenyegette az öreg kontinenst, hogy szálljon le az amerikai techcégekről. A nyers ultimátum egy olyan területen tette minden korábbinál égetőbbé az Atlanti-óceán két oldala közötti egyensúlytalanságot, ami talán csak a katonai képességek terén fennálló különbséghez mérhető: Európa 80 százalékban importra szorul a digitális technológiákból, nagyrészt Amerikából. Van azonban egy terület, ahol éppen ezekben a hetekben tört meg az elmúlt két évben látszódó nyomasztó amerikai fölény. Ez pedig talán a legforróbb: a mesterséges intelligencia (MI).
Miután Donald Trump és alelnöke, JD Vance elmúlt hetekben tett nyilatkozataival egyértelművé vált, hogy a második világháború óta fennálló transzatlanti szövetségi súlyos válságba került, számos poszt jelent meg a közösségi médiában, amely az amerikai termékek és szolgáltatások helyett európai alternatívák vásárlására buzdította az európaiakat. Az egyik ilyen, gazdasági patriotizmust hirdető kezdeményezés egy szórólapon is összefoglalta, hogy milyen „hazai” produktumokkal lehet kiváltani a tengerentúli világmárkákat. Ám míg az autógyártástól a ruhaiparig számos iparágban találunk világszinten is sikeres európai cégeket, a digitális szolgáltatások terén ijesztően kevés életképes alternatívát tudtak ajánlani.
- A német fejlesztésű, decentralizált Mastodon az IT-közösségben és más szubkultúrákban népszerű mikroblogplatform, de a széles tömegek számára nem alternatívája a X-nek vagy a Facebooknak.
- Van már európai mesterséges intelligencia (AI) chatbot, a francia Mistral által fejlesztett Le Chat („A Macska”), de a ChatGPT-vel ellentétben a legtöbb európai talán nem is hallott róla.
- A Proton Mail maximális biztonságot és adatvédelmet garantáló svájci emailszolgáltató, de a Gmailhez képest törpe. Ugyanez elmondható például a Nextcloud nevű német felhőtárolási szolgáltatóról a OneDrive-hoz, a Google Drive-hoz vagy a Dropboxhoz viszonyítva.
- A brit fejlesztésű Element egy decentralizált üzenetküldő alkalmazás, amelyet sok, a kiberbiztonságra érzékeny szervezet használ, de a WhatsApp vagy a Messenger népszerűségéhez nem ér fel.
- A norvég Vivaldi és a svéd Mullvad adatvédelmet szem előtt tartó böngészők, amelyek kedveltek a technológiailag tudatos felhasználók körében, de a Google Chrome dominanciáját nem veszélyeztetik.
- A Peertube egy francia fejlesztésű, decentralizált videómegosztó platform, amely a közösségi finanszírozás hívei között népszerű, de a YouTube árnyékában nem is látszik.
- Az Osmand vagy a Magic Earth európai térképalkalmazások, amelyek a Google Térkép alternatívái, de a navigációs pontosságban és szolgáltatásokban nem érik el annak szintjét.
- És még ha egyes feladatokra van is alternatíva, egyetlen európai szolgáltató sem kínál olyan, minden eszközről igénybe vehető, felhasználóbarát ökoszisztémát, mint a Google és az Apple a naptárak és névjegyek szinkronizálásától a mobilfotók felhőbe mentésééig.
- Hogy néhány pozitív példát is említsünk: zenestreamingben (Spotify – Svédország) és vállalatirányítási szoftverben (SAP – Németország) Európa kifejezetten erős, és a mobiltechnológiában is két európai cég (a svéd Ericsson és a finn Nokia) viszi a prímet a kínai versenytársakkal (Huawei) szemben.
A felsorolt amerikai szolgáltatásokat európaiak százmilliói használják évek óta. Magánéletük és munkájuk tekintélyes része ezeken a platformokon zajlik, itt van archiválva, ezért az átállás még megfelelő alternatívák mellett is nehézkes az egyszerű felhasználók számára – arról nem is beszélve, hogy az inkumbens amerikai gigászok sokszor tényleg sokkal jobb szolgáltatást nyújtanak.
Hogy Európa függ az amerikai digitális technológiától, ugyanúgy nem újdonság, minthogy a kontinens biztonsága függ az amerikai hadiipartól, felderítési képességektől, nukleáris elrettentő erőtől. A „digitális szuverenitás” már évek óta téma Európában, és indult sok kisebb program is a helyzet javítására. A téma tavaly az új Európai Bizottság programját megalapozó, az EU versenyképességének sürgős javítását célzó Draghi-jelentésben is fontos hangsúlyt kapott. Ám ahhoz, hogy az utóbbi hetekben igazán komolyan kezdjen el a témával foglalkozni az európai közvélemény, külső sokkhatásra volt szükség.
Fenyegetés Washingtonból
Ezt a sokkot először JD Vance artikulálta a múlt havi párizsi MI-csúcstalálkozón, majd pedig a müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédeivel. Ahogy azt akkor megírtuk, a szilícium-völgyi cégek szinte kivétel nélkül „felesküdtek” a Trump-adminisztrációra, cserébe azért, hogy az a nemzetközi színpadon kiálljon az érdekeikért. Ennek jegyében Vance felszólította az EU-t és az európai nemzetállamokat, hogy ne csuklóztassák különféle szabályozással az amerikai techóriásokat. Üzenetét sokan az európai jobboldalon is szimpátiával fogadták, mivel úgy látták, a szólásszabadság terén alapvetően igaza van, csakhogy a Fehér Ház korántsem csupán ezen a területen akarja megszabadítani az amerikai techgigászokat a szabályozási béklyóktól. Az adatvédelemtől a méltányos adózáson át a versenytörvényekig mindenhol.
Ezt nyomatékosítandó néhány nappal Vance európai turnéja után Trump memorandumban utasította kabinetjének tagjait, hogy vizsgálják meg az amerikai techcégek versenyképességét rontó külföldi szabályokat, büntetéseket és adókat, és ha úgy látják, ezek hátrányosak számukra, akkor védővámokkal fog válaszolni. A dokumentum hangvétele sokat elárul arról, hogy gondolkozik Trump ezen a területen.
„Az elmúlt években az Egyesült Államok digitális szektora által termelt GDP önmagában nagyobb volt, mint Ausztrália, Kanada vagy az EU legtöbb tagállamának teljes gazdasága. Ahelyett, hogy saját dolgozóikat és iparukat erősítenék, a külföldi kormányok egyre inkább extraterritoriális hatalmat gyakorolnak az amerikai vállalatok felett, különösen a technológiai szektorban, és olyan bevételeket sajátítanak ki, amelyeknek a mi Nemzetünk jólétét kellene szolgálniuk, nem pedig az övékét” – fogalmazott.
Majd konkrétan említi azokat az adókat, amelyeket 2019-től kezdődően az amerikai techcégekre vetettek ki a kereskedelmi partnerországok, ezek ugyanis – hiába szolgáltatnak külföldön is – Trump szerint jogtalanok, és az „amerikai vállalatok kifosztásával” egyenértékűek. De említi azokat a szabályokat is, amelyek a szolgáltatóknak extra költséget okozva korlátozzák a határokon átnyúló adatáramlást (mint az a GDPR-kötelezettség, hogy az európai felhasználók személyes adatait európai szervereken tárolják), vagy kötelezik az amerikai streamingszolgáltatókat, mint a Netflix, hogy helyi produkciókat finanszírozzanak.
„Többé nem fogják amerikai cégek eltartani más országok sikertelen gazdaságát” – fogadkozott Trump.
Az emlékezetes Zelenszkij-találkozóban kicsúcsosodott, múlt heti diplomáciai nagyüzem során jó pár európai politikus tárgyalt Washingtonban, a kormány- és államfők mellett Maroš Šefčovič kereskedelemért felelős EU-biztos és több EP-képviselő is. Bár a hírekbe elsősorban Ukrajna támogatása és a más iparágakat, például az európai autógyártást érintő amerikai vámfenyegetések kerültek be, a napirenden a „Big Tech” is szerepelt. Előzetesen Šefčovič annyit mondott, hogy az EU célja megvédeni a digitális szolgáltatásokról szóló (DSA) és a digitális piacokról szóló törvényt (DMA), illetve hangsúlyozta, hogy az amerikai techcégeknek több ügyfelük van Európában, mint odahaza, és bevételeik 30–50 százalékát nálunk termelik meg.
Nyomasztó hátrány
Hogy a tárgyalások jártak-e eredménnyel, néhány héten belül kiderül: az amerikai kabinet ezzel megbízott tagjainak április 1-ig kell elkészíteniük jelentésüket arról, az európai szabályok diszkriminatívak-e a szilícium-völgyi cégekkel szemben. Ha igen, jöhetnek a vámok. Közben az EU visszavont néhány kisebb szabályozást, mindenekelőtt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos felelősségről szóló irányelvet (AI Liability Directive), de nem feltétlenül azért, mert behódolt az amerikai nyomásnak, hanem hogy saját piaci szereplői számára mérsékelje a kutatás-fejlesztést lassító adminisztratív akadályokat.
Akármi is lesz a transzatlanti digitális feszültségek kifutása, az már most látszik, hogy magasabb fokozatba kapcsolt Európában a digitális szuverenitásról szóló gondolkodás – akárcsak a saját katonai képességek kialakításának igénye. A probléma, hogy míg utóbbi téren globális szinten is vannak az amerikai hadiipari cégeknél kisebb, de jelentős és bizonyított szereplők, mint az Airbus, a német Rheinmetall, a svéd Saab, a brit BAE Systems, az olasz Leonardo vagy a francia Thales (amelyek árfolyama az elmúlt hetekben megugrott), addig a digitális piacon nem látszanak ilyenek, csak a fentebb felsorolt kisebb, egy-egy részpiacot lefedő szolgáltatók.
Számszerűsítve is nyomasztó a kontinens helyzete. A több európai think tank közreműködésével néhány hete napvilágot látott EuroStack – A digitális szuverenitás európai alternatívája című jelentés szerint Európa a digitális technológiák több mint 80 százalékát jelenleg importálni kényszerül.
A digitális infrastruktúra terén három amerikai óriásvállalat, az Amazon, a Microsoft és a Google uralja az európai felhőszolgáltatási piac közel 70 százalékát, míg a legnagyobb európai szolgáltató részesedése csupán 2 százalék.
Az innováció és szabadalmak területén is jelentős lemaradás tapasztalható: az európai vállalatok a globális K+F kiadásoknak mindössze 7 százalékát adják a szoftver- és internetes technológiákban, szemben az Egyesült Államok 71 százalékos és Kína 15 százalékos részesedésével. Az elektronikai szektorban valamivel kedvezőbb a helyzet, itt az EU a globális K+F kiadások 12 százalékát teszi ki, de még mindig messze elmarad Amerika (40) és Kína (19) mögött.
Az EU a világ félvezetőinek 20 százalékát használja fel, de csak 9 százalékát állítja elő – bár ezen a területen legalább van egy európai ütőkártya: a holland ASML a világ egyetlen olyan cége, amely képes az extrém ultraibolya (EUV) litográfiai gépek előállítására, amelyek nélkül a legfejlettebb chipek gyártása lehetetlen. Az ASML technológiai fölénye azonban nem ellensúlyozza az EU félvezetőgyártási kapacitásának hiányát, mivel a tényleges chipgyártás túlnyomórészt amerikai, tajvani és dél-koreai vállalatoknál összpontosul.
Nemzetbiztonsági kockázat
Vannak országok, ahol már konkrét nemzetbiztonsági kockázatot is látnak az amerikai függőségben. Hollandiában például egyre nagyobb aggodalom övezi az amerikai felhőszolgáltatásoktól való függőséget, különösen a kormányzati adatok kezelésében. Egy friss számvevőszéki jelentés szerint a holland tárcák túlzottan kiszolgáltatottak a Google, a Microsoft és az Amazon Web Services (AWS) rendszereinek, mivel az amerikai jogszabályok lehetővé teszik az Egyesült Államok kormányzati szerveinek, hogy akár európai állampolgárok adataihoz is hozzáférjenek, ha azokat amerikai cégek tárolják. A holland kormány válaszul átmenetileg felfüggesztett egyes tervezett felhőmigrációs projekteket, és alternatív megoldásokat keres, de elismerik, hogy az amerikai szolgáltatásoknak jelenleg nincs reális alternatívája.
„Bizarr helyzet állt elő: bár minden józan gondolkodású ember számára nyilvánvaló, hogy Amerika már nem megbízható partnere Európának, és hogy az amerikai üzleti világ behódol Trump akaratának, mi mégis mindent megteszünk azért, hogy kormányzati és vállalati adataink nagy részét az ő felhőikben működtessük” – írta blogján Bert Hubert holland szoftverfejlesztő, kormányzati informatikai tanácsadó.
Gyors megoldás nem körvonalazódik, ám a fentebb hivatkozott EuroStack kezdeményezés talán a legátfogóbb programot adja ehhez. Az EuroStack célja egy független, szuverén digitális technológiai infrastruktúra kiépítése, amely magában foglalja a felhőszolgáltatásokat, a mesterséges intelligencia fejlesztését, a félvezetőipart, az adatkezelést és a digitális közszolgáltatásokat egyaránt. A terv kulcseleme egy 300 milliárd eurós Európai Szuverén Technológiai Alap létrehozása, amely segítené az európai AI-felhők, adatplatformok és korszerű félvezetők fejlesztését, valamint megakadályozná a stratégiai vállalatok külföldi felvásárlását.
Megtörik az amerikai MI-dominancia?
A közbeszédbe tavaly bekerült EuroStack-megközelítésről egyelőre csak beszélnek Brüsszelben, ám van egy terület, ahol már konkrét terv is született. A párizsi MI-csúcson, ahol JD Vance „bemutatkozott”, az Európai Bizottság bejelentette az InvestAI programot, melynek célja 200 milliárd eurónyi befektetés mozgósítása az európai mesterségesintelligencia-képességek kiépítése érdekében. Ursula von der Leyen a csúcson úgy fogalmazott, hogy Európának olyan saját MI-infrastruktúrára van szüksége, ami a CERN modelljéhez hasonlít, vagyis európai együttműködésre épül és nyílt fejlesztési környezetet biztosít a kontinens vállalatainak. A bejelentés azért is fontos volt, mert Donald Trump egyik első intézkedése egy közel 500 milliárd dolláros amerikai MI-befektetési terv bejelentése volt Stargate, vagyis Csillagkapu néven.
Az MI-témában különösen ambiciózus, a párizsi csúcsot is összehívó Emmanuel Macron még tovább ment: bejelentette, hogy Franciaország a következő években 109 milliárd eurót fordít MI-fejlesztésekre. A részben arab és kanadai, részben hazai befektetőket mozgósító program jelentős részben helyi adatközpontok létrehozását célozza, köztük a Mistral AI saját adatközpontját Párizs közelében, valamint egy 20 milliárd eurós „mega-adatközpont” felépítését Chambrai-ban. Franciaország azért is különösen jó helyszín az adatközpontoknak, mert ezek rengeteg villamosenergiát fogyasztanak, és így kapóra jön az ország nukleáris kapacitása.
Az MI egyébként is talán az a részterület a digitális technológiákon belül, ahol Európa hátránya ma talán kevésbé tűnik nyomasztónak, mint akár csak a tavalyi év folyamán. Az év első két hónapja ugyanis a tech-geopolitikai feszültségek kiéleződése mellett az MI-modellek forradalmáról is szólt. A ChatGPT 2023. novemberi megjelenésekor és utána bő két évig úgy tűnt, hogy a piacot először letaroló OpenAI behozhatatlan előnyre tett szert. Az utóbbi hetekben azonban egyre-másra jelentek meg azok a modellek, amelyek bizonyították, hogy kis túlzással „bárki” képes hatékony AI-modelleket fejleszteni, és nem csillagászati összegekből kiépített infrastruktúrán, mint sokáig hittük.
A legnagyobbat az új modellek közül a kínai DeepSeek modelljei szólt, de az Elon Musk-féle xAI, maga az OpenAI és az említett francia Mistral is új modellekkel rukkolt elő. Huszár Ferenc, a Cambridge-i Egyetem docense, az egyik legidézettebb magyar MI-kutató a Válasz Online-nak úgy értékeli a helyzetet, hogy új korszak kezdődött a mesterséges intelligenciában.
„Míg korábban az OpenAI megkerülhetetlen szereplőnek látszott, mára eldőlt, hogy az általuk alkalmazott technológiák replikálhatók, és egyre több piaci szereplő képes hasonló szintű modelleket fejleszteni” – véli a kutató.
Maguknak a modelleknek a fejlesztése helyett azok a cégek tudnak majd nagyot dobni, amelyek a felhasználók számára vonzó termékbe tudják csomagolni azokat, például olyan felhasználóbarát szoftverekbe, amelyek valamilyen szakterület számára fontos funkciókra tudják hatékonyan kiaknázni az MI-képességeket. Ebben a versenyben pedig az új fejlemények tükrében az európai cégek is jó esélyekkel vehetnek részt.
Ahol marad amerikai fölény, az az MI-modellek tréningjére használt hardverek értékesítése. Az erre a célra használt grafikus processzorok elsőszámú gyártója, az NVIDIA az MI-forradalom eddigi legnagyobb nyertese, Amerika egyik legértékesebb vállalata lett az elmúlt években, és bár árfolyama kissé megsínylette a DeepSeek és a többi hatékony „mini-modell” érkezését, Huszár Ferenc szerint a cég továbbra is megkerülhetetlen szereplő marad. Legfeljebb nem tíz cég vásárol majd tízezer grafikus processzort tőlük, hanem száz cég ezret.
Európai ellen-Csillagkapuk
Hogy Európa tud-e élni ezzel a lehetőséggel, az a jövő zenéje. Gyakran elhangzik, hogy az európai digitális szereplőket a túlszabályozás fojtja meg, vagy hogy a kontinens túl bizalmatlan az új technológiákkal szemben. Az MI kapcsán például anélkül akarja felelős keretek közé terelni a felhasználását, hogy jelentős szereplő lenne. Az európai cikkek jelentős része még ma sem geopolitikai vagy versenyképességi szempontból tárgyalja a témát, hanem a technológia veszélyeiről, például a munkahelyekre gyakorolt hatásáról elmélkedik.
Hogy a tavaly elfogadott vonatkozó uniós szabályozás, az AI Act ebből a szempontból mennyire lesz gátja a terület fejlődésének, attól függ, mennyire szigorúan alkalmazzák majd – ez várhatóan 2025 folyamán dől majd el. A kisebb szigor mellett nem az szól, hogy Amerika ezt követeli, hanem az európai innovátorok kreatív energiáinak felszabadítása. Mások azt mondják: a Trump alatt felturbózott, a féktelen technológiai fejlődés előtt minden korlátot ledöntő amerikai hozzáállás és az államvezérelt kínai MI-modell mellett
Európának versenyelőny, hogy felelős módon közelít a kérdéshez, ha ez nem áll az innováció útjába.
Huszár Ferenc, aki európai MI-startupban és szilícium-völgyi nagyvállalatnál (Twitter) is dolgozott, óvatos Európa esélyeit illetően. Nem elsősorban a túlszabályozás miatt, hanem mert az egységes amerikai piaccal szemben az európai fragmentált. Az európai tőketulajdonosok óvatosabbak, mint az amerikaiak, kevesebb a kockázati befektető, amely hajlandó vállalni, hogy 99 bukott startup mellett az egy gyöngyszemnek bizalmat szavazzon. És mert bár az európai szakemberképzés kiváló, az itteni fiatalokból gyakran hiányzik az a fajta törtető ambíció és vakmerő vállalkozó szellem, ami a tengerentúlon máig jobban megvan.
A következő években eldől, hogy ezek a strukturális hátrányok érvényesülnek jobban – vagy az Amerikából érkező rugdosás megteszi a hatását, és Európa képes lesz digitális főnixmadárként megújulni.
Nyitókép: AFP/SCIENCE PHO/VSC/Science Photo Library/Victor de Schwanberg
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
