Exkluzív: Magyar Péteréknek önkénteskedik a volt Fidesz-sztár
Gergely Éva a Fidesz-színpadok állandó fellépője volt, férje, Doncsev András pedig Orbán Viktor szövegírója, Balog Zoltán államtitkára, majd a kormány amerikai konzulja. Tavaly hazaárulóknak, bűnözőknek kijáró figyelmeztetést kaptak a Külügyminisztériumtól, mert a feleség lájkolta Magyar Pétert. Egy jóakarójuk végül – „még utoljára” – megmentette Doncsevet, aki így most is aktív diplomata. Gergely Évának viszont nem volt maradása az Egyesült Államokban, jelenleg – mint a közösségi médiában észrevettük – egy Tisza-sziget önkéntese. Interjút kértünk tőle, de életút-beszélgetés lett belőle.
– „Jó napot kívánok, látom a nevét az Áradás Tisza-sziget videóin. Ha ön tényleg az egykor az Orbán Viktor előzenekaraként ismert Gergely Éva, szeretnék kérni egy interjút.” Ezzel a szöveggel hívtuk fel néhány napja. Azonnal igent mondott.
– Igen, épp néztem a tudósítást Kocsis Máté minapi fórumáról. Úgy fogalmazott: tart attól, hogy vannak még Magyar Péterek. Nyilván lesajnálóan, rosszallóan mondta, brüsszelezések és árulózások között. Ám annyiban azért igaza volt, hogy a Fideszből kiábrándult emberek száma ma már a „végtelenhez” közelít. Nem mindenki tálal ki, de ha már önök észrevették, hogy aktív vagyok egy Tisza-szigetben, nincs miért hallgatnom. Rendszerváltó eufória van az országban, ilyenkor az ember nem mérlegel, csak csinálja: önkénteskedik, szervez, segít, beszél, beszélget – anélkül, hogy politikus akarna lenni.
– Nagy a kísértés, hogy rögtön a jelenről kérdezzük, de az sem tiszta, miként lett annak idején az Orbán-színpadok állandó fellépője, államtitkár-, majd diplomatafeleség – hogy mennyire volt mélyen beágyazva a Fideszbe. Kezdjük legelölről!
– Zenei általános iskolába jártam, a gimnáziumi években alternatív színházakban játszottam, az érettségi után meg folyamatosan énekeltem. Először 1996-ban az Animal Cannibals-szel léptem fel a Petőfi Csarnokban, vokalistaként ott voltam Hajós Andrásék mellett az Emil.RuleZ!-ben, énekeltem Roy&Ádámékkal, Sub Bass Monsterrel, Deák Bill Gyulával, rengeteg reklámdal ment a hangommal. Későbbi férjemmel, Doncsev Andrással 1998-ban találkoztunk, ő akkor a legjelentősebb angol nyelvű magyar médium, a The Budapest Sun újságírója volt – előtte meg a Népszabadságé, onnan ismerik egymást Bayer Zsolttal.
– Csak Doncsev András miatt került közel a Fideszhez?
– Igen. És most adok egy kis lovat Kocsis Mátéék alá: 1994-ben, amikor először tudtam szavazni, még a Szabad Demokraták Szövetségére húztam az ikszet. A szüleim, a családom konzervatív módon élő, de tőrőlmetszett liberális társaság volt. Mondjuk négy évvel később már nem mentem el választani, az SZDSZ vállalhatatlanná vált azzal, hogy összebútorozott az MSZP-vel, a Fideszt meg komolytalannak tartottam. Aztán valóban Doncsev András vitt közel az úgynevezett jobboldalhoz. Őt 1999-ben Németh Zsolt hívta a Külügyminisztériumba a Sun hetilaptól; a nemzetközi osztály élén a külföldre irányuló kormányzati tájékoztatásért, sajtószervezésért felelt. Majd, ahogy lenni szokott, felfigyeltek rá, 2000 és 2002 között már a miniszterelnök kabinetjében vezette a kormányfő beszédíró csapatát.
– A férjével együtt ön is „beszippantódott” a rendszerbe?
– Nem a rendszerbe, hanem a bukott rendszerbe, hiszen a Fidesz épp elvesztette a választást. 2002-ben házasodtunk. Az akkori Örvendj, Magyarország! lemez politikai termék volt, nyilván, de az alkotók szimpla odaadásból csatlakoztak a produkcióhoz. Én is.
Az akkori önkormányzati kampányban álltam először pártszínpadon. Addigra az összes reklámmunkám megszűnt, az Emil.RuleZ!-ből is politikai okok miatt távoztam, kaptam az ívet rendesen baloldalról.
Egy évvel később kijött az első önálló albumom Karády Katalin dalaival. Amit nyilván lehet alappal kritizálni, talán elkapkodtuk a dolgot – de én ezt a lemezt nagyon akartam. Vannak zsidó gyökereim, az Anna Frank Gimnáziumban érettségiztem, lenyűgözött ennek a nőnek a kiállása. Elborzasztott a megalázása, a menekülése a hazából, az, hogy egy ünnepelt sztár így le tud esni a semmibe.
– Ön és Doncsev András akkoriban volt felemelkedőben.
– A volt miniszterelnöknek kétfős titkárságot finanszírozott az állam. Az épp a polgári köröket építő Orbán Viktor a nemrég elhunyt Vízkelety Mariannt és Doncsev Andrást választotta be a legszűkebb stábjába. A férjem többször utazott kettesben Orbánnal, volt, hogy mi adtunk kölcsön neki neszesszert, mert elfelejtette betenni otthon. András feladata „mindösszesen” a beszédírás és a programszervezés volt, de ennek következtében nemigen találkoztunk; néha hajnali 4-kor ért haza, reggel 6-kor meg indult valahova. Pedig többször én is ott voltam, ahol ő, csak másik autóval mentünk: Orbán Viktor beszédei előtt Évike – azaz én – elénekelte a cappella a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot. Pont nulla forintért, hazaszeretetből. Ez volt az életünk. Nem panaszkodom, tényleg szép volt és gyönyörű, akkor még hittünk a nagy dolgokban.
– Hagyjuk, hogy mondja tovább, de egy közbevetés: most a Tiszáért lelkesedik ugyanígy, nem?
– Én legalább ugyanaz vagyok, aki voltam. Habitusban, illetve az európai, polgári Magyarország ügyében is, amelyre édesanyám mindig vágyott. Nem hiszem, hogy nekem, vagy a hozzám hasonlóknak kellene szégyenkezniük, amiért egy párt letért az útjáról.
– Tényleg mindig ingyen lépett fel a Fidesznek?
– Mindig, a legextrémebb helyzetekben is. Előfordult, hogy Tóth Vera bevállalt egy Kossuth téri fellépést, aztán az utolsó pillanatban lemondta, engem riasztottak, én meg a gyerekem mellől rohantam el énekelni, majd azonnal vissza hozzá.
– A férje béréért tehát önnek is meg kellett dolgoznia?
– Valahogy így, de mondom: hajtott a hit, hogy lesz még polgári Magyarország. Elindult a Történelem, Fő utca programsorozat a Demokrata hetilap ötlete nyomán; minden héten más településen töltöttük meg a kultúrházat. Általában Rákay Philip volt a műsorvezető, mi énekeltünk Varga Miklóssal, Vikidál Gyulával, Maczkó Máriával – szerepelt még Ókovács Szilveszter, illetve a politikusok közül Hende Csaba, Schmitt Pál és mások. Az utolsó fideszes megmozdulásom aztán a 2007. március 15-i ünnepség volt az Erzsébet hídnál, emlékszem, a Nemzeti dalt kellett énekelni.
– Miért az utolsó?
– Soha többet nem hívtak. A 2006-os kampányban, amikor Orbán Viktor kamionnal járta az országot – mindenütt leeresztették a járgány oldalát, és ő onnan beszélt –, volt egy kis afférunk. Talán Veszprémben történt: miután elénekeltem a magamét,
Orbán indult föl a platóra, visszanézett, majd kérte, hogy mondjak valami biztatót. Én meg azt válaszoltam, hogy nem mondok. Ezután többet nem kellett mennem, illetve egyszer hívtak csak beugrónak az említett 2007-es eseményre.
– Miért nem volt hajlandó mondani valami biztatót?
– Addigra igyekeztünk távolabb húzódni a Fidesz-világtól, mivel Habony Árpád lett a kommunikációs tótumfaktum a Fideszben. Nagyon élesen él az emlékemben, ahogy 2005-ben nyaralunk Szigligeten, a gyerekünknek épp sikerül hasról hátra fordulni, majd csörög a telefon, és Habony, az ösztönös zseni, a kampányguru, őrjöng a vonal túlvégén. Legalja stílusban követeli a férjemtől, hogy adja át az összes Orbán-beszédet, a vázlatokat is, valamilyen könyvhöz kellett neki. Hát, nem kapta meg, amit akart. A férjem 2006 után már nem volt állásban, csak a családi cégünkkel számlázott a Fidesznek, beszédek helyett inkább leveleket, gyásztáviratokat írt Orbán Viktor nevében. Illetve részt vett Lévai Anikó szakácskönyvének megírásában, én meg a bemutatón voltam műsorvezető. Andrásnak addigra volt több kiugrási kísérlete a politikából, de a fejvadászok egyszerűen nem hitték el, hogy tiszta szándékkal akar piaci álláshoz jutni – úgy gondolták, ő biztosan az ellenzéki vezér beépülni készülő embere. Kikerültünk tehát Orbán pártelnöki környezetéből, de a teljes kipörgést egzisztenciális okokból nem engedhettük meg magunknak.
– Orbán Viktor nem ragaszkodott a régi szövegírójához?
– Szerintem azt sem vette volna észre, ha András eltűnik a föld színéről. 2009-re teljesen eluralkodott a Fideszben a Habony Árpád-féle szörnyűség. Világossá vált, hogy a Fidesz egy év múlva nagyon megnyeri a választásokat, és az új rendszerben nekünk nemigen osztanak lapot. Leköltöztünk Balatonfüredre, a férjem a három, uniós pályázatból felújított muzeális gyűjteményt, a Vaszary Villát, a Jókai Mór Emlékházat és a Városi Múzeumot igazgatta, majd rövid időre kultúráért felelős alpolgármester lett. Sokan azt hitték, Füredre is Orbán Viktor küldött bennünket kémkedni, pedig dehogy. Hamar visszaköltöztünk Budapestre, az említett külsős levélírós munkák még futottak valamennyire a cégünkben, majd 2012 nyarán Lévai Anikó szervezett egy összejövetelt, ahova mi is hivatalosak voltunk. Itt találkoztam össze a Back II Black zenekarból ismert Bársony Bálint szaxofonművésszel, akinek épp az volt a terve, hogy megénekelteti az országot – és ebbe a projektbe engem is be akart vonni. Én akkor már inkább iparművészettel foglalkoztam, de belementem, fölénekeltem a dalokat, illetve írtam is kettőt.
– A híres-hírhedt Barackfáról beszélünk?
– Azt pont nem én írtam. A lemezre egyébként 8,5 millió forintot nyertünk a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA), ami el is ment a technikai részre. Én eleve kikötöttem, hogy nem kérek egy fillért sem – ott a szerződéses bizonyíték a Rózsavölgyi Kiadónál –, mivel közben Balog Zoltán kérésére a férjem lett az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtófőnöke, majd parlamenti államtitkára.
– Megint jótékonykodott egyet a Fidesznek?
– Az országnak akartam jót tenni, de belátom, kicsit félrement ez a projekt is, hiszen úgy tűnt, kormányzati kívánságra született a lemez. Pedig már megjelent az anyag, amikor 2013-ban ráböktek a Barackfára, hogy ez lesz úgymond az Összetartozás dala. Az illetékesek próbálták átíratni a címet Almafára, de azt nem engedtük – viszont betettek mellénk énekelni néhány megasztárost. A kormányzati honlapokra valamiért az én nevem is felkerült a Barackfa szerzői közé – teljesen tévesen –, majd a sajtó nyomban megírta, hogy Doncsev államtitkár neje írta az összetartozásdalt. Ez volt az utolsó csepp, onnantól kezdve nem énekeltem szinte semmit.
– Semmit?
– Két Animal Cannibals-számot felénekeltem, illetve most leforgattunk még egy klipet, de ennyi.
– Doncsev András sem maradt államtitkár 2014 után.
– Pedig úgy volt, hogy folytatja, de Zoli püspök leszedte: azt mondta, nem való politikusnak – mert morális alapokon dönt bizonyos kérdésekben. Az NKA szakmai vezetését bízták rá inkább; volt is hozzá affinitása, bár az ELTÉ-n végzett történelem-angol szakon, 8 éves kora óta zongorázik, először klasszikus, majd jazzvonalon, Binder Károly tanította.
– Miért hívja Balog Zoltánt „Zoli püspöknek”?
– Annak idején ő adott össze bennünket, tehát Zoliként ismerem. És ma már püspök. Nekem azóta visszamenőlegesen is Zoli püspök.
András NKA-karrierje egyébként 2017-ig tartott, az volt a legfőbb bűne, hogy nem politikai alapon döntött szakmai témákban. A kormány próbálta átszervezni a kulturális pályázati kasszát, hogy a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémiának nagyobb befolyást biztosítson, ennek egyik vesztese a folyóiratkiadás lett. A férjem igyekezett konszenzusra jutni liberálisként elkönyvelt érdekeltekkel is, na, ezt nem kellett volna. Zoli püspök kirúgta – felemlegetve neki, hogy ő hívta a tárcához, ő emelte ki a mocsárból, most meg nem hajlandó vinni a pártvonalat, ejnye. Ennyire mondjuk nem volt irodalmi a szövege. András közben az MTVA kulturális főszerkesztőjeként is működött; onnan azért kellett mennie, mert nem engedte leadni az újévi Mága Zoltán-koncertet.
hirdetés
– És akkor érdemei elismerése mellett száműzték önöket a messzi Amerikába?
– Úgy terveztük a kivonulást a politikából, hogy kávézót nyitunk a Böszörményi úton. Épp a hitelfelvételt intéztük volna, amikor egy ismerősünk arra biztatta Andrást, inkább kérje vissza magát a Külügyminisztérium állományába, ha már 1999-2000-ben ott működött – a külszolgálat is remek menekülőpálya. Végül jeleztek, hogy megüresedett egy egyszemélyes státusz Kaliforniában, a Santa Clara-i alkonzulátuson. Kimentünk, én a férjem szolgálati ideje alatt a közeli Berkeleyben tanítottam csipkeverést – az Egyesült Államok egyik leghíresebb csipkemúzeumában. A tulajdonos 2020-ban úgy döntött, hogy a rendszerváltás 30. évfordulóján rendez egy kiállítást a munkáimból, és az egész kirakatot magyar színekkel díszítette – ám a Covid végül ellehetetlenítette a rendezvényt. Később lehetőségünk nyílt átmenni a houstoni alkonzulátusra, a férjem most is ott szolgál konzulként.
– Ön meg itt beszélget velünk.
– Igen, mert elérkezett a tavalyi év, amikor Magyar Péter feltűnt a Partizánban. Hallgattam a beszédeit, az elejétől tudtam, hogy ez az ember lehet, aki megálljt parancsol a rendszernek – éppen azért, mert belülről ismeri a működését. Elkezdtem lájkolgatni a bejegyzéseit. Nem voltam külügyi állományban, nekem egy fillér bért nem fizetett a magyar állam, tehát – elvileg – szabadnak éreztem magam.
– Gyakorlatilag nem volt szabad?
– A legkevésbé sem. A júniusi európai parlamenti választás után két nappal küldött egy berendelő okiratot Andrásnak a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Gyarmati Eszter. Három nap múlva haza kellett volna költöznünk Magyarországra
a két gyerekünkkel együtt – akik Amerikában jártak középiskolába, illetve egyetemre. Még egyszer: három napunk volt arra, hogy felszámoljuk a kinti életünket. Ültünk, néztünk magunk elé, hogy ez meg mi.
– Mi volt az indok?
– Semmi, nem volt indok. Ilyen berendelés akkor szokott előfordulni, ha valaki bűncselekménybe keveredik, illetőleg, ha a két ország között annyira megromlik a diplomáciai kapcsolat, hogy tarthatatlanná válik a jelenlétünk. Esetleg hazaáruláskor. Csak hát ilyen dolgok nem történtek. András hiába érdeklődött a Külügyminisztériumban, hogy mi ez az egész. Majd csütörtök reggel jött egy dokumentum, hogy nem is három napunk van hazaérni, hanem két hét. Szusszantunk, elkezdtük eladni a bútorokat a lányommal. Majd pénteken érkezett egy újabb papír: az egész hazarendelést visszavonták. Mintha nem is lett volna.
– Mi történhetett időközben?
– András ezekben a napokban sokat telefonálgatott haza az ismerőseinek. Olyanoknak, akik Orbán Viktor legszűkebb környezetében vannak. Egyikük mondta is, hogy próbál tenni valamit. A bennfentes tanács így szólt: Andriskám, tudjuk, hogy Évának más politikai nézetei vannak, mindig liberális volt, de ezeket belül kell intézni, nem mehet ki a külvilág felé, ne lájkolgasson mindenfélét. Ez volt tehát az üzenet, az illető kérte, hogy tanúsítsunk önmérsékletet, vegyünk vissza magunkból, most még utoljára segít. Majd vissza is vonták a hazarendelést.
– Ki volt az illető?
– Azért nem mondom el, mert ő tényleg csak közvetítő volt, segíteni akart a maga keretei között. Nem lenne méltányos, ha néven nevezném.
– Elhangzott már a neve a mostani beszélgetésünk során?
– Cseles… Tehát ez az illető azt mondta, hogy ha én eltűnök Amerikából, az hasznos lehet. Haza is jöttem az egyetemista lányommal, a másik gyerekünk kint maradt Andrással. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a férjemmel egyébként nem csak a fizikai távolság miatt vagyunk külön. Beszélünk persze, de különváltan élünk.
– Ő tud erről az interjúról?
– Mondtam neki.
– És?
– Majd eldönti, hogy neki is van-e mondanivalója. Tehát hazajöttem, a történtek után volt bennem tettvágy. Bejelentkeztem a XIII. kerületi Áradás Tisza-szigetbe. A YouTube-csatornánk filmjei alatt hallatszik is a hangom. Ja, és: nem félek.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
