Egy másik Magyarország elfelejtett hősei
A leginkább beszorított helyzetben, valódi vezetők és fegyverek nélkül is létezett, cselekedett egy másik Magyarország – mondják az Ellenállók 1944–45 című minap megjelent nagy történelmi tabló szerkesztői. A kötet a Magyarországon 80 évvel ezelőtt véget ért II. világháború egykor eltagadott, később leginkább elfelejtett szereplői, a német- és nyilasellenes ellenállók közül 104-et mutat be rövid portrék formájában. Hogyan fér meg egymás mellett kommunista és fajvédő, szocialista és királypárti konzervatív? Miért volt sikertelen az ellenállás? A HetiVálasz podcast vendége Kiss Réka történész, a könyvet kiadó Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Bartha Ákos történész-szerkesztő, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetének munkatársa.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Az Ellenállók 1944–45 című kötet 55 szerző munkája, köztük nem csak intézményi történészeké, így például a Borbás Gáspár labdarúgó-ügyvédről szóló portrét kollégánk jegyzi. E szócikk alapja az Első gól című könyvhöz (megrendelhető itt) készült kutatás volt.
Részletek a műsorból:
Szerepel a kötetben a menekülteket bújtató és vértanú halált halt püspök Apor Vilmos és Salkaházi Sára embermentő apácanővér, valamint a szabotázsakciókat szervező hithű kommunista Demény Pál és a szocdemként németellenes Szakasits Árpád – és akkor csak az ABC elejéről és végéről idéztünk. Vannak a könyvben röplapozók, pecséthamisítók és olyanok, akik tűzharcban veszítették életüket. Szabad ennyire kitágítani az „ellenállás” fogalmát?
Bartha Ákos: Az ellenállás ilyen kiterjesztett használatát nem mi találtuk ki; lényegében egy nemzetközi fogalmat adaptáltunk a honi viszonyokra. Például a délkelet-európai ellenállásáról kiadott, 2023-ban a Brill Kiadónál megjelent kötet (Anti-Axis Resistance in Southeastern Europe, 1939-1945) egyik szerkesztője, John Paul Newman és társai a kollaboráns hatóságoknak írt panaszleveleket is az ellenállás tárgykörében taglalják. Mi azért nem tártuk ennyire tágra a kapukat. Ha meg kellene mondani, mi volt a közös ezekben a valóban igencsak különböző emberekben, akkor az röviden a kockázatvállalás volt. Olyan magyarországi személyeket válogattunk a könyvbe, akik 1944-45-ben kockáztattak azért, hogy fellépjenek a nemzetiszocializmus és annak honi követői ellen.
Kiss Réka: Ha ez a kötet elindít vagy másik szintre emel egy olyan tudományos vagy közéleti párbeszédet, ami az ellenállásról szól, akkor már nem volt hiábavaló a munkánk. Ami a szakirodalmi párhuzamokat illeti, nem csak a második világháború alatti ellenállás nemzetközi kutatásából lehet kiindulni. Magyarországon az elmúlt időben nagyon örvendetesen kinyílt a kommunista rendszerekkel szembeni ellenállásról való párbeszéd: Horváth Sándor, Apor Péter és más kutatók vezetésével zajlott egy nagy kutatás a kulturális ellenállásról, vagy említhetném Ö. Kovács Józsefet, aki a magyar vidéki társadalom, a paraszti világ alkalmazkodásáról és ellenállásáról publikált.
Bartha Ákos: Ha szintén nemzetközi összehasonlításban szemléljük a magyar ellenállást, akkor a németek által megszállt Franciaországon, Lengyelországon vagy mondjuk Dánia esetében azt látjuk, hogy az 1939-40-es náci expanzió után 4-5-6 évbe tellett, hogy eljussanak a fegyveres ellenállásig. Addig ilyen nem volt. Magyarországra 1944. március 19-én jöttek be a németek, és a korábbi tapasztalataik nyomán a hazai ágenseik által összeállított kész listákkal érkeztek, hogy kiket kell tartóztatni. Rögtön azzal kezdték, hogy igyekeztek lefejezni a magyar társadalomnak azt a részét, amely potenciálisan egy ellenállás vezetősége lehetett volna. Több ezer emberről beszélünk: politikusok, szakszervezeti és katonai vezetők, rendőrfőnökök, újságírók. Ha megnézzük a könyvünket, az ott olvasható nevek jelentős része a német megszállás alatt már nem is tehetett semmit, mert fogságban, például német koncentrációs táborban volt.
Kiss Réka: Az ellenállás fő szervezetét jelentő Magyar Front nem is tudott volna ’44 májusában létrejönni, hogyha nem lettek volna meg azok a szellemi kapcsolódási pontok, amelyek viszont 1944. március 19. előttre mutatnak. Volt tehát itt egy olyan hosszabb folyamat már a háború kitörésétől és Magyarország belépésétől fogva, amikor ezek a nagyon különböző értékrendű és aspirációjú csoportok a németellenességben gondolkodtak, szervezkedtek, összefogtak – erről is szól a könyvünk.
Bartha Ákos: Hogy teljes képet kapjunk a magyar ellenállás lehetőségeiről, fontos látni, hogy itt nincsenek fegyverek. Se a Magyar Frontnál, se értékelhető mennyiségben mások kezén se nagyon. Mégis hogyan lehetne ellenszegülni, kiválni egy német szövetségből fegyverek nélkül egy németek által megszállt országban?
A német megszállók gond nélkül foglalják el Magyarországot, az őket kiszolgáló állam szinte résmentesen működik. Akkor az ellenük szerveződő ellenállás a történelem egyik legsikertelenebb kísérlete?
Bartha Ákos: Ha messziről nézünk az egészre, akkor kétségkívül tűnhet így. De ha a fentebb említett nehézségeket figyelembe veszem – vezetők letartóztatva és nincsenek fegyverek – az csak az ő nagyságukat és kockázatvállalásuk értékét növeli. És azért voltak nagyon fontos eredményeik is, például az embermentésben.
hirdetés
Kiss Réka: A történeti és politikai vetület mellett van erkölcsi kontextusa is az ellenállásnak. Itt említsük meg azoknak a fiataloknak a kockázatvállalását, akiket a nyilasok letartóztattak és kegyetlenül megkínoztak: az ő esetükben nemcsak azt érdemes vizsgálni, hogy eléggé ügyesen konspiráltak-e, hanem a szándékot, az erkölcsi tartást. A diákellenállás tagjai, Zimányi Tiborék, Horváth Jánoséknak huszonéves emberek voltak. Honnan tudtak volna ők profi módon konspirálni? És mégis vállalták az ellenállást. […] Amikor Zimányi Tibort jóval később megkérdezték, hogy mégis miért vállalták ezt az egészet, ha egyszer a sikernek politikai realitása nem volt, akkor azt mondta, hogy azért, hogy megmutassák, hogy van egy másik Magyarország is.
Ezzel a kötettel cáfolni akarják, hogy Magyarország volt „az utolsó csatlós”?
Bartha Ákos: A fogalom tényszerűen nem igaz, hiszen az Ante Pavelić-féle horvát usztasa állam, vagy akár a Jozef Tiso-féle szlovák fasiszta bábállam is tovább tartott ki Hitler mellett, mint a nyilasok, részben egyszerű földrajzi okokból. […] De mi már a könyv első bekezdésében leszögezzük, hogy ez nem egyfajta ellennarratíva, hanem az érem másik oldala. El kell mondani, hogy bizony a magyar államvezetés a magyar társadalom jó részének aktív közreműködésével rekordsebesség alatt kiszolgáltatta egy idegen államnak a magyar vidéki zsidóságot, ezáltal aktívan hozzájárulva a megsemmisítésükhöz. Ugyanakkor az is tény, hogy az említett másik Magyarország is létezett, még ha kis mértékben részesült is a hatalomból. Volt embermentés és ellenállás is, valódi kockázatvállalással és eredményekkel.
Kiss Réka: Tényleg nem az volt a célunk, hogy a felelősség kérdését megkerüljük vagy relativizáljuk, hanem az, hogy megmutassuk azokat az erőfeszítéseket, amik ezzel párhuzamosan megfoghatók.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
