Feszültség már van, lázadás nincs – ezért nem mennek szembe Trumppal a republikánusok
Miközben a konzervatív törvényhozók néhány kivételtől eltekintve fülüket-farkukat behúzva lapítanak, és támogatják Donald Trump második elnökségének politikáját, a felszín alatt már feszültség is kitapintható az amerikai jobboldalon. Elon Musk nemzeti parkőröket vagy veteránokat érintő kirúgásai forró pillanatokat okoztak republikánus képviselők lakossági fórumain, Marco Rubio külügyminiszter és az FBI keményvonalas trumpista igazgatója már összetűzésbe is került a milliárdos influenszerrel. A jobboldali médiában is vannak a lojalitást felülíró kritikus hangok, és potenciális törésvonalak is megjelentek – a külpolitikai irányváltás vagy a gazdaság olajozott működését megakasztó vámkáosz miatt –, nyílt lázadásnak azonban egyelőre nincs nyoma. Háttér.
Az amerikai közvélemény-kutatásokat összegző legnagyobb oldal szerint március közepén először fordult elő január óta, hogy több választó vélekedett negatívan Donald Trump munkájáról, mint amennyi pozitívan. Bezuhanásról nem beszélhetünk, a különbség hibahatáron belüli, mégis figyelmeztető jel Trump számára, mivel alig két hónap telt el beiktatása óta (elődje, Joe Biden népszerűsége 2021 augusztusáig, a balul sikerült afganisztáni kivonulásig pluszban maradt). A fő témák közül a bevándorlás kezelésében még mindig jócskán pozitív (8 százalékpontos) Trump megítélése, ám a külpolitika és a gazdaság területén már 9, illetve 7 százalékpontos mínuszban van.
Normális esetben a demokraták dörzsölhetnék a kenyerüket, ám ha most lennének a félidős választások, a párt nem lenne abban a helyzetben, hogy kiaknázza az ellenfél lendületének lassulását. A párt népszerűsége három évtizedes mélypontra, 27, illetve 29 százalékra esett két felmérés szerint, vagyis az ok, ami Trump fölényes diadalához vezetett, alighanem még mindig a pártra nehezedik. Egy napokban megjelent nagyszabású megfejtés szerint ez nem más, mint az ideológiai identitásválság, vagyis a progresszív, városi, diplomás elit nyelvezete és világlátása nem rezonál a külvárosi, vidéki, munkásosztálybeli szavazók problémaérzékelésére.
Amíg a demokraták ezzel küzdenek, a republikánusokra hárulhatna a szerep, hogy ellentartanak Trumpnak azokban a kérdésekben, ahol szembemegy a párt hagyományos világlátásával. Az Egyesült Államokban a politikai pártok kevésbé intézményesült szervezetek, mint Európában, és a pártfegyelem sem olyan erős. A törvényhozók nem szavazógépek, hanem önálló felhatalmazással bíró politikai aktorok, akik elsősorban saját választókerületük érdekei mentén cselekednek, és egy-egy párton belül is több ideológiai platform köré szerveződnek.
A Republikánus Párt hagyományosan az amerikai érdekeket a világban keményen érvényesítő, „héja” külpolitika, illetve a szabadkereskedelem- és piacpárti gazdaságpolitika híve volt, és ezek hívei elvileg még most is ott ülnek a Szenátusban és a Képviselőházban. Ennek fényében logikus lenne feltételezni, hogy Ronald Reagan egykori pártja nem nézi tétlenül, ha az elnök a NATO-val szemben kritikus, Moszkvával szemben barátságos külpolitikát folytat, és ötletszerűen gördít akadályokat a tőke és áruk áramlásának útjába.
Félelem és reszketés a Capitoliumon
Márpedig pont ez történik. A republikánus törvényhozók Trump minden jelöltjét simán, nagyrészt egyhangúlag megszavazták a kormányzati posztokra, beleértve a Putyin- és Aszad-szimpatizáns Tulsi Gabbardot hírszerzési főnöknek, az ex-demokrata, oltásszkeptikus Robert F. Kennedy Jr.-t egészségügyi miniszternek, valamint a rossz nyelvek szerint alkoholista, vezetői tapasztalat nélküli tévést, Pete Hegsethet védelmi miniszternek. Az egyetlen kivétel az igazságügyi miniszternek kiszemelt Matt Gaetz floridai képviselő volt, akiről felmerült a gyanú, hogy kiskorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, és végül visszalépett a jelöléstől.
Gaetz egyik leghangosabb kritikusa egy oklahomai republikánus szenátor, Markwayne Mullin volt – ám amikor Trump igazságügyi miniszternek jelölte, már ő sem bírálta kollégáját, mondván: megbízik „elnök úr” döntésében. Ez visszatérő mozzanat volt az utóbbi hetekben. A korábban Ukrajna egyik legfőbb kongresszusi támogatójának számító Lindsey Graham dél-karolinai szenátor az Ovális Irodabeli csörte után kiállt Trump mellett, és Volodimir Zelenszkij lemondását javasolta. Egy másik republikánus szenátor, a Mississippi állambeli Roger Wicker pedig törölte online fiókjából a képet, amin a tárgyalás előtt kezet fog az ukrán elnökkel.
„Reagan pártja elárulja Ukrajnát” – foglalta össze a republikánus politikusok magatartását az Atlantic magazin még a hírhedt vita előtt, de már az első Trump–Putyin-telefon után. „Némaságuk napról napra hangosabb” – fogalmazott a New York Times.
Az elmúlt hetekben pedig több cikk jelent meg arról is, hogy mi áll a hallgatás és Trump mögötti összezárás mögött: a félelem. Hogy karrierjüket félteni kell Trumptól, nem újdonság. Számos republikánus törvényhozó, aki a 2021. január 6-i zendülés után kritizálta a politikust, esetleg igennel szavazott valamelyik impeachment eljárása során, kénytelen volt elbúcsúzni a székétől az utóbbi két választáson.Vagy azért, mert Trump ráindított egy MAGA-jelöltet az előválasztáson, vagy mert az ellenszél miatt önként lépett hátra. Az elnök az elmúlt években lassan, de biztosan maga alá gyűrte a pártot, és mára egykori kritikusai is térdet hajtottak neki.
Ami most újdonság, hogy karrierjükön kívül személyes biztonságukat is féltik. Egy egykor Trump mellett dolgozó kormánytisztviselő névtelenül azt nyilatkozta, hogy a legtöbb republikánus képviselő „halálra van rémülve” a MAGA-hívek fenyegetéseitől. Thom Tillis szenátor például azért támogatta végül Hegseth kinevezését, mert az FBI figyelmeztette, hogy vonakodása miatt komolyan vehető halálos fenyegetéseket kapott. Erre legyinthetünk, hogy ha már megválasztott politikusok, mutathatnának némi bátorságot, de annyit engedjünk meg, hogy a Capitolium ostromakor a törvényhozók az átlag amerikainál talán valóban közelebb kerültek hozzá, hogy bőrükön érezzék a Make America Great Again mozgalom szeretetét.
Kritika Alaszkából
Néhány kivétel azért most is van. Don Beacon nebraskai képviselő az elmúlt hetekben is rendszeresen kiállt Ukrajna mellett. Több szenátor is értetlenségét fejezte ki Trump gázai mesterterve kapcsán, Young Kim kaliforniai képviselő bírálta a USAID leállítását, mondván: Kína nyomul be majd az így keletkező soft power-vákuumba számos fejlődő országban. Az alsó- és felsőházi védelmi bizottságok republikánus elnökei, Mike Rogers alabamai képviselő és az említett Wicker szenátor közösen ellenzik Hegseth ötletét, hogy az Egyesült Államok adja fel a NATO-ban a Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságának vezetését.
Lisa Murkowski alaszkai szenátor a napokban bírálta élesen párttársait, amiért nem mernek nyíltak kiállni Trump – és Elon Musk – ellen. (A maine-i Susan Collins mellett ő volt az egyetlen republikánus szenátor, aki nemmel szavazott Hegseth kinevezésére, és az államában található Denali – Észak-Amerika legmagasabb hegye – Trump általi átnevezése ellen is szót emelt).
„Mindenki azt kérdezi, miért nem szólal meg más is. Azért, mert látják, hogy mi mindent zúdítanak rám, és inkább elbújnak” – mondta Murkowski az alaszkai törvényhozásban.
Hozzátette: nem kívánja folyamatosan kritizálni a Trump-kormányt, mert az szerinte „nem konstruktív”, de amikor szükség van rá, örülne, ha nem lenne egyedül. Még akkor sem, ha Musk egymilliárd dollárt költ majd egy ellene irányuló kampányra (Murkowski 2022-ben legyőzte Trump által támogatott kihívóját az előválasztáson).
Ha a törvényhozók nem is fogalmaznak meg kritikát, hallgatni kénytelenek azokat odahaza, saját szavazóiktól. A kongresszusi szünetek alatt sok politikus tart lakossági fórumokat választókerületeikben, és ezek zöme igen feszült hangulatban zajlik mostanában. Az elégedetlenkedők elsősorban Elon Musk leépítéseit kifogásolják. Az általa vezetett, kormányzati hatékonyságért felelős kormányzati iroda (DOGE) több tízezer szövetségi közalkalmazottat bocsátott el, és korántsem csak sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási (DEI) tanácsadókat, akik távozását az amerikai jobboldal egységesen üdvözli. Hanem nemzeti parkőröket, a nukleáris fegyverarzenált felügyelő szakembereket, légiközlekedés-biztonsági szakembereket is. A közösségi médiában sok poszt jelent meg, amelyben jobbra szavazó közalkalmazottak, illetve családtagjaik kifogásolták az elbocsátásokat.
Egy texasi fórumon a választók kérdőre vonták Jay Obernolte képviselőt, amiért támogatja a Joshua Tree Nemzeti Park dolgozóinak elbocsátását. A politikus azzal próbálta csillapítani a tömeget, hogy azt állította: „valószínűleg visszaveszik” őket – de konkrétumokat nem tudott mondani. Egy kansasi fórumon a résztvevők azért szólaltak fel dühösen, mert a DOGE olyan munkahelyeket is megszüntetne, amelyek veteránokat foglalkoztatnak. Roger Marshall szenátor a feszült hangulat miatt idő előtt befejezte a fórumot. Jeff Sessions texasi szenátor fórumán az emberek „a dél-afrikai úriember” döntései miatt háborogtak. Harriet Hageman gyűlésén részt vevők pedig még tovább mentek: „Deportálják Elont!” – skandálták. Abban a Wyomingban, ahol 2022-ben Trump támogatásával ütötte ki Hageman az elnök egyik fő republikánus kritikusát, Liz Cheney-t a székéből, és ahol tavaly 72 százalékkal nyert Trump.
Elon Musk és a bennszülöttek
Musk nem csak a törvényhozók szemét szúrja. A New York Times március eleji sztorija szerint Marco Rubio külügyminiszter – a legmagasabb beosztású, bár álláspontját eddig mérsékelt sikerrel érvényesítő „héja” a Fehér Házban – egy kabinetülésen éles szóváltásba keveredett Muskkal, aki formális kabinettagság nélkül is rendszeresen ott ül az asztalnál. A vita hátterében a USAID Musk-féle statáriális felszámolása állt, mivel a nemzetközi fejlesztési ügynökség elvileg Rubio fennhatósága alá tartozott. A vita hevében Musk a külügyminiszter fejéhez vágta, hogy „te nem rúgtál ki senkit”, vagyis csak egy embert, azt is a DOGE-csapatból, és többek között azon gúnyolódott, hogy Rubio „jól mutat a tévében”, de másra nem jó.
hirdetés
Rubio válaszul gúnyosan állítólag azt kérdezte, hogy vegye-e vissza azt az 1500 külügyest, aki önként nyugdíjba ment a kormányváltás után, csak hogy kirúghassa őket. Előtte a veteránügyi miniszter veteránok kirúgására panaszkodott, Sean Duffy közlekedési miniszter pedig azt kifogásolta, hogy miközben repülőgépek zuhannak le, Musk emberei légiforgalmi irányítókat akarnak lapátra tenni. Musk ekkor a lap szerint meghazudtolta a minisztert, és azt állította, pusztán a „sokszínűség” miatt felvett emberek dolgoznak a tornyokban, ami Duffy szerint nem igaz. A vitának Trump azzal az éles meglátással vetett véget, hogy zseniket kellene alkalmazni légi irányítónak, és végül Rubiót is megvédte.
Az angolszász politikai zsargon a „going native” fordulattal írja le a jelenséget, amikor egy vezető lojalitása áthelyeződik a politikai megbízótól a rábízott intézményi közeg felé.
Sokan azt remélik, hogy amint egyre növekszik a Trump által kinevezett tisztviselők száma, ők elkezdik majd a rájuk bízott intézmények érdekeit nézni és visszanyesni a túlkapásokat vagy Musk befolyását. Így pedig lassan normalizálódni fog az amerikai politika. Hogy ez vágyvezérelt gondolkodás-e, az a jövő zenéje, de úgy tűnik, a feketeöves trumpisták sem immunisak a jelenségre. Kash Patel éveket töltött azzal, hogy a mélyállamról, azon belül is az FBI-ról gyártson konteókat. Most viszont, hogy a szövetségi nyomozó hatóság vezetőjévé nevezték ki, megtiltotta beosztottjainak, hogy válaszoljanak a DOGE emailjére, amely arra utasította a szövetségi dolgozókat, hogy jelentsék heti eredményeiket. A Wall Street Journal szerint más minisztériumokban is volt ilyen intézkedés.
Rossz üzlet
A külpolitika és Musk mellett a gazdaság a harmadik terület, ahol feszültségek látszanak. Trump befagyasztotta Biden egyik zászlóshajója, az inflációcsökkentőnek nevezett, valójában zöldipar-élénkítő program tisztaenergia-beruházásokra adott szövetségi forrásait. Ám miközben a jobboldal kulturálisan ellenzi a megújuló energiát és az elektromos közlekedést, ezeknek a forrásoknak a 80 százaléka „piros”, vagyis republikánus többségű választókerületekbe ment, például a Michigantől Georgiáig húzódó „akkumulátorövezetbe”.
Ezután Trump baltával esett neki a világgazdaság „konnektivitásának”. Az acél- és alumíniumimportra 25 százalékos vámot vetett ki, mire az EU 50 százalékos tarifát határozott meg egyes amerikai termékekre, amire Trump 200 százalékos vámokat lengetett be. Közben a kínai termékekre két lépésben 20, a kanadai és mexikói importra 25 százalékos vámot rótt ki, kivéve egyelőre az autókat. „Reciprok vámokról” szóló ígérete olyan bürokratikus rémálmot vetít előre, amely több millió egyedi vámtarifa fenntartását igényelné. Ráadásul tervei gyakran naponta változnak, így magukon a vámokon kívül a kiszámíthatóság hiánya is fáj a cégeknek – miközben a republikánusok hagyományosan az üzlet pártjaként pozícionálták magukat.
Az újraválasztása utáni hetekben a piacok még bíztak Trumpban, de mára az S&P 500 tőzsdeindex az azóta felhalmozott pluszt szépen le is dolgozta. A befektetők, a vállalatok és a fogyasztók egyre inkább bizalmatlanul tekintenek a Trump-féle gazdaságpolitikára. A növekedés még nem omlott össze, de a fogyasztói bizalom, a kisvállalkozói bizalom csökkenése és a tízéves államkötvények hozama esik, az inflációs várakozások újra emelkednek. Ahogy az Economist megállapította: a gazdaságpolitikát nem átgondolt stratégiák, hanem elnöki impulzusok irányítják, a pénzvilágból érkezett pénzügy- és kereskedelmi miniszter, Scott Bessent és Howard Lutnick semmilyen befolyást nem tud gyakorolni a főnök gondolkodására.
Friss sajtóértesülés, hogy Rand Paul, Kentucky szenátora szervezkedni kezdett, hogy párttársai szálljanak szembe Trump vámpolitikájával. Még szép, hiszen Kentucky a bourbon hazája, és a whiskyt is 50 százalékos európai vám fenyegeti, de Paul esetében meggyőződésről lehet szó, hiszen a Kongresszus egyik legismertebb libertárius tagjáról beszélünk. Aki egy zártkörű szenátusi ebéden grafikonokkal és statisztikákkal teletűzdelt prezentációban győzködte kollégáit, hogy a globális szabadkereskedelem növeli az Egyesült Államok jólétét, nem valami Amerika kizsákmányolását célzó nemzetközi összeesküvés, ahogy Trump lefesti.
Ideológiai törésvonalak
Érdekes jelenség, hogy míg a republikánus politikusok javarészt csendben vannak, a konzervatív sajtóban a lojalitás nem minden esetben írja felül az igazságot. A vezető jobboldali online médium, a Daily Wire társalapítója és vezető kommentátora, Ben Shapiro például egyik februári talk show-jában tételesen cáfolta annak az elnöknek az Ukrajnával kapcsolatos állításait, akinek megválasztását lelkesen támogatta, a múlt héten pedig Trump protekcionizmusával szemben fogalmazott meg átfogó kritikát. A Rupert Murdoch tulajdonában álló New York Post a címlapon helyezkedett szembe a Fehér Ház putyini fordulatával, a National Review című, nagy múltú konzervatív hetilap pedig a Zelenszkij-találkozó után is Trumpot okolta a fiaskóért.
A bírálatok gyakran egymással is ellentétes platformokról érkeznek a konzervatív táboron belül. Shapiro például következetesen képviseli a klasszikus republikánus piacpárti héja vonalat, aminek része az is, hogy egyetért Musk államleépítő hevületével. Musk fellépése ellenben a MAGA populista, „népi” szárnyának a szemét szúrja, nemcsak a DOGE tevékenysége miatt, hanem azért is, mert a képzett vendégmunkások támogatásával a milliárdos szembemegy az „America First” gondolattal, a Trump-mozgalom bevándorláskritikus éthoszával. Ez a közeg szkeptikus a „Big Business”, például a hirtelen jobboldalra átzsilipelő Szilícium-völgy képviselőivel szemben is.
A tábort ideológiai, kultúrharcos témák is megosztják. A hagyományosan Izrael-párti republikánusok körében például egyre nagyobb riadalmat kelt a keményvonalas MAGA-tábor egy részének növekvő antiszemitizmusa.
Az amerikai jobboldal kedvenc podcastere, Joe Rogan az elmúlt hetekben előbb azt az Ian Carrollt interjúvolta meg, aki szerint 9/11-ért „a zsidók” a felelősek, Jeffrey Epstein pedig Moszad-ügynök volt, majd azt a Darryl Coopert, aki tavaly a nemrég még a magyar kormány holdudvara által körülrajongott Tucker Carlson vendégeként beszélt arról, hogy emberek milliói „véletlenül végezték holtan” a koncentrációs táborokban, miután a gonosz Winston Churchill kiprovokálta a háborút. Christopher Rufo konzervatív aktivista újságíró, aki oroszlánrészt vállalt a Trump győzelmében is nagy szerepet játszó transzkérdés tematizálásában, most olyan, zsidóellenes konteókat terjesztő jobbos influencerek növekvő népszerűségére figyelmeztet, mint Candace Owens és Andrew Tate.
Utóbbi önmagában is megosztja az amerikai konzervatívokat: a Romániában kerítéssel vádolt, saját bevallása szerint is nőgyűlölő influencer antifeminista körökben népszerű, a régimódi, vallásos értékkonzervatívok irtóznak tőle, és Ron DeSantis floridai kormányzó, Trump tavalyi kihívója is megüzente neki, hogy nem szívesen látott vendég államában. Mindeközben az ugyanezen értékkonzervatívokkal gazdaságpolitikailag egy húron pendülő Musk gyakran fogékony az ilyen típusú összeesküvés-elméleteketre, és Tate-et legszívesebben a brit kormányfői székben látná.
Kritikus hangok és felszín alatti feszültségek tehát már vannak, de koherens, Trump elleni jobboldali „lázadásnak” egyelőre nincs jele.
Nyitókép: Donald Trump amerikai elnök távozik az ülésteremből, miután beszédet mondott a kongresszus két háza előtt a washingtoni Kapitóliumon 2025. március 4-én (fotó: AFP/Pool/Win McNamee)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
