„Nincs olyan, hogy káros víz” – az élő Tiszáért küzd a nagykörűi gazdálkodó
Tévedés, hogy a vízpolitika hiányzik Magyarországon: igazi agrárpolitika nem létezik. A mezőgazdaság rendeli meg a vízlevezetést immár 150 éve, és ameddig ebben nincs alapvető változás, a vízhelyzet sem javul – mondja Balogh Péter. A nagykörüi gazdálkodó geográfus egyike volt annak a néhány civilnek, aki a 2022-es pusztító aszály után életre pofozta a hazai vízmozgalmat, és ma is viszi annak zászlóját. Állítja: nincs káros víz, csak helytelen tájhasználat, még az árvíznek is meg kellene találni a helyét a tájban. Balogh Péter mindent megtett, hogy hasson a kormányzati politikára, a magát tradicionalistának valló, lovas hagyományőrzőként a Kurultájon is fellépő geográfus ügyét mégsem a Fidesz, hanem az ex-LMP-s Keresztes László Lóránt karolta fel. Portré a nagykörüi harcosról, a végén a Vízválasztó Mozgalom programjának ismertetésével.
„Gazdálkodó geográfus vagyok, így, vessző nélkül, hogy az első szó jelzője a másodiknak. Tudományos módszertanom a helyivé válás. Egyszerűen az, hogy itt vagyok: gumicsizmával, traktorral, cigányokkal vidéken, az alföldi tájjal, benne az emberekkel. Azonos vagyok a kutatásommal és higgyék el, egészen más információkat lehet így kapni, hogy te tartod az állatot, neked hiányzik a víz, mintha ugyanezt egy városi intézet fizetéses kutatójaként csinálnám.”
Balogh Péter, a Vízválasztó mozgalom szervezője, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke a nagykörűi Tisza-parton sétálva fejtegeti ezt. A Szolnokról származó geográfus huszonöt éve él és gazdálkodik itt, 40 hektáron: korábban szürkemarhákkal és juhokkal is foglalkozott, mostmár csak ló van saját, és a hullámtéri területein bérbe legeltet húsmarhát, valamint a mentett oldali gyepeken kaszálót tart fenn. Mégis, alapvetően tanárnak tartja magát: „Ember és Természet(e) között akarnék közvetíteni, a fenntartható kapcsolat megtalálása céljából.”
Balogh Péter a 2022-es aszály óta kibontakozó civil vízmozgalom egyik fő figurája: konferenciákat, fórumokat, akciókat szervez. Az egyik leglátványosabbat pont innen néhány méterre, ahol most sétálunk: a nagykörűi Tisza kiszáradó medrében tartottak ülést az aszályhelyzetről 2024 szeptemberében, mégpedig a parlament Fenntartható Fejlődés Bizottsága keretében, ahova csak két ellenzéki képviselő jött el, a kormányoldal távol maradt.
×××
– Mikor érezte először, hogy baj van a vízzel?
– 1997. március elsején beszéltem róla először tudományosan.
– Elég konkrét válasz.
– Emlékszem, mert akkor volt az első szakmai előadásom, a Bolyai Szakkollégium házi konferenciáján. Arról szólt, hogy tájhasználat-váltás kell, mert ami most van, az fenntarthatatlan.
– Sok-sok évvel a nagy hőhullámok, aszályok előtt járunk, amikor még bőven volt víz. Miből következtetett a bajra?
– Egyrészt megtanultam az iskolában, hogy 500 mm csapadék van az Alföldön, amire jut 800 mm-nyi párolgás, úgyhogy kéne az árvíz, amit viszont levezetnek. Másrészt Szolnok alatt nőttem fel, a kiszélesedő Tisza ártér volt a játszóterünk. Apám mérnökember, de nagyon erős történelmi és természetorientált nevelést adott. Rövid idő alatt rájöttem, hogy a mai, csatornává tett Tisza-folyó alig emlékeztet arra, ami eredendően lenni akarna. És hogy
amikor kimondjuk azt, hogy „Meg kell menteni a Tiszát!”, akkor az egész tájról beszélünk, melyet a tiszai vízrendszer hozott létre.
Ezért beszélek eredendő, tehát létéből fakadó működésről: a hegyekből anyagot szállított, lerakta, elteregette, formákat hozott létre, és a struktúrához sajátos működés társult, ami fenntartotta az életet. Ezért kell táji léptékben gondolkodnunk. Élő tájban. És a tájba természetesen beleértendő az ember is. „Természetesen” a természetellenes ember is. Csakhogy az ellenműködő ember tönkreteszi az eredendő működést, ami által ellehetetleníti az életet. A sajátját is. Azt kérdezte, miből látszott már az ezredforduló előtt, hogy elindult a kiszáradás. Menjünk vissza 2000-be, amikor a nagy árvíz volt a Tiszán: a hullámtéri színültig volt, de 200 méterre kiszáradtak a békák az aszályban. Feltettem a kérdést: miért nem teszik ide a vizet? Ide való, helyből pedig rengeteg van, csak a víz helyét elfoglalták a szántók.
– Nem ez az árvízi védekezés lényege: hogy nem engedjük elárasztani a földet, utat, falut?
– Ha egy vízhiányos területet megvédünk a víztől, az nem jó. Nem megakadályozni kell az árasztást, hanem szabályozni. A tájban, a morfológiában, a domborzatban lenne helye a víznek. A régiek úgy építették fel a tiszai településszerkezetet, hogy a falvak „szigeteken”, vagyis magasabb pontokon legyenek. Nézzék meg, ahogy átjönnek Szolnokról Nagykörűbe: „dombra” fel, ott a település, aztán „dombról” le, ott az ártér. A Tisza így alakította, az ember alkalmazkodott hozzá – legalábbis régen. Aztán az ember kitalálta, hogy telket, házat, pincét épít az ártérre, a mélyen fekvő területekre, és minden páros évben kiabál, hogy „Támad a víz!” Könyörgöm, nem támad az, csak menne a helyére, hozni az életet. Sosem felejtem el, néhány éve egy vízügyes mondta egy konferencián: kész már a paradigmaváltás, mert mostantól csak a „káros vizet vezetjük le”. Amire a válasz a tanításom egyik alaptétele: nincs káros víz, csak helytelen tájhasználat – az Alföld éghajlati adottságai mellett. Ha a víz kárt okoz, akkor rosszul szabályozta az ember.
A köztudomással ellentétben a gátakat nem a települések védelmében építették, hanem a szántóföldi gyarmatosítás érdekében.
– Mondjunk le önként termőterületekről?
– A termőképesség – víz és talaj – éppenséggel a helytelen tájhasználat miatt veszik el. A tájhasználaton kell változtatnunk, és akkor meg van oldva az árvízvédelem, úgy, hogy közben nem száradunk ki. A hegyvidékek víztöbbletére szükség van az alföldi tájban, félreértés ne essék, nem természetvédelmi okok miatt, hanem a gazdálkodás és az élet fenntarthatósága miatt. Szükség van rá a talajnedvességhez, a felszín alatti vizek életben tartásához, a párolgáshoz, ami vizet juttat a levegőbe, hogy legyen minek visszaesnie, miközben megoldja a napsugárzásból érkező óriási energia eloszlatását, tehát a táj hűtését, a hőmérséklet járásának mérséklését. Az árvizek kiengedése kell a sivatagosodás elkerüléséhez. Ezeket az összefüggéseket nem veszi figyelembe a modern mezőgazdaság és az azt kiszolgáló vízügy.
– Egy hónapja cikket írtunk Szendőfi Balázs halkutató-természetfilmes új munkájáról, az Eltékozolt vizeinkről, mely meggyőzően mutatja be, hogy az Alföld kiszáradásának elsődleges okozója a túlcsatornázás, a totális vízlevezetés. Nem az a fő baj?
– A film kiváló diagnózist ad, de a terápiás javaslatban nem kap elég hangsúlyt a kulcsfontosságú összefüggés: hogy a vízlevezetés helyett a nagyvízi hozamok kivezetése szükséges; tehát az árvizek mentett oldali árterekbe való bevezetése ellensúlyozhatja a kiszáradást. Érdemes megnézni az 1992-es Magyarország Nemzeti Atlaszát: van benne egy térképlap, mely a nyári félév „éghajlati vízhiányáról” szól. Nos, az a rendszerszerű csapadékhiányt mutatja, de az ugyancsak rendszerszerű árvízi víztöbbletekkel nem számol. Ez a fő baj.
– Azt akarja tehát mondani, hogy felejtsük el, hogy az árvíz rossz, mert valójában jó?
– Az árvíz a táj pulzáló szívverése, ami arra való, hogy ellássa vízzel és tápanyaggal a tájat, amivel egyébként iparszerű, drága és mérgező módszerekkel próbálkoznak, elégtelenül. Évi átlagosan 500 milliméter csapadék hullik, harminc és száz éve is ennyi volt, ebben nincs lényegi változás, csak az eloszlás borult fel. Erre az 500 milliméter csapadékra jut 800 milliméter párolgás. Ez a párolgási kereslet növekszik a hőmérséklet emelkedésével, de a minimum 300 milliméteres csapadékhiány rendszerszerű: az aszályhajlam része a természetes működésnek, de az aszályhajlamból aszályt a többletvizek elvezetése csinált. Ha az árvizet hozzászámoljuk, akkor nincsen hiány! A helyes vízélethez tehát nem megspórolható, hogy az árvizet értelmezzük másképpen, és használjuk fel.
– Vízügyes szempontból ez nem így látszik: évtizedeken át óriási vízbőség volt nagy belvízkárokkal, az ágazat leginkább 2010 óta jegyzi a kiszáradás jeleit.
– Ez a hozzáállás vezetett a táj kiszárításához. Egyébként már Széchenyitől is van olyan idézet, miszerint látja, hogy a vízhiány nagyobb baj, mint a vízbőség, és aztán végig megjelenik a vízügyi szakirodalomban, hogy nem úgy kellett volna csinálni, ahogy mégis koncepcionálisan megcsinálták.
– Állattartóként, gazdálkodóként hogyan érinti a vízhiány?
– Van tíz hektár területem bekerítve, de mostmár nyaranta annyira kiszárad, hogy két lovat sem tud eltartani. Kiszárad a gyep, és mostmár a kútban is lement a víz. Van ott egy csatorna, húsz éve télen-nyáron volt benne víz, nem is csináltam kerítést oda, úgyse mennek át a lovak rajta. Nagyjából tíz éve nyáron kiszáradt, de télre visszajött a víz. Öt éve már télen sincs. Most, idén karácsonykor először fordult elő, hogy kimentek a lovak a csatornán keresztül.
hirdetés
– Tavasz van, és nincs víz kútjában?
– Ez már tényleg új korszak. A folyamat tudományosan is dokumentált: 400 talajvízkút adatai szerint évente 2-5 cm csökkenés tapasztalható a talajvízszinteben, ami az Alföld 50 ezer négyzetkilométerére vetítve
balatonnyi vízmennyiség elvesztését jelenti. Nem összesen, hanem minden évben.
Ahol annyira lecsökken a talajvíz szintje, hogy a fák sem érik el, akkor kiszáradnak. Örökre. Ez a folyamat már tapasztalható bizonyos helyeken. A gazdálkodó sikertelen erdőfelújításként találkozik vele, hiába a törvényi kötelezettség. Fák helyett füves puszta lesz, s aztán füvetlen. Ez a sivatagosodás iránya, amit az emberi döntő hatás miatt pontosabb sivatagosításnak nevezni. Nem metaforikusan, hanem tudományosan.
×××
Balogh Péter – a Zöld Gerilla Mozgalmat szervező Kulcsár László és más érintettek és segítségével – a három évvel ezelőtti pusztító aszály után, 2022 szeptemberében rendezte meg először a Vízválasztó konferenciát, több mint tizenöt szakértő, köztük víz- és környezetmérnökök, biológusok, ökológusok közreműködésével. A rendezvényhez kapcsolva kiadtak egy nyilatkozatot „a kezdődő katasztrofális éghajlati események kivédésére”, és azonnali struktúraváltást, táji vízvisszatartásra átalakított rendszereket sürgettek. Bár a konferenciához az agrárminisztériumtól kértek és kaptak termet, a szaktárca hivatalosan nem jelent meg az előadásokon.
Ez a fajta összefogás, a változatos hátterű kutatók és gyakorlati szakemberek összeültetése akkoriban újdonság volt, bár a koncepció nem az: az alapokat Molnár Géza már a múlt század nyolcvanas éveitől megírta, de a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) tervezésbe huszonöt éve bekerült. Magát a „vízválasztó” kifejezést mint mozgalmi jelzőt a Szövetség az Élő Tiszáért – Vízválasztó Egyesület már 2018-ban használta az egyik pályázatánál, és az említett is konferenciát megelőzte az augusztusi zászlóbontás a Magyarok Országos Gyűlése nevű rendezvényen, Ópusztaszeren.
Az akkor indult kezdeményezésnek kettős célja volt: hírverés, a társadalom felrázása, és azért volt sürgős, mert el kellett kerülni, hogy a Kormányzat a vízlépcsőépítést hirdesse meg megoldásként. „A »vízhiány van = vízlépcső kell« téves megoldás meghirdetését akartuk kivédeni, és végre arról beszélni, ami a lényeg: hogy a tájból hiányzik a víz, oda kell juttatni, nem pedig a táj kiszárításához vezető rendszert újabb hatalmas műtárgyakkal továbbfejleszteni” – mondja Balogh.
A vízválasztósok sikeresen gyűjtötték maguk köré a témára fogékony közönséget, és komoly szerepük volt a magyar vízpolitika életre pofozásában. Az idén januárban az Országgyűlés Barankovics István Irodaházában megrendezett Vízválasztó II. Konferencián még több kutató szólalt fel, magas szinten képviseltette magát a Vízügy, már politikusok is megjelentek: Keresztes László Lóránt ellenzéki országgyűlési képviselő mellett felszólalt a területért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt is, valamint Bencsik János fideszes képviselő.
×××
– Sikerült összeültetnie kormányzati és ellenzéki politikusokat, akik látszólag konszenzussal beszélnek arról, hogy a probléma valós, lépni kell. Elégedett?
– Hangsúlyozom, hogy ez kérdés és koncepció felülemelkedik a pártpolitikai cirkuszon. A politikával mint államigazgatással van dolgunk, minthogy övé az ágazatok feletti felelősség, és így a változtatás lehetősége. Ennek megfelelően az elégedettségtől nagyon messze vagyunk. Örülök, hogy több politikus megtalálta a témát, Keresztes László Lóránt már az első Vízválasztón is ott volt, csendben végighallgatta, átlátta a koncepció helyességét, megjegyzem, földrajzos doktori fokozattal rendelkezik, és azóta a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnökeként segíti a mozgalmat. Neki köszönhető a januári hatékony helyszín és rendezés. Vezető politikus egyedül Dúró Dóra keresett meg, aki mint az Országgyűlés alelnöke kapott tőlem tájékoztatást, és láthatóan megértette a valós problémát és a megoldási javaslatunkat. Toroczkai László beleállt a zsilipzárásba is a Zöld Gerillával – igyekszünk mi is használni a cirkuszi porondot. A kormányzat hivatalos bizottsági meghallgatásokon kapott tájékoztatást, fogadott Farkas Sándor miniszterhelyettes úr, de láthatóan a jelenlegi rendszerben maradtak,
eddig sajnos a Fidesszel nem sikerült megértetnünk a téma jelentőségét. Országosan a „vas és acél” értékrend szerint zajlik a nehézipar
és az iparszerű gyarmatosítás erőltetése, a „környezet” és a „civil” fogalmak teljes és végzetes félreértése mellett. Megyei szinten is bántó az értetlenség. Úgy gondolják, hogy ez csak valami környezetvédelmi ügy, ami eleve nem fontos, és egyébként is valami balos dolog.
– Ön alföldi gazdálkodó, lovasnomád hagyományőrző, fellép a Kurultájon, a harcostársai sem tőrőlmetszett „libernyákok”. Miért is nem rohant önhöz tárt karokkal a Fidesz?
– Nem tudom, nem értek a politikához. Az egyesületünk alelnöke hagyományosan jó kapcsolatban van a Fidesszel, csak sajnos a párt politikáján ez nem látszik.
– Most indult „Vizet a tájba” címmel program az OVF-nél, ami az önök szóhasználata, és – elvileg – megvalósítás előtt áll egy sor vízvisszatartást szolgáló beruházás.
– A Vízügy nyitása fontos jele annak, hogy látják, mekkora a baj, hogy terület kell a megoldáshoz, és elhiszem, hogy őszintén keresik a megoldást. De még mindig hiányzik az alapvető szemléletváltás, amit jól mutat, hogy gazdálkodói szándékokról érdeklődnek. Valójában a domborzat és a vízjárás mondja meg, hogy hová való a víz, hol lehet, és kellene árasztást csinálni. Az államnak az a feladata, hogy ezt kommunikálja a gazdálkodók felé, és hogy a szabályzó és támogatási rendszerét úgy alakítsa, hogy a gazdálkodónak megérje a természethez igazodva gazdálkodni.
– Ez úgy féltucat törvény- és talán tízszer annyi szabálymódosítás, újraírt tulajdonosi viszonyok. Nem fogják azt mondani: köszönjük Balogh úr, de ez illúzió?
– A valóság azt mutatja, és mostmár a tudomány is bizonyítja: az az illúzió, hogy a jelenlegi rendszer jó.
– Arra mégiscsak kellene mondani valamit, hogy mi lesz a földtulajdonosi jogokkal. Hogy magyarázzuk el rengeteg gazdának, hogy bocsánat, de a te földeden mostantól víz lesz, amikor csak lehet?
– Érdekes, az aszály nem kér tulajdonosi hozzájárulást. A víznek akkor miért is kell? Messze túl vagyunk már ezen. Lassan tényleg életről és halálról van szó. Az az illúzió, ahogy a rendszer most működik. Amit én mondok, az természettudomány. Ami a kérdését illeti, már abból is kiderül, hogy tévedés, hogy a vízpolitika hiányzik Magyarországon. Agrárpolitika – az nincs itt. Önmagában a Vízügynek sincs célja, a gazdálkodás rendeli meg a vízlevezetést immár 150 éve. Abban reménykedem, hogy a nagygazdák érdeke is az, hogy a táj működjön. Olcsóbb termelni, ha nem kell öntözni, mert öntözi a táj saját magát. Ja, hogy ahhoz oda kell adnom a területeim 20-30 százalékát, és kiteríteni rajta az árvizet, amikor jön?
×××
A Vízválasztó koncepció és megoldási javaslat
- A nagyvizek használata szükséges: a helyben keletkező, úgynevezett belvizek helyben tartása, és a kívülről érkező árvizek szabályozott bevezetése az eredendő árterekbe.
- Táji szintű vizesítés szükséges, az évszázados kiszárítást nem lehet parcellaszintű öntözéssel ellensúlyozni. A csatornákon kívül területi vízborítások kellenek, a kisvízkörforgások újraindítása: beszivárgás, párolgás, talajvízszint-emelés, helyi csapadékok.
- Ehhez a tájhasználatban kell helyet biztosítani a víznek – a mezőgazdasági művelés átalakításával. Az ártéri szinteken a szántóművelést gyep- és erdőgazdálkodásra, vizes haszonvételekre kell váltani.
- A tájhasználatváltást az agrárszabályzó- és támogatási rendszer átprogramozásával kell biztosítani, ehhez igazítva a vízügyi üzemrendeket. Területalapú támogatás szükséges a vízpuffer-orientált művelésekre, valamint az áradó víz kivezetése, a „belvíz” fogalom eltörlése.
Nyitókép: Balogh Péter gazdálkodó geográfus a nagykörűi Tisza-parton (fotó: Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
