Pályarajz és vádirat a csodálatos és rettenetes Leni Riefenstahlról
Noha eddig is több száz könyv, több tízezer cikk foglalkozott vele, Andres Veiel 2024-es, nálunk néhány hete bemutatott filmje (Riefenstahl) bebizonyította, hogy még mindig lehet újat mondani, mutatni Hitler kedvenc filmeséről. Filmtörténeti jelentősége nem kérdéses, emberi gyarlósága viszont még annál is nagyobb, mint ami eddig tudható volt. Vendégszerzőnk, Gervai András írása.
A 2003-ban, 101 éves korában elhunyt híres-hírhedt német filmrendezőnő, Leni Riefenstahl céltudatos, erőszakos, narcisztikus személyiség volt, aki már korán megfogalmazta életcélját: valamiben nagy akart lenni. Ehhez művészi tehetségén kívül sokféle eszközt bevetett: trükköt, hazugságot, hisztériát, szerepjátszást. Erkölcsi aggályai nem voltak. Érzelmei se nagyon. Ellentmondásos személyiségével és életművével, Hitler-imádatával, a hatalom kiszolgálásával és ennek morális tanulságaival több száz könyv, közel 45 ezer (!) cikk, esszé, tanulmány, s néhány dokumentumfilm is foglalkozott, őt magát pedig rengeteg interjúban faggatták.
Andres Veiel 2024-es, nálunk néhány hete bemutatott filmje (Riefenstahl) azonban bebizonyította, hogy még mindig lehet újat mondani, mutatni Leniről. Ez főleg annak köszönhető, hogy Veiel és az általa felkért szakemberek elsőként kutathattak Riefenstahl alapítványi kezelésbe került magánarchívumában. A gyűjtemény 700 dobozában forgatókönyvei, filmjeinek fel nem használt tekercsei, levelezése, naplói, jegyzetei, rengeteg fotója, lapoknak és televíziócsatornáknak adott interjúi, barátokkal, ismeretlen rajongókkal folytatott telefonbeszélgetéseinek a kazettái, több száz órányi házi videó, s különböző tárgyak találhatók.
Az új Riefenstahl-film vita- és vádirat. Szembesítés. Ugyanakkor portré és pályarajz is, hiszen a fiatalabb generáció tagjainak többnyire be kell őt mutatni. Jó példa erre, hogy a film ötletadója és producere, az 1966-ban született Sandra Maischberger német újságíró 2002-ben, miközben századik születésnapja alkalmából interjút készített Lenivel, azt érezte, hogy partnere hazudik, de az elhangzottak megcáfolására nem rendelkezik a megfelelő tárgyi tudással. Ezért kezdte tanulmányozni Riefenstahl életét, munkásságát.
Távirat a Führernek
Leni interjúiból és memoárjából (Emlékeim, 1902-1945) valóban olyan kép rajzolódik ki róla, mintha alvajáró lett volna: a valóságból, a körülötte zajló tragikus eseményekből, a könyvégetésekből, a másként gondolkodó értelmiség emigrációjából, elüldözéséből, a zsidók, baloldaliak deportálásából nem akar észrevenni semmit. Történelmi vakságának önérvényesítési vágya mellett meghatározó eleme Hitler iránti rajongása. A Mein Kampf lenyűgözi, miután pedig 1932-ben először hallja Hitlert szónokolni a berlini Sportpalotában, levélben fordul hozzá. Párizs német bevételekor lelkes hangú táviratot küld neki. A Führer halálakor érzések zűrzavara kavarog benne: „Az ágyamra vetettem magam, és egész éjjel sírtam.”
Önbecsapás, ahogy különválasztja Hitler politikai elképzeléseit és személyiségét. „Két különböző jelenségnek tartottam őket. Rasszista gondolatait teljes egészében elutasítottam, úgyhogy sohse léptem volna be az NSDAP-be, a szociális terveit azonban helyeseltem.” Sokszor találkoznak, de a monologizáló Hitlert nem kérdezi a zsidókérdés „megoldásáról”, mert úgymond vele úgysem folyatna párbeszédet. (Steven Bach, a United Artists stúdió egykori vezetője, filmtörténész a Leni. Leni Riefenstahl élete és munkássága című rendkívül alapos életrajzában kideríti, hogy Leni egyik nagyanyja zsidó lehetett, mert a faji tisztaságot igazoló iratokon mostohanagyanyja adatait tüntette fel.)
Veiel filmjében talán az a legizgalmasabb, ahogy a tévéinterjúkból, talk-showkból, s különböző dokumentumokból nyilvánvalóvá válik: Leni nem akar szembenézni múltjával, felelősségével. A félreállított, sértődött asszony ártatlanul meghurcolt áldozatnak tartja magát, önigazoló, torz ideológiákat gyárt. Mellébeszél, hárít, tagad.
Visszatérő „érve”, hogy nem tett semmi elítélendőt, nem felelős semmiért sem. Állítja, hogy a háború végéig nem tudott a holokausztról. A riporter faggatja: nem vette észre, hogy eltünedeznek a zsidók? Csodálkozik. Erről nem tudott. Zsidó barátai, ismerősei – utolsóként az orvosa – Amerikába emigráltak. (Vajon ennek okáról miért nem kérdezte meg őket?)
Többször, több forrásból pedig – például már a Mein Kampfból is, majd az újságokból, befolyásos politikus ismerősei elejtett megjegyzéseiből – megsejthette, megtudhatta volna, hogy mi Hitler szándéka a zsidókkal. Vagy akkor, amikor 1939 őszén filmet készített a német hadsereg lengyelországi hadjáratáról, és szeptember 12-én Końskie város főterén látta, hogy a háttérben sírt ásó 22 lengyel zsidót lelövik. Memoárjában és interjúiban Leni azt állítja, hogy a mészárlás miatt hazautazott. miatt rögtön hazautazott. Ez azonban nem igaz, mert csak szeptember 20-án hagyta el Lengyelországot, és az október 5-i varsói győzelmi parádéra pedig visszatért. A filmben bemutatnak egy szemtanútól származó 1952-ben írt levelet, amely szerint Lenit zavarta a háttérben dolgozó zsidók látványa, s miután hangosan megjegyezte, hogy vigyék el őket onnan, eldördült a gyilkos sortűz. Az tehát a levél szerint Leni bűne, felelőssége. (Valószínűbb azonban, hogy a németek több rendőr, katona, köztük egy tábornok előző napi meggyilkolását akarták megbosszulni, s a letartóztatott mintegy ötezer zsidó közül a kiválasztott 22 lemészárlásával statuáltak példát.)
Az is sokat elárul Leni jelleméről, hogy 1944 nyarán az akkor már három éve készülő, s csak a háború után befejezett filmjéhez, a Tieflandhez (Hegyek alján) egy átmeneti táborból Dachauból „kölcsönkér” cigányokat, köztük gyerekeket is. Leni ezt írja a memoárjában (355. o.): „A cigányok, a gyerekek csakúgy, mint a felnőttek, a kedvenceink voltak. A háború után szinte valamennyit viszontláttuk. Azt mondták, hogy közös munkánk életük legszebb emléke.”
Valójában legtöbbjüket elgázosították Auschwitzban.
Az akarat diadala
Leni fő bűne persze nem a vaksága, a közönye, hanem a náci ideológia szolgálata. A Führer, aki lelkesedik Kék fény című fiatalkori játékfilmjéért – amelynek nemcsak főszereplője, rendezője, de Balázs Bélával együtt a forgatókönyvírója is – a német filmgyártás művészeti vezetését rá akarja rábízni, de ő ezt visszautasítja. Később teljesíti a Vezér kérését, s megörökíti a náci párt, az NSDAP 1934-es nürnbergi gyűlését. A fő művének számító Az akarat diadalát 170 tagú stábbal, 18 kamerával készíti, az addig statikusan használt kamerát kiviteti az utcára, kocsira, állványra, sínekre, darus kocsira helyezteti.
A leforgatott 130 ezer méter nyersanyagból féléves, megfeszített munkával maga állítja össze a háromezer méteres filmet, amelyet Siegfried Kracauer a nihilista akarat diadalának nevez. Az operatőri munka és a vágások segítségével Leni a valóság helyébe a mítoszt állítja. Filmje főszereplője a félelmetesen engedelmes, eksztatikus tömeg és az azt hipnotizáló, szinte megerőszakoló bölcs vezér. A „Megváltó” a film elején repülőgépén, Wagner-zene hangjaira, a felhők magasából ereszkedik alá. Akár egy isten.
A Vezér imázsát megteremtő, kultuszát rendkívül hatásosan erősítő Az akarat diadala technikailag, filmnyelvileg és hatásában lenyűgöző, kimagasló értékű film, akárcsak a kétrészes, 43 kamerával felvett, kétrészes Olimpia 1936-ból. Azonban a náci ideológiát, mitológiát népszerűsítik, a náci esztétika jegyében a nyers erőt, a bátorságot heroizálják, a szépséget fetisizálják.
Ray Müller az 1993-ben készített, A képek hatalma című (Veiel által is idézett) háromórás dokumentumfilmjében neki is szegezi Leninek a kérdést: „Nem gondolja, hogy meg kellett volna követnie a német népet azért, amit tett?” A válasz dühödt és egyértelmű: „Bűnös? Én? Miben?”
hirdetés
Leni egyébként hisztérikus alkat: súlyosabb konfliktusok esetén akár el is ájul, súlyosan megbetegszik. Az újságírók kérdései gyakran kihozzák a sodrából, dührohamot kap, s akár a beszélgetést is félbeszakítja. Például, amikor Goebbelshez fűződő kapcsolatáról faggatják, s beszélgetőpartnere megjegyzi: a propaganda-miniszter tíz feljegyzést is szentelt neki. (A végzet asszonya szerepében tetszelgő Leni annyit korábban elárult, hogy a férfi üldözte a szerelmével, s egyszer majdnem meg is erőszakolta. De neki – ahogy fogalmaz – nem volt az esete.)
Leni megéri a pénzét. Albert Speert egy vele folytatott, s a filmben bejátszott telefonbeszélgetésben arról kérdezi, hogy mennyit kap egy-egy tévéinterjúért. Csak aprópénzt, válaszolja az egykori fegyverkezési miniszter. Erre Leni büszkén jegyzi meg, hogy ő ötezer márkát szokott kérni s azt meg is kapja. Kirohanásait, hiteltelen magyarázatait egy 1976-os tv-show közönsége tapssal honorálja; a felolvasott, őt dicsérő, biztató levelek is azt bizonyítják, hogy háború utáni elutasítottsága, megvetettsége nem annyira egyöntetű.
Távol a civilizációtól
Mindenesetre a háború utáni karanténba zártságából igyekszik kitörni, s művészi önmegvalósításához újabb terepet keres. Hetvenévesen kitanulja a mélytengeri búvárkodást, közel százévesen pedig a mélytengeri korallszigetekről készít szép, de nem túl eredeti filmet. Közben, 1963-tól többször jár Dél-Szudánban a többezres nuba törzsnél – egyszer hét hónapot tölt közöttük –, s fényképeken örökíti meg életüket, halálukat, szertartásaikat, kultúrájuk pusztulását. A hetvenes években két világsikerű fotóalbumot is publikál róluk. Susan Sontag A lenyűgöző fasizmus című esszéjében a szép testet, nyers erőt, bátorságot, férfiasságot eszményítő The Last of the Nuba (Az utolsó nubák) című albumot Leni fasiszta vizuális triptichonja harmadik darabjának nevezi.
Ray Müller – bár hasadt személyiségnek tartja őt –1999-ben kamerájával elkíséri a nubákhoz az ekkor 97 éves Lenit. Utoljára húsz éve látogatott ide, s most búcsúzni jön. Mivel expedícióját anyagilag támogatja néhány német nagyvállalat, reklámfotókat is készít. Az egyiken például gyerekek ülnek egy kis asztal körül, előttük nagy doboz csokoládé, egy másik képen félmeztelen asszonyok egy közismert márkájú mosóport tartanak a kezükben. A Her Dream of Africából látható egy személyiségéről sokat eláruló rövid részlet: Leni az őt körülvevő gyerekek kezébe cukorkát nyom, egy idő után azonban – amikor már sokan vannak – az édességet eléjük szórja a sáros földre. Empátiával Lenit nem igen lehet vádolni. Részvétlenségéről óhatatlanul Winifred Wagner juthat az ember eszébe – aki sok szempontból Leni antitézise.
A nagy zeneszerző angol származású menye formátumos, erőt sugárzó, zavarba ejtően ellentmondásos személyiség volt. Shakespeare tollára méltó figura. Rajongott Hitlerért, szinte szerelmes volt bele. A kedvéért a náci pártba is belépett. A húszas évek elejétől egyengette Adolf karrierjét, befolyásos, pénzes támogatókkal hozta össze. A Führer gyakran megfordult az otthonában is, s lelkesen látogatta az 1930 és 1944 között Winifred által, óriási szervezőtehetséggel vezetett Bayreuthi Ünnepi Játékokat. Winifred meglepő módon semmibe vette a rendelkezéseket, s nem bocsátotta el zsidó, szocdem és kommunista szakembereit. Még újakat is felvett. Zsidók, baloldaliak, ártatlanul elhurcolt értelmiségiek életét mentette meg, jó néhányukat a koncentrációs táborból sikerült kihozatnia vagy legalább kedvezőbb elbánást kiharcolnia a számukra. 1943-45 között napi átlagban harminc segélykérő levelet kapott – kétharmadukat ismeretlenektől, a legtöbbet zsidóktól – s ő mindenkinek válaszolt, megpróbált segíteni. Hitler ezért még 1940-ben szakított vele. Winifred mégis haláláig büszke maradt a barátságukra, s nem tagadta meg nézeteit, náci barátait, ismerőseit sem. Mindennél mégis sokkal lényegesebb embermentő tevékenysége.
Leni viszont – kitűnő politikai kapcsolatai ellenére – életében soha senkiért nem tesz semmit, még büntetőszázadba sorolt bátyját is hagyja a Szovjetunióban elpusztulni. Művészi és emberi hitele, életművének érvényessége tehát finoman szólva is erősen kérdéses. Ezt mutatja meg remekül Andres Veiel nemrég bemutatott filmje, a Riefenstahl.
Nyitókép: Leni Riefenstahl 2002. augusztus 22-én, száz éves korában a Kék fény plakátjával (fotó: Frank Müchler/ DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
