A szénporos iratok titka – a szovjet nemi erőszak magyar áldozata, akit boldoggá avatnak
Lengyel és szlovák sorstársak után először avat boldoggá a katolikus egyház magyar nőt, aki a második világháborúban szexuális célú erőszak áldozataként halt meg. Bár Bódi Mária Magdolna eredetileg szombatra kitűzött szertartását Ferenc pápa halála miatt a bíborosi kollégium elhalasztotta, maga a boldoggá avatás nem marad el, az új pápa dönt majd az időpontjáról. A 80 éve szovjet katonák által meggyilkolt fiatal lány vértanúként való elismerése újra ráirányítja a figyelmet a több százezer megerőszakolt magyar nő sorsára, és az ezt övező kényszerű hallgatásra. Mi tartott nyolcan évig? Összeragadt, szénporos iratok, üldözött püspökök és a főváros által néhány éve meghirdetett emlékmű sorsán mutatjuk meg, milyen akadályokkal kell szembenézniük az emlékezőknek. Az emlékmű felállítását bár 2023-ra ígérték, a háború lezárultának 80. évfordulójára sem készült el.
Átlátszóan vékony lapok, amelyeken az írógép minden pontnál lyukat ütött. Az összeragadt, szénporos papírlapok a veszprémi várhegyen, a székesegyház plébániahivatalának udvarán levő pajtában, annak szénraktárként használt részében feküdtek szétszórva. Nagy Károly, a Szent Mihály-főszékesegyház akkori plébánosa lehajolt értük, és meglepve látta, hogy a szöveg latinul van. 2009 lehetett, esetleg 2010, amikor az új plébános a pajtáig jutott a rendrakásban. A plébánia épületében a szocializmus évtizedeiben a papok „társbérlőket” kaptak, a veszprémi belvárosba a legszegényebbeket költöztették, gettószerű állapotok alakultak ki. A pap előbb egy köteg iratot talált meg, azután még egyet, és még egyet. Végül egész kötetnyi sűrűn teleírt oldalt rendezett össze Bódi Mária Magdolna halálának és életének részleteivel.
Hatvan éve eltűnt iratok
Az apát kanonok, ma már nyugalmazott plébános remegő kézzel fogta meg a lapokat, mert tudta, hogy kincset talált. „Hol nevettem, hol sírtam” – meséli, amikor olvasni kezdte az iratokat. Az egyházi személyek egymás között mindig is őrizték Bódi Mária Magdolna emlékét. Károly atya ismerte a 2002-ben elhunyt Temesi Józsefet, Magdi lelkigondozóját, első életrajzíróját.
„Tudtam, persze, hogy tudtam, kiről szólnak az iratok” – fogalmazott. Az 1952-ben eltűnt vizsgálati jegyzőkönyvek voltak ezek, amelyek még Mindszenty József egykori veszprémi megyéspüspök és utódjainak kezdeményezésére készültek. Mindszenty rögtön a második világháború után számba vettette papjaival a szovjet megszállás egyházi és polgári áldozatait, de a munkát nem tudta befejezni, mert 1945 szeptemberében Esztergomba került.
Az egyházmegyét sokkszerűen érte, hogy a szovjetek több papot is meggyilkoltak. 1919 óta nem fordult elő, hogy Magyarországon katolikus pap mártírhalált haljon a hitéért.
Mindszenty József figyelmét nem kerülte el, hogy az oroszok nemcsak egyházi személyeket, hanem egy mélyen vallásos munkásnőt is kivégeztek.
A tanúkihallgatásokat már Mindszenty utóda, Bánáss László kezdte meg, majd Badalik Bertalan folytatta. Nehezen haladtak, mert a püspökség a politikai rendőrség állandó zaklatása alatt működött. Az ötvenes évek elején bezáratták a papi szemináriumot, és Badalik Bertalan püspök 1957-től haláláig be sem tehette a lábát Veszprémbe, a főpapot a Borsod megyei Hejcére száműzték, az egyházmegyét „bajszos papok” irányították.
Bódi Mária Magdolna – egy a tíz és a több százezer közül
A szovjet csapatok 1945. március 23-án értek el Litérre, ahol Bódi Mária Magdolna, a fűzfői Nitrokémia Rt. munkása élt. A fiatal lány egy volt a több százezer női áldozat közül, akikre az oroszok szexuális céllal támadtak rá. A nő nem hagyta magát, amikor két motorral érkező szovjet katona jelent meg a bunker bejáratánál, egy kisollóval a rátámadó egyenruhás szemét vette célba, és megsebezte a férfi arcát.
– Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok– mondta az egyik társának. – Édesanyám, menjenek innen – figyelmeztette az anyukáját is. Mire a szovjet katona visszatért, Bódi Magdi társai elmenekültek, és a fegyveres hat lövéssel leterítette a fiatal nőt. Az első sérülés után a visszaemlékezések szerint két karját az ég felé tárta: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!”
A testét az óvóhely lépcsőjére fektették, onnan vitte el később az édesapja. Aznap Litéren tizennyolc polgári áldozata volt a szovjeteknek, köztük tíz nő. Valamennyit agyonlőtték. Horváth Gergely Krisztián, a HUN-REN Történettudományi Intézet történésze lapunkkal azt közölte: mindez nem volt független attól, hogy a község ellenállt.
Bódi Magdi áldozata nem volt öncélú, mert az általa védelmezettek mind megmenekültek, mással nem történt erőszak.
Az egyház számára Bódi Mária Magdolna sorsa azért kiemelten fontos, mert ugyan törvénytelen gyermekként született – szülei nem voltak összeházasodva –, ezért nem fogadták el apácának való jelentkezését, de a nő így is tisztasági fogadalmat tett. Az ellene megkísérelt szexuális erőszak ezért nem pusztán bűncselekmény volt – legalábbis a formálisan még létező akkori magyar jog szerint –, de a vallásüldözés egyik kezdeti megnyilatkozása is.
A boldoggá avatáshoz nem kell csodatétel, a vértanúságot kell igazolni, vagyis azt, hogy Bódi Mária Magdolna a hitéért és az erkölcséért halt meg, és a tisztelete halála óta töretlen. A fiatal nőnél ez biztosítva volt, néhány nappal a halála után kihantolták és újratemették, sírja egyéni zarándokhely lett, képmását évtizedekig őrizték a veszprémi székesegyházban.
A 24 éves nő sorsa azért is érinthette meg a környezetét, mert egyszerre három korabeli mintázatba is illeszkedett:
- a hitük miatt meggyilkolt személyek sorába;
- a szexuális támadást elszenvedő – esetében az ellenállása miatt megölt – több százezer magyar nő közé;
- egy új társadalmi réteg, az ipari munkásnők tagja volt, így Bódi Mária Magdolna elsőként jelenhet meg munkásnőként a magyar boldogok között.
Amikor a nyugalmazott Márfi Gyula veszprémi érsek Ferenc pápával találkozott, arra hívta fel a figyelmét, ideje lenne már egy munkásnőt is a boldoggá avatni. Bódi Mária Magdolna a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetsége (DL) tagjaként katolikus feministaként halt meg. Horváth Gergely Krisztián történész szerint ez egy tudatosan felkínált pasztorációs alternatíva volt a hagyományosan a baloldali ideológiáknak kitett munkásság számára. A DL 1933-ban indult, de előzményei a századelőre tekintenek vissza. Noha a boldoggá avatást kísérő tudományos kutatások, konferenciák elsősorban munkásnő voltát, világi apostoli tevékenységét hangsúlyozták, legalább ilyen fontos, hogy Bódi Mária Magdolna szexuális erőszak célpontjaként halt meg.
Tudjuk, hogy a szexuális erőszak sokkal inkább a hatalomról szól, mint a szexről, és a legyőzött népek tagjai ellen elkövetett abúzussal nem pusztán a nőknek akarnak fájdalmat okozni, hanem azoknak a férfiaknak is, akik képtelenek megvédeni őket. Bódi Mária Magdolna mártírhalála ezért is érintett meg olyan sok embert, ezért óvták és őrizték titokban az emlékét, mert egy volt a megtámadottak – és egy a védelmezők közül. Horváth Gergely Krisztián szerint az erőszak léptékét jelzi, hogy a veszprémi püspökség három nagy aktát nyitott 1945 tavaszától: egyet az anyagi veszteségekről, egyet az emberi veszteségekről, a harmadik a nők elleni erőszak eseteit tartalmazza. Az első kettőt az elmúlt években önálló forráskiadványként megjelentették, a harmadikat szenzitivitása miatt még a kutatók sem láthatják.
A magyar társadalom a védelmezőkről még kevesebbet tud, mint az áldozatokról, és ez nem véletlen: a szovjet katonák támadása elleni védekezés minden formáját szigorúan megtorolták. Évtizedekig hallgatni kellett az erőszakról, és még inkább az ellene fellépőkről. Ám ez nem jelenti, hogy védelmezők nem is léteztek.
Litéren a Bódi Mária Magdolna halálát követő időszakban is maradtak oroszok, és az újtelepiek a gondnoki házra szerelt szirénával értesítették egymást arról, ha egy nő bajba került. Ilyenkor botokkal, vasvillával felfegyverkezett férfiak siettek a segítségére. A nyugati határszélen olyan is előfordult, hogy egy szovjet katona előbb megerőszakolt egy gyermekágyas asszonyt, majd amikor az védelmezni akarta a kislányát tőle, agyonlőtte a nőt. A véres jelenetre megérkező férj puszta kézzel meggyilkolta a szovjet fegyverest. A fiával elrejtették a holttestet, és az esetre soha nem derült fény, mert ugyan az egész falu tudta a titkot, de megtartotta magának. Vélhetően a többi férfi számára is vigasztaló lehetett az apa és a holttest elrejtését segítő fiú fellépése, hiszen abban a faluban is több nőt, köztük várandós asszonyt is megerőszakoltak. Akiket nem tudtak megvédeni, mert otthon zömmel csak idős férfiak maradhattak, a fiatalok a hadseregben szolgáltak.
Ideiglenes sír 40 évre
Az egyház megőrizte a nőmentő és szintén boldoggá avatott győri Apor Vilmos püspök emlékét, aki a rezidenciájára menekülő nőket védelmezve halt vértanúhalált, amikor 1945. március 30-án egy szovjet katona rálőtt. Apor püspökre sem lehetett nyilvánosan emlékezni, évtizedekig ideiglenes sírban nyugodott a győri karmelita templomban, a pártállam csak 1986-ban engedte eltemetni a székesegyházban, akkor is zárt körben, abba a díszes márvány szarkofágba, amely évtizedek óta várta már a mártír püspök földi maradványait a Héderváry kápolnában – mint arról Benkovich Ferenc atya, az újratemetés egyetlen ma is élő szemtanúja lapunknak beszámolt.
Apor püspök maga nem volt célpontja a szovjetek szexuális célú erőszaktevésének. (A legyőzött férfiak elleni tömeges nemi erőszak az oroszok Ukrajna ellen indított háborújában vált közismertté.) Bódi Magdolna Mária azonban fiatal nőként ki volt téve az abúzusnak. Így ő egyszerre volt áldozata a szexuális erőszaknak, amelytől csak halála révén menekülhetett meg, és oltalmazója a társainak, a pincébe menekülő nőknek. Persze a kommunista diktatúra kiépülésének idején nem áldozatnak minősült – ahogy sorstársai sem –, hanem a testvéri szovjet nép felszabadító katonája elleni támadónak.
Az egyház másként tekintett rá, ám sokáig tehetetlennek bizonyult. Mindszenty püspök rövidesen esztergomi bíboros, hercegprímás lett. Ő Esztergomban, utódai pedig Veszprémben voltak nyílt vallásüldözésnek kitéve. Ugyan elindították a nő boldoggá avatási eljárását – ami nagyban hasonlít egy bírósági ügyre, tanúkihallgatásokkal, felterjesztett iratokkal, váddal és védelemmel –, de miután a Vatikán és Magyarország között megszűnt a diplomáciai kapcsolat, az iratokat nem lehetett hivatalos formában kijuttatni Magyarországról. 1950-ben megszakadt a folyamat, 1952-ben pedig az addig összegyűjtött dokumentáció is eltűnt – ezt Varga Tibor László, a Veszprémi Főegyházmegye Levéltárának levéltárosa közölte lapunkkal.
Bódi Mária Magdolnának a lelkiatyáit is üldözték, a rendőrség folyton zaklatta őket, a bebörtönzés, az állandó áthelyezés volt a sorsuk, hogy ellehetetlenítsék a híveikben a kötődés kialakulását.
A főpapok is üldöztetésnek voltak kitéve, Badalik püspököt száműzetése előtt például utódja figyelte meg a politikai rendőrség ügynökeként. Remény sem volt arra, hogy egy szovjet katonát megsebző nőt boldoggá avathassanak a kommunista rendszer alatt. Az addig elkészült iratokat vagy megsemmisítették a tanúk védelmében, vagy elrejtették. Kahler Frigyes jogtörténész, az ügy egyik jogi szakértőjének álláspontja szerint a Bódi Mária Magdolna emlékével történtek az egyházüldözés minden elemét kimerítik, és ez fontos érv volt a boldoggá avatása mellett.
Nagy Károly nyugalmazott plébános maga sem tudja, hogyan kerültek az iratok a pajtába. Az udvar végén levő épületben valamikor a szekér állt, mosókonyha, kemence és szénraktár helyezkedett el benne. Tudatosan rejtették-e el oda, azt remélve, hogy a dokumentumokat ott majd nem keresi senki? Vagy kidobták, és csak azért menekültek meg, mert a plébániára beköltöztetett szegény emberek ezeket nem égették el, mivel a kódexek jobb gyújtósnak bizonyultak? Mindenesetre a közkedvelt Carlo atya megtalálta az iratkötegeket, összefűzte őket, és ünnepélyes formában átadta Márfi Gyula akkori érseknek. A Vatikán engedélyezte, hogy becsatolják ezeket is a többi közé, így azután perdöntőnek bizonyultak.
1990 után az egyház ugyanis kénytelen volt az iratok hiányában elölről kezdeni az eljárást. Szendi József püspök nekifogott a boldoggá avatáshoz szükséges tanúvallomások összegyűjtéséhez, ám a folyamat évtizedekig húzódott, mert a tanúk közül sokan már nem voltak az élők sorában. A Nagy Károly által fellelt iratok azért is bizonyultak fontosnak, mert azóta már meghalt emberek vallomásait is tartalmazták. Az iratokat végül 2017-ben nyújtották be a Szentszéknek, a boldoggá avatást Udvardy György érseksége alatt történhet meg, 80 évvel a nő meggyilkolása után.
Bódi Magdi életéről rengeteg részletet lehet tudni, mivel az érsekség több tudományos konferenciát is szentelt az emlékének. A kiindulópontot az jelentette, hogy a lány életrajzát lelki vezetői közül többen is megírták, mára aligha van nála alaposabban kutatott magyar munkásnő. Apja magyarul rosszul beszélő galíciai volt, édesanyja erdélyi. A nincstelen szülők sokszor költöztek. A lány számára komoly előrelépés volt, hogy az uradalmi cseléd gyerekek sorsát fel tudta cserélni a fix bérezéssel járó gyári állásra. Tudjuk, hol volt elsőáldozó, hitéletének legapróbb részleteit is feltárták, például hogyan gyűjtötte össze és vitte a környékbeli gyerekeket vasárnaponként a szentmisére. Még azt is, hogy nagyjából három havi bérét fizethette ki egy Csepel kerékpárért, ami lehetővé tette számára a környék szabad és gyors bejárását. A mostani kampány során gyakran említik őt Magdiként, és rendszeresen a bringájával együtt jelenítik meg. Az Udvardy György érsek által vezetett a Veszprémi Főegyházmegye kerékpáros zarándoklatot szervezett a boldoggá avatásra.
Ez ugyan Ferenc pápa halála miatt elmarad, mert amíg nincs új pápa, nem tartható meg a szertartás, ám az eljárás már lezajlott, a megválasztandó pápa nem dönthet másként. Az új időpontot jelöli ki, amikor várhatóan Erdő Péter bíboros Veszprémben avatja majd boldoggá Bódi Mária Magdolnát, ahogy eredetileg is tervezték.
Szexuális áldozatok felmagasztalása
Bódi Mária Magdolna nem az egyetlen olyan áldozata a Vörös Hadseregnek, akit a katolikus egyház boldoggá avat. A történtek illeszkednek a lengyel és a szlovák egyházi emlékezetpolitika eseményeihez. Ott is 70-80 évvel a történtek után tört meg a jég, és ismerte el az egyház a női vértanúkat. 2021-ben Ferenc pápa tíz lengyel apácát avatott boldoggá, akik a világháború végén ellenálltak a szovjet katonáknak. A Vörös Hadsereg tagjai az apácarend száz nővérét erőszakolták meg, közülük választott ki az egyház tíz, 29 és 70 év közötti nőt a boldoggá avatásra. Bódi Mária Magdolna nem volt apáca, sorsa jobban hasonlít a 2018-ban boldoggá avatott szlovák Anna Kolesárová történetéhez, akit 16 évesen egy részeg katona akart magáévá tenni, s miután a mélyen vallásos lány ellenállt, meggyilkolta.
Igaz van-e Pető Andreának, a bécsi CEU professzorának, amikor azt állítja: azzal, hogy a nők, „szentek” és áldozatok lesznek, sikerül elkerülni a kellemetlen kérdésfelvetést: miért volt lehetséges a tömeges nemi erőszak? Miért nem reagált a magyar – és a többi – demokratikus állam, és hogyan hallgatták el azt, ami történt? A boldoggá avatási hullám tényleg kísérlet lenne arra, hogy a háborús nemi erőszak nyelvezetét klerikalizálják, és kiemeljék abból a keretből, melyet az 1968-as emberi jogi mozgalom és Susan Brownmiller, Rape as Weapon of War (1975) alapkönyve határozott meg? Baj-e, hogy a keresztény szókincs áldozatról, a női önfeláldozásról beszél, a középkori szentek életét leíró legendák szókincsét használja, pedig a jugoszláviai háborúk után a háborús nemi erőszak emberiség elleni bűntett lett? Vagy azzal, hogy felismeri, az áldozatok között keresztények is voltak, éppen az emlékezetet szolgálja?
Pető Andrea azért tartja ezt problémásnak, mert felfogása szerint a nők nem áldozatok, hanem önálló cselekvők. Csakhogy a kettő nem zárja ki egymást. Bódi Mária Magdolna áldozata volt az ellene elkövetett háborús bűntettnek, ám közben önálló cselekvő is: nem széttárt karral, égre emelt tekintettel várta, hogy mártír lehessen belőle, hanem védekezett, és megsebezte a támadóját. Utolsó mondata valóban a középkori legendákat idézi, de akkor már haldoklott, elérte az első golyó. Tettének elismerése pedig egy olyan közösség részéről történik, amelynek a fiatal lány része volt. A lengyel Maria Melusja és Maria Sapientia nővér sem csak áldozat volt, mindketten úgy haltak mártírhalált, hogy fiatal lányokat próbáltak megmenteni a Vörös Hadsereg katonáitól. Úgy tűnik, a boldoggá avatásra kiválasztásnál ez fontos szempont lehetett.
Senki sem akadályozza meg ráadásul a világi közösségeket, hogy a Pető Andrea által felvázolt keretek között emlékezzenek meg az áldozatokról, és azokról, akik megvédték a többieket. A boldoggá avatandó
Bódi Mária Magdolna története éppen, hogy elgondolkodtathat minden közösséget, vajon a második világháborús emléktáblákra felvésték-e a női halálos áldozatok nevét?
Megemlékeznek-e a várandós nőkön elkövetett erőszak következtében holtan született, vagy néhány naposan meghalt kisbabákról, akik szintén áldozatok? Megemlítik-e azokat, akik ugyan életben maradtak, de a rajtuk esett erőszakot évtizedeken keresztül titkolniuk kellett?
A kutató szerint fontos megemlíteni, hogy noha ebben az esetben szovjetek követték el az erőszakot, de a szovjet hadsereg csak része annak a militarista kultúrának, amelynek egyenes következménye, hogy a katona – ha megteheti – erőszakol. Ebben nincs különbség magyar, német és szovjet vagy bármilyen nemzetiségű katona között. Az sem helyes, ha az erőszaktevőre pusztán, mint „férfira” tekintünk, mert ezzel a ritkán említett, de Pető Andrea szerint igen gyakori férfiakon elkövetett nemi erőszak jelenségét láthatatlanná tesszük. A professzor emlékeztet rá: itt az okok és következmények komplex rendszerével kell foglalkozni, amely az adott katona számára lehetővé tette, hogy büntetlenül erőszakot kövessen el. A megértés erkölcsi és szakmai kötelességünk lenne a sokmilliónyi áldozat méltósága érdekében.
Bódi Mária Magdolna sorsa ezért is válik szimbolikussá, mert nagyon keveset tudunk a többi áldozatról. Nem ismerjük, hány nőt erőszakoltak meg, nem beszélünk róla, hogy a nemi erőszak elkövetésénél gyakran nem egyetlen katonát kell elkövetőként elképzelni, hanem esetleg tízet vagy még többet. Akkor az most egy erőszak vagy tíz erőszak? A magyar adatokra a korabeli nemibeteg-gondozók kartonjai alapján következtethetünk. A szovjet levéltári iratok zárt kezelése miatt pedig valójában az sem tudható, volt-e következménye a katonák tettének, például a felsebzett arcú szovjetet felelősségre vonták-e.
A szexuális erőszakot a szovjet katonai kódex büntetendőnek minősítette, és néhány esetet ismerünk, amikor a felelősségre vonás meg is történt. Többek között egy hadbírósági ítéletet egy kilencéves magyar lány ellen elkövetett nemi erőszak és egy magyar nő meggyilkolása ügyében, ami cáfolja azt a korábban elterjedt vélekedést, hogy a nemi erőszakot elkövetőket vagy ott helyben lelőtték, vagy büntetlenül megúszták. A Vörös Hadseregben is működött a belső ellenőrzési mechanizmus: akik megszegték a katonai előírásokat, azok hadbíróság elé kerülhettek. Legalábbis közülük néhányan. Hányan? Végrehajtották-e az ítéletet? Nem tudjuk. A téma kutatója szerint ezekre a kérdésre akkor lesz válasz, ha a szovjet katonai iratokat őrző levéltárakban szisztematikus kutatást lehet folytatni. Egyelőre annyi tudható, hogy a nemi erőszakot legalább időnként jelentették és tíz év büntetőtáborban való elzárással büntették – emlékeztet rá Pető Andrea. Mindenesetre
az a tény, hogy egy világi nőt avatnak boldoggá, azt is jelzi, hogy a katolikus egyház nyit a laikus áldozatok felé.
Valami talán megmozdul, ahogy korábban a fővárosi önkormányzat is az ügy mellé állt, honlapot indítottak a kutatási eredmények számára, és pályázatot írtak ki a második világháborúban megerőszakolt nők emlékhelyére – már 2022-ben ki is hirdették a nyertest.
Emlékhely azonban azóta sincs. A kijelölt budai helyszín ugyanis két telekrészből áll: egyik a főváros, a másik az I. kerület tulajdona, egyesíteni kellene a kettőt, és osztatlan közös tulajdont létrehozni, mert a projektgazda Budapesti Történeti Múzeum csak így kaphat engedélyt az építési hatóságtól. A bürokratikus akadályon évek óta nem sikerül túljutni, noha az egyeztetések jelenleg is folynak a két önkormányzat között, és aligha van olyan szereplő, aki a tragikus sorsú nőkre való emlékezést gátolni akarná.
Csak éppen segíteni sem segítik eléggé, ezért nem készült el a 80. évfordulóra az emlékhely.
Bódi Mária Magdolnát a közeljövőben mindenesetre boldoggá avatják, és nyilván az emlékhely is elkészül előbb-utóbb. Mire ez a kettő megtörténik, biztosan nem lesz már az élők között senki, aki elszenvedte, és senki, aki elkövette az erőszakot. Még olyan sem, aki ismerhette az áldozatokat. Az még csak érthető, hogy a kommunista diktatúra idején nem lehetett erről beszélni, de felfoghatatlan, hogy a rendszerváltás után is még 30-35 év kellett, hogy a kérdésfelvetésekig eljussunk. Lengyelországtól Szlovákián át Magyarországig nők százezrei számára maradt el a rémtettek közösségi feldolgozása. Így nyer Bódi Mária Magdolna alakja önmagán túlmutató jelentőséget. Rajta keresztül emlékezhetünk azokra, akik előbb meghaltak, mint ahogy a hallgatás véget ért volna.
Nyitókép: Bódi Mária Magdolna Kisléghi Nagy Ádám festményén a litéri katolikus templomban (forrás: Wikimedia Commons)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
