„Lehetetlen a püspök kérése” – Benkovich Ferenc a vagyonátadáshoz kötött misejogról

Élő Anita

| 2025.04.10. | Interjú

Püspöki gesztusra várnak a győri hívek, miután Veres András, a Győri Egyházmegye vezetője eltiltotta a misézéstől Benkovich Ferencet, Győr legismertebb templomépítő papját, a város díszpolgárát, mert az általa alapított iskola és idősotthon mögötti alapítványok tulajdonát nem adja át az egyháznak. A pap a konfliktus kitörése óta nem adott interjút, most először szólal meg. Markovszky Szabolccsal, az Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány kuratóriumi tagjával közösen állítják: a püspök kérése jogilag sem teljesíthető, és az egyre mélyülő konfliktust csak Veres András békülő gesztusa oldhatja fel. Hogyan jutottunk el odáig, hogy a szocializmus idején 20 ezer ember ünnepelte a győri templom felszentelését, de most a 77 éves pap csak egyedül, hívek és ministráns nélkül misézhet? Exkluzív interjú. 

– Mostanában sajnos többször hallunk arról, hogy egy katolikus papot eltiltanak a misézéstől, de ezeket az ügyeket súlyos, köztörvényes bűncselekmények gyanúja kíséri. Ferenc atyát miért tiltotta el a püspöke? 

Benkovich Ferenc: Engedetlenségért. 

– Mi történt? Hiszen amikor két éve betöltötte a 75. életévét, Veres András megyés püspök teljesítette a kérését, és tovább szolgálhatott. 

Benkovich Ferenc: Veres András püspök úr nagyvonalú volt, és kérésemre két évet adott még. Amikor ez tavaly letelt, ismét jeleztem, hogy szellemileg és fizikailag még tudnám végezni a szolgálataimat, jó lenne, ha tehetném a dolgom a templomban. Erre már nemet mondott, augusztus elsején nyugdíjba kellett vonulnom. Ettől függetlenül abban bíztam, hogy vendégpapként továbbra is kiszolgáltathatom a szentségeket a híveknek.

– Azután rövidesen kiderült, hogy erre már nincs lehetősége. 

Benkovich Ferenc: Először Bezenyére, a szülőfalumba hívtak misézni, azután még sok helyre lelkigyakorlatot tartani. A püspök atya azonban elrendelte, hogy adjam le, hova hívnak a Győri Egyházmegye területén, és letiltotta a lelkipásztorokat, hogy fogadjanak.

Győrszentiván viszont nem Győrhöz, hanem Pannonhalmához tartozik, ezért nem szóltam erről a meghívásról. Ám miután kihirdették a híveknek, hogy megyek, megtudta, és ezt is letiltatta. 

– A püspök egyházon belüli közigazgatási eljárás keretében döntött úgy, hogy nem misézhet bizonyos helyeken. Elfogadta a döntést? 

Benkovich Ferenc: Nem, Rómához fordultam. Az egyházjogászom szerint, amíg az Apostoli Szentszék nem jár el a felterjesztésem ügyében, addig a büntetésem sem nem súlyosbítható, sem nem enyhíthető. Így tehát jogszerűen csak a Szent Anna Idősotthon és a Szentlélek-templom területén vagyok eltiltható a misézéstől. 

– A püspöke azóta mégis az egész egyházmegye területén eltiltotta.

Benkovich Ferenc: Ennek jogszerűségét is vitatom. Csak egymagam misézhetek. Azt megengedi.

– Hívek nélkül? 

Benkovich Ferenc: Hívek és ministránsok nélkül.

– Közben viszont Ausztriában misézhet a kismartoni egyházmegye tiszteletbeli kanonokjaként. 

Benkovich Ferenc: Még bérmáltam is. Több évtizedes jó kapcsolatom van az ottani horvátokkal, mióta a vérrel könnyező szűzanyához horvát zarándoklatot szerveztem a győri székesegyházba. Legutóbb az ausztriai Sopronkertesben is a horvát községben bérmáltam.

– Mivel magyarázta ezt a szigort a megyéspüspök? Miben volt ön engedetlen?

Benkovich Ferenc: Soha nem indokolta meg, miben voltam engedetlen. Emellett írásban közölte, akkor oldja fel a tiltást, ha az 1200 diákot tanító Apor Vilmos Katolikus Iskola épületét és az 460 főt befogadó idősotthont tulajdonló alapítványok a Szentlélek Plébánia – indirekt módon tehát az egyházmegye – fennhatósága alá kerülnek.

– Kezdjük a történetet az elején. A nyolcvanas évek közepén a győri Kun Béla lakótelepen nem volt templom, ám Békásmegyer példájára hivatkozva kijárta, hogy építhessenek egyet a panelek mellett. Így épült fel a Szentlélek-templom Győr külvárosában. 

Benkovich Ferenc: Pataky Kornél akkori püspök azt mondta: „Fiam, te csak tedd a dolgod, majd én tartom a hátam.” Amit elértem, azt nem magamnak értem el, mert minden az ő püspöksége alatt létesült. 

– Később az iskola és az idősotthon építésénél miért választották az alapítványi formát? 

Benkovich Ferenc: A templomot még nem így építettük, de 1990-ben elsők között hoztuk létre az alapítványt az iskola számára, mert óriási hiány volt oktatási intézményekből, és az alapítványi forma nagyon kedvező volt. Akkor még a magánszemélyeknek is adókedvezmény járt az adományokért, márpedig mi mindent adományozók és Győr város vezetésének segítségével építettünk meg.

– Markovszky Szabolcs az Iskola öregdiákjából lett az Apor iskolai alapítvány kuratóriumának tagja. Mi az alapítványok álláspontja?

Markovszky Szabolcs: Az alapítványi forma nem bűnös dolog. Az egyház már az elején is szerződő félnek tekintette az alapítványt.

Benkovich Ferenc: Tömegével jöttek létre ezek a kilencvenes években, részben a mi példánkat követve. 

Markovszky Szabolcs: Az alapítványok világos célrendszer szerint működnek, nonprofit-alapon, az éves beszámolónk nyilvános és online elérhető. Önállóságunk éppen garancia lenne arra, hogy a céljainknak legjobban megfelelő partnert, tehát fenntartót alkalmazzunk az iskola és az idősotthon operatív irányítására. Az iskola esetében például, mint tulajdonos, minőségi oktatást kívánunk elérni a jövő katolikus ifjúságának, és ennek érdekében működünk együtt az egyházmegyével mint jelenlegi fenntartóval.

A baj tehát nem magával az alapítványi formával van, az jól működött több mint harminc éven keresztül. Az igazi probléma az alapítványok függetlenségét összekötni Ferenc atya papi működésével – ez végtelenül felháborító.

Mi a Püspökvár előtt tartott, több száz főt megmozgató tavalyi tüntetésünkön is kimondtuk, hogy itt egy tisztességes, végtelenül megbecsült és szeretett ember egyházi küldetését, munkásságát lehetetlenítik el tízmilliárdos vagyon hovatartozását firtatva. 

– Tehát nem tartják jogosnak az egyházmegye követelését? 

Markovszky Szabolcs: Nem tartjuk jogosnak, sem erkölcsileg, sem jogilag. Először is fontos, hogy az egyházmegye ennek a vagyonnak a létrehozásában nem vállalt részt, annak sok száz milliós finanszírozásából kilépett, rizikót nem vállalva. 

Benkovich Ferenc: Annak idején az alapítvány Győr polgármesterével és Pataky püspök úrral szerződést kötött az iskola építésére. Ám új püspökünk, Pápai Lajos úr levélben közölte a polgármesterrel, hogy az egyházmegyének nem kell az iskola, kiszáll a szerződésből. Most, hogy áll az iskola, az idősotthon és minden más, már arról beszélünk, kié a vagyon. Ám amikor ott maradtam az új szerződéssel 1991-ben, amiből kimaradt a püspökség, még nem volt semmi, nem létezett a vagyon. Fél évig olyan voltam, mint egy partra vetett hal, és végül elmentem Kolozsváry Ernő győri polgármesterhez: lenne megoldás, új megállapodást kell kötni, az önkormányzatnak az alapítvánnyal kell szerződni. Akkor szabad utunk lenne. 

– Megkerülte a püspökét? 

Benkovich Ferenc: Nem kerültem meg. Az új szerződésről püspök urat is értesítettük, amit ő tudomásul vett, hiszen kérte a tájékoztatást előrelépés esetén. A püspökség ugyan kilépett a szerződésből, de nem gátolta a munkánkat.

– A 90-es évek elejének gazdasági válságában a püspök nem remélte, hogy ez a hatalmas összeg összejön az építkezésre? 

Benkovich Ferenc: Egyedül maradtam a kérdéssel: hogyan szedem össze a pénzt az iskolára? Még kamaszként szerettem Don Bosco történetét, aki eleinte pajtákban, istállókban fogadta a fiatalokat tanítóórákra, azután építkezésbe kezdett, de előfordult, hogy nem tudott fizetni. Ám valahogy a Jóisten áldásából mindig jókor érkezett egy adomány, és megoldódott a dolog. Kamaszként úgy gondoltam, miért pont akkor jött a segítség? Miért pont annyi? Hitetlenkedtem egy kicsit. Ám velem is előfordult, hogy több százezer forintot kellett volna kifizetnem az építési vállalkozóknak, de éppen nem volt miből. Azt gondoltam, kérek egy kis kölcsönt, amíg az adományok összejönnek, meg is kaptam volna, de aznap kétszer is temettem, miséztem, jegyesoktatást tartottam, nem tudtam elmenni érte, ott álltam pénz nélkül. Ám aznap este többször is csöngettek, jöttek a híveim, és adományt hoztak. Pont annyit, amennyi kellett. 

– Csoda?

Benkovich Ferenc: Csoda. Sápadtan földre rogytam a templomban, egy fiatal lány még meg is kérdezte, hogy Ferenc atya rosszul van? Don Boscónak volt igaza – csak bele kell vágni. 

– Jogilag miért tartják aggályosnak az egyházmegye követelését?

Markovszky Szabolcs: Ferenc atya az alapító, de az alapítónak nincsenek olyan jogai, amilyeneket a püspök úr neki tulajdonít. A vagyont a kuratórium kezeli, efölött az alapítónak nincs befolyása. Ráadásul

püspök úr kérésére Ferenc atya már lemondott kuratóriumi tagságáról is. A vagyont nem lehet jogilag átruházni sem az egyházmegyére, sem senki másra.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség már 2008-ban – amikor ezt a kérdés az egyházmegye először feszegette – kimondta: az alapítvány a céljait úgy tudja megvalósítani, ha az iskola épülete továbbra is a tulajdonában marad. Az alapítvány céljaival ellentétes, így jogszabályba ütköző magatartás lenne a vagyon, így többek között az említett ingatlan tulajdonjogának átruházása. Így erre nincs lehetőség, még az iskolát fenntartó egyházmegye számára sem.

Benkovich Ferenc: Lehetetlen a kérése. Amit megtehettem, azt megtettem. Azt kérte, ne a Szentlélek-templomban legyen az alapítványok székhelye. Nem ott van. Mondjak le a kuratórium elnökségről: még a tagságról is lemondtam. Változtassuk meg az alapítványok nevét: megváltoztattam. Mégsem nyertem vissza a misézési lehetőséget az otthonban és a Szentlélek-templomban.

– Mi a gyökere ennek a konfliktusnak? Hiszen a korábbi püspökök sem mindig tudták tartani az atya tempóját, de végül Pápai püspök az iskola avatására Ferenc atyának megkérte a pápai prelátusi címet, és később is rendszeresen együtt ünnepelt a diákokkal. Veres Andrással miért nem találja meg a hangot? 

Benkovich Ferenc: Nem tudom, miért alakult ki a feszültség András püspökkel, én semmit sem követtem el ellene. Mindenben próbáltam törvényszerűen szolgálni Istent, egyházat, püspököt. Nem tudom a választ, fejtsék meg ezt az olvasók. 

Markovszky Szabolcs: Én itt filozófiai ellentétet látok. Miről is van szó? Ferenc atya rengeteg munkával és egy általa formált közösség támogatásával létrehozott egy iskolát, egy idősotthont, egy óvodát, egy kollégiumot, egy lelkigyakorlatos házat és folytathatnám a sort. Az alapítványok kuratóriumi tagjai is ebből a független közösségből verbuválódtak. A közösség aktív életét képezték – sajnos már csak múltidőben – a gyakori öregdiák-találkozók, a kimagaslóan aktív ministránsok, a szülőkre és tanárokra is kiterjedő Cursillo mozgalom. A konfliktus abból adódik, hogy ezzel szemben van egy centralizációs törekvés: az egészet, különösképpen az alapítványokat, bevonni egyetlen kéz alá. Ez a feszültség eredője. A konfliktus közel egy évtizede tart már, és hova vezetett ez?

– Például egy 3400 fős Facebook-csoport alakulásához Ferenc atya védelmében. Mi mozgatja önöket?

Markovszky Szabolcs: Amikor azt látjuk, hogy a példaképünkkel így bánnak, akkor ez a közösség összezár, és megpróbáljuk megvédeni azt, aki számunkra fontos. Ferenc atyának a papi pálya az életelixírje, ennek a korlátozását összekötni vagyoni vitával egészen felháborító. De azt is érzik az emberek, hogy ez a vita rombolja a közösség erejét is, pedig pont ez az erő épített fel mindent.

Benkovich Ferenc: Valóban temérdek segítő fogott össze már az iskola építésekor is. A templomépítésnél már bejáratott módon szombatonként 120-135 ezer téglát hoztunk el úgy, hogy a 40 férfi hajnali háromkor kiment a gyárba és fölrakták a téglát a teherautókra, itt pedig gyerekekkel, asszonyokkal leraktuk. Minden egyes szombaton 1,3 millió forintot spóroltunk meg így. 

Markovszky Szabolcs: Hát Ferenc atyának nehéz nemet mondani – jól emlékszem, hogy édesanyám, édesapám részvételével, sokadmagammal rakodtuk azokat a téglákat. Volt egy csodálatos vonzása ennek az egésznek.

Benkovich Ferenc: Már mielőtt megindultunk volna a templom építésével, minden vasárnap másik templomba mentem el a makettel, és buzdítottam őket, hogy a következő vasárnap esetleg tartsanak gyűjtést, és ha valaki személyes munkájával akar hozzájárulni az építkezéshez, dobja be az elérhetőségét egy cetlin a perselybe. Így toboroztam azt a kis magot, 80–90 embert, aki segítette az építkezéseinket. Ez a modell folytatódott azután az iskolán, a kollégiumon, az idősek otthonán, még a gyümölcsöskerten is.

– A kívülállók számára a feszültség akkor vált láthatóvá, amikor Veres András 2019-ben új iskolaigazgatót hozott, és a diákok és a tanárok tüntettek a régi vezetőért, Kiss Zoltánért. Majd 28 év iskolai lelkészség után az atyát felmentették az iskolai lelkészség alól. 

Benkovich Ferenc: Kiss Zoltánnal egy kiváló, tapasztalt vezetőt vesztett el az iskola. Magam négy éve kerültem ki az Aporból, új iskolalelkész érkezett. A püspök úr azzal indokolta a döntését: diákok, ti fiatalok vagytok, fiatal lelkészre van szükségetek. 

– Miközben zuhan a magukat katolikusnak vallók száma, országos visszhangot váltott ki, hogy több százan tüntettek szeretett papjukért.

Markovszky Szabolcs: Hiába kérleltük a püspök urat, egyre csak eszkalálódik a helyzet. Itt van egy életerős, teremtő ember, akit elgáncsolnak.

De akarjuk ezt a vitát? Meggyöngíteni egy autonóm közösséget, melynek megvan a maga célrendszere, amiért küzd és amit szolgál? Egyáltalán nem tett jót nekünk ez a küzdelem, például templomba is kevesebben járnak,

vagy hét-nyolc éve nem volt öregdiák-találkozó, nincs együttműködés a felek között. Mérgezett a légkör, hiányzik a közös gondolkodás. Ez így véleményem szerint öngól az egyház részéről.

– Az alapítványok függetlenségét törvény védi, ám nyugalmazott plébánosként is engedelmességgel tartozik a püspöknek. Az egyház hierarchikus felépítése miatt Veres Andrásnak kedvezőbb volt, amíg Ferenc atya volt a kuratórium elnöke. A kuratóriumból való kiléptetéssel valójában korlátozta az atya jogkörét – és a saját befolyását – az alapítványban? 

Markovszky Szabolcs: Valóban, Ferenc atyának lemondatása óta már semmilyen joghatása sincs az alapítványokban. Mindenesetre ez az egész vita csak eltereli a figyelmet a lényegről. A közösség ereje attól nő, ha mindenkivel együttműködünk, a püspök atyával is, és mi ezt szeretnénk. Nem az a megoldás, hogy a tulajdonjogot ide-odatologatjuk. Az alapítványok függetlensége nem akadály, hanem erő. A megoldás, ha a felek összefognak, és együtt újra meggyőzzük a fiatalokat, a szülőket, a cégeket, hogy jöjjenek közénk és adományozzanak az iskolának, az otthonnak. Folytassuk, amit Ferenc atya egyszer már sikeresen művelt, és adjuk meg a tisztességesnek a tisztességet. Ezért tüntettünk több százan tavaly nyáron.

– A püspökség és az Apor alapítvány között jelenleg is tárgyalások zajlanak. Közelednek az álláspontok? 

Markovszky Szabolcs: Tárgyalunk az egyházmegyével, mivel ők a fenntartói az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontnak. A tulajdonos és a fenntartó feladatait, jogait jelenleg egy mindössze pár oldalas szerződés szabályozza – sajnos a felek kötelességei és jogai egyáltalán nincsenek jól meghatározva. Ezért mindkét fél új szerződést próbál kötni. 

– Még az sem világos, kinek kell a felújítási munkálatokat végezni az iskolában? 

Markovszky Szabolcs: Nincsen precízen meghatározva, a felek egyedi megállapodásához van kötve. Jelenleg a tárgyalások akadoznak. Mi bérleti díj nélkül, ingyen bocsájtjuk az egyház rendelkezésére az épületet. A tulajdonos emellett az elmúlt két évtizedben aktívan hozzájárult az iskola bővítéséhez. Ferenc atya, segíts, mi készült el ebből a forrásból? 

Benkovich Ferenc: Többek között tetőtérbeépítés, négy tantermes bővítés, második tornaterem, kondicionáló terem épült, az egyik udvar új burkolatot kapott, megépült a dísztér, Apor Vilmos püspök vértanú szobrával.

Markovszky Szabolcs: Foglalkozunk kell az alapítványok jövőjével is. A még rendelkezésre álló alapítványi vagyonunk mellett évente csupán pár millió bevétellel, adománnyal rendelkezünk, melyet felújítási feladatokra költhetünk. Egy 20 000 négyzetméteres ingatlan fenntartásához hosszabb távon ennél jóval több pénz kell. Ezzel szemben a fenntartó a jövőben csak karbantartási munkákat kíván ellátni. Ez nem áll összhangban azzal, hogy évente komoly kiegészítő támogatást kap az egyházmegye az államtól, fenntartást segítő jogcímen. Szeretnénk egy pontos, hosszútávon is mindkét fél számára transzparens megoldást találni. Az áldatlan vita a tulajdon körül és Ferenc atya tiltása természetesen nem segítik a közös megoldást.

– Egyre súlyosabbnak látszik a konfliktus, Ferenc atya hogyan viseli ezt a helyzetet?

Benkovich Ferenc: Fel tudom dolgozni lelkiekben, és csodálatos egybeesések segítenek ebben.

Hamvazószerdán jött az értesítés a szigorú tiltásról, és 1957-ben édesapámért is hamvazószerdán, vacsora közben jöttek az ávósok.

Mondták, majd hazajön, és folytatja a vacsoráját. Kilenc hónap múlva tért haza, mert a tárgyalásán a kommunisták által felbérelt tanúk hazugságai ellentmondásba keveredtek egymással. Csak annyiban kapcsolódik ez ide, hogy emlékeztet arra a kemény tartásra, amit az édesanyámtól tanultam. Amikor egy kommunista funkcionárius megüzente neki egy rokonán keresztül, hogy elengedik édesapámat, ha azt vallja, amit elvárnak tőlük, Anyám azt üzente vissza: „Az én férjem pusztuljon el, én pusztuljak el a három gyerekemmel, ha a szabadságáért valótlan dolgot kell vállalnia.” Egy ilyen hazugság ugyanis könnyen mások életébe kerülhetett volna. Ezzel az útravalóval indultam. 

– Talán az egészet ön rontotta el. Fényes papi karrier előtt állt, Párizsban tanult, már fiatalon püspöki titkár volt, jelen volt Rómában a szovjetek által mártírhalált halt Apor püspök boldoggá avatásakor, szerepet vállalt a kommunista hatalom elől elrejtett győri egyházi kincsek fellelésében, még kincstárat is építtetett nekik. Nem a karrierjére, a papi hierarchiában való előrelépésre kellett volna koncentrálnia?

Benkovich Ferenc: Azért pápai prelátus vagyok… De igen, magamnak köszönhetem.

Pappá szentelésemkor megfogadtam magamban, hogy egy lépést sem teszek azért, hogy előbbre jussak a ranglétrán. Mindig a szolgálat volt fontos számomra. 

– Hiba volt? 

Benkovich Ferenc: Felkínálták, hogy menjek ki Rómába, legyek a Pápai Magyar Intézet rektora, ahonnan javarészt – Veres András is – püspökként térnek haza. Ám a szüleim már nagyon betegek voltak akkor, és annyit küszködtek értem. Éppen a halál küszöbén hagyjam el őket? Nem mentem. Utána elfoglaltak az építkezések. Kívülről, belülről tataroztam a püspökséget, azután harcoltam a Szentlélek-templomért, majd az idős papok számára felújíttattam Jean Hindi libanoni családapa anyagi támogatásával az egykori papi szemináriumot. Lett benne papi otthon, kincstár, felújított könyvtár. 

Markovszky Szabolcs: Nem lehet ezt felsorolni sem, ezért is fáj nekünk, hogy a püspök károkozással vádol téged. Ha egy ilyen embert elgáncsolnak, ellehetetlenítenek, mit üzenünk ezzel a jövő generációjának? Hogy ne tegyél semmit? Inkább ne építs, mert ilyen vitáknak teszed ki magad? A közösségünk joggal csalódott. Ennek ellenére mi hiszünk a megegyezésben, és továbbra is párbeszédet szeretnénk az egyházmegyével. 

– Egy ilyen elmérgesedett konfliktusoknál isteni csoda kellene ehhez. 

Benkovich Ferenc: Nem tudom, miért történik ez, hiszen amikor pap lettem, teljesen odaadottan próbáltam szolgálni. 

Markovszky Szabolcs: Úgy érted: odaadóan? 

Benkovich Ferenc: Nem, odaadottan. Az én tiszta életű, mély hitű édesanyám pappá szentelésem előtt azt kérdezte: „Tisztességgel végig tudod csinálni? Ha nem, még ma hagyd ott az egészet! Szégyent ne hozz rám.” Megköszöntem neki a ravatalán, hogy ilyen példát adott nekem.

– Most gyakorlatilag el van tiltva a papi működéstől. Szégyent hozott az édesanyjára? 

Benkovich Ferenc: Nem, meg tudtam tartani a neki tett ígéretemet. Ártatlan vagyok, ahogy a családom is az volt egykoron. Nagyböjt van, készülünk a húsvétra, ez az én nagyböjti megpróbáltatásom. Éppen a mai elmélkedésben Szent Ferenc azt mondta, a szeretet nincs szeretve, tehát az Isten sincs kellőképpen szeretve az emberek által. Ezért van annyi meg nem értés, harc, háborúskodás az emberek között. Egész életemben arra törekedtem, hogy a Jóistenhez, az ő végtelen szeretetéhez vigyem oda az embereket, kinyissam a szívüket, és ők is tovább tudják adni, amit kaptak. 

Markovszky Szabolcs: És pont ebben a szellemben, ez a közösség egy gesztusra vár. Ez a megoldás: egy komoly, békülő gesztus a püspök úrtól. Így a vita átterelődik onnan, hogy hol van a vagyon, oda, hogyan tudjuk mozgósítani a fiatalokat, továbbfejleszteni az otthont, az iskolát.

Abban a játszmában, ami arról szól, hol misézhet Ferenc atya, mi, a közösség, csak veszíteni tudunk. Mi nem vagyunk püspökök, nincs hatalmi pozíciónk. Amiben jók vagyunk: közösen újat teremteni.

Mi ehhez adjuk a nevünket, a kuratórium is. Ám úgy nem lesz bizalom, hogy akit a legjobban tisztelünk, el van gáncsolva. A vitát át kell vinni a tulajdonról oda, hogy milyen táborokat szervezünk, hogyan vonjunk be új adományozókat, mi lesz a következő dolog, amit építünk. Ez a megoldása a konfliktusnak, erre várnak az emberek. 

– Van következő terve? 

Benkovich Ferenc: Mindig van. Kétezer idős ember van várólistán, szeretnénk bővíteni az idősotthont, ehhez 2600 négyzetméterre lenne szükségünk a várostól, mert így harmadával olcsóbb lenne az építkezés. Hiszen a kápolna, a társalgó, a konyha, a recepció már megvan, egy új otthonnál viszont azt is meg kellene építeni. Nehezen mozdul, de soha semmi nem ment könnyen. Don Boscótól megtanultam, nem kételkedni kell.

– Hanem? 

Benkovich Ferenc: Belevágni, és a többi majd elrendeződik az isteni gondviselés által.

Nyitókép: Benkovich Ferenc győri otthonában 2025. április 4-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>