Önbecsülés kérdése – a 80 éves Szörényi Levente köszöntése
Április 26-án, holnap tölti be a nyolcvanat Szörényi Levente. Minthogy friss tapasztalatunk szerint már akad olyan felnőtt magyar ember, akinek ez a név semmit nem mond, szólunk néhány szót a rendkívüli előadóról, a szerzőtársával a magyar rockzenét megteremtő és a 20. század Bánk bánját is megalkotó kulturális ikonról, valamint az általa képviselt hagyományról. Amelynek vannak bár árnyoldalai, de hogy fénylő is lehet, azt éppen Szörényi életműve mutatja meg. Fel is köszöntjük a szülinapost – természetesen Bródy János dalával.
„Miért, ki az a Szörényi Levente?”
Ez a kérdés múlt héten hangzott el egy huszonéves ember szájából Budapesten, az Inga Kultúrkávézó előtti flaszteren. A Szörényi név neki már nem mond a világon semmit.
És ez nincsen jól így. Lehet persze, hogy a briteknél is belefuthatunk olyan ifjúba, akinek gőze nincs róla, ki az a John Lennon meg a Paul McCartney – de valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Magára valamit adó közösség tagjai jó, ha tudják, kik a nagyjaik. A mi Lennon-McCartney-nk márpedig Szörényi Levente és Bródy János.
Hogy Szörényit holnap esedékes nyolcvanadik születésnapja alkalmából most felköszöntsük, az tehát egészen egyszerűen nemzeti önbecsülés kérdése. A magyarnyelvű rockzenét megteremtő szerzőpáros jelentőségéről nemrég itt írtunk hosszabban, azt most nem ismételjük meg, a születésnap viszont remek alkalom, hogy Szörényire, a kiemelkedő előadóra, a remek dalszerzőre, valamint az eszmei áramlatot is megjelenítő kulturális ikonra koncentráljunk.
Még tízéves sincs, amikor már hegedülni és zongorázni tanul, komolyra azonban a zenélés 1956-ban fordul nála és bátyjánál, Szabolcsnál: amikor Szobra kerülnek bentlakásos fiúotthonba. Ott egy vitrinben mandolinokra lesznek figyelmesek. Gyorsan zenekart alapítanak, amely sikeres lesz és még a tévébe is bekerül az ötvenes évek végén. Levente 14 éves sincs, de a koleszban már sztárként tekintenek rá. Váci gimnáziumi évei alatt a testvérpár már gitáron játszik duóban, majd egy cimborájukkal trióban is, klubdélutánokon olasz slágereket és Shadows-t. Hogy az előadói vénája már itt megvillan, bizonyítja, hogy „az őrült Szörényiék”-ként emlegetik őket, az igazgató meg kiakad rá az előadásmódja miatt. Levente ott is hagyja Vácot, budapesti gimiben folytatja és egyfolytában zenél: 1964-ben, csupán 19 évesen már külföldi turnékon játszik a Balassa zenekarral. Amikor tehát 1965 elején Szabolccsal együtt beszállnak az Illésbe, ő ezt már a profi zenész tapasztalatával a háta mögött teszi. Ami a hatvanas években olyannyira megbotránkoztatja a kádári kispolgárságot, a „kiabálás” és az „ordítozás”, az tehát
egy csupán húszéves, de máris tapasztalt színpadi ember tudatos művészi döntése, cseppet sem csak ifjonti hevület.
Szörényi egyik énje ráadásul valójában maga a dolgos, szorgalmas, rendezett kispolgár, aki nem nagyon áldozott a „szex, drogok, rock and roll” hármasoltárán akkor sem, amikor egyébként megtehette volna. Énekesi és színpadi teljesítménye többek között ezért, na meg a tudatos hangképzés miatt bírt ki hosszú évtizedeket anélkül, hogy bármikor önmaga paródiájába fordult volna – még idén januárban is képes volt erőteljesen énekelni az aréna színpadán. Az előadói csúcspillanatok talán: az 1981-es Illés-koncert, valamint az 1984-es Fonográf-búcsúbulik.
E teljesítményével Szörényi persze még „csak” a rockpantheonba kerülhetne be (igaz, a „csak” elég fura itt, hiszen 2025-ben már nyugodtan megkockáztathatjuk: az egész 20. században a rockzene feltalálása volt a legjobb dolog, ami történt). Ahhoz, hogy mára a kulturális ikonként emlegetjük, kellettek a szerzői kvalitások is. Szörényi esetében ezeket aligha kell hosszasan bizonygatni. Illés, Fonográf, István, a király. Ennyi talán elég is. Utóbbiból még a cikk elején említett fiatalember is egészen biztosan hallott már legalább néhány részletet. Amiről érdemes írni, az inkább az: hogyan lett mára Szörényi Levente az egyik utolsó képviselője az ősit, a misztikusat és mitikusat kutató, azt újrateremteni vágyó művészek csoportjának. A csoportnak, amelybe egykor Makovecz Imre és Jankovics Marcell is tartozott. Talán Szörényi a legradikálisabb ebből a körből. Saját elmondása szerint például egyenesen túlvilági szellemekkel vett fel kapcsolatot dallamokért, a perzsák ősi földjéről hozott hamut saját, oltárszerű kerti tűzrakóhelyébe, az ősök után kutat szakadatlanul pilisi ásatásain is… És persze közben olykor isteníti a Keletet, s a Nyugat romlottságáról, ürességéről beszél.
Ma már állami rangra emelkedett ideológiát képeznek a fenti gondolatok, Szörényi azonban
nem politikai számításból találta ki magának ezt az irányt: ő már azelőtt képviselte ezt, hogy az menő lett volna.
Nyugaton is turnézó zenészként már akkor üresnek érezte a kapitalizmust, amikor itthon mindenki vágyta még annak eljövetelét, a kultúrszittyaságot pedig egyenesen atyai örökségként kapta. Már „a Fater” is „a magyar ősvallás védelmében vértanúhalált halt” Koppány vezér tiszteletére emelt tornyot turanista barátaival, a Turáni Roham című újságjuk fejlécét is ő tervezte a ’30-as években. Pedig apjuk sok minden volt, de ősmagyar éppen nem: eredeti nevéről, a szláv Grodáról ő váltott a magyarosabb, jobban hangzó Szörényire. (Köszönjük neki innen is. Az, hogy “Groda-Bródy szerzőpáros”, nem hangzana annyira jól.) Eleinte úgy tűnt, hogy az alma a rock and rollal messze esett a fájától – aztán mégis visszagurult alá. A leggyümölcsözőbb persze az elgurulás időszaka művészileg – de abból sem törölhető ki az örökség. És persze az anyai, polgári örökség sem, aminek köszönhetően Szörényiben két személyiség fér meg egyszerre: a földhöz ragadt, iparosként dolgozó tüchtig kispolgár mellett a nagy meséket álmodó, fékezhetetlen, szilaj művész.
Kár lenne tagadni, hogy a hagyomány, amelynek Szörényi része és ikonja, nem problémamentes. Amikor a valós lehetőségek felmérése helyett megy az ősi nagyságról való álmodozás, az elárult, de különleges népről való merengés, netán mélymagyarok és idegenszívűek keresgélése a nemzet soraiban, az tragédiákhoz is vezethet. Hogy azonban e hagyomány érméjének is két oldala van, arra éppen Szörényi életműve a bizonyíték. Míg az okkultba hajló suméros-szittyás vonal egy vidéki kocsma helyi alkoholistájának szájából egyszerűen csak szánalmas,
valódi művészi tehetséggel találkozva annak üzemanyagává is válhat – és a csillagokig repítheti az alkotót.
(Hozzá kell tennünk: a „Jézus is magyar volt”-irányt Szörényi azért sosem képviselte, attól ő is hülyét kap.) Míg politikus esetében a szakrális, misztikus kiválasztottság tudata borzalmas következményekkel tud járni, a művész esetében egyszerűen nagy művek születhetnek általa. E beállítottság nélkül például sosem készült volna el a 20. század Bánk bánja, nemzeti operája, az István, a király. Noha Szörényi akkor is egyértelműen koppányista volt, Bródyval közösen művészi szintre tudták emelni a történetet, árnyaltan mutatva be a szép régi és a szükségszerű új harcának drámáját zenében és szövegben egyaránt.
A szerzőpáros időközben maga is jelképpé vált: Szörényi a „népi”, a „koppányi”, Bródy az „urbánus”, az „istváni” szimbólumává. A kilencvenes évek elején úgy tűnt, ez a két irány tűz és víz, kioltják egymást, összeférhetetlenek és az egyiknek szükségképpen győznie kell a másik felett. A rendszerváltáskori politika őrülete is kellett persze ehhez az értelmezéshez, s őrületből persze ma sincs hiány.
Csakhogy a Szörényi-Bródy páros jelképszerűsége ezzel éppen ellentétes üzenetet is hordozhat. Azt ugyanis, hogy jöhet az egyik misztikus szittya, a másik meg nyugatos közegből – ha összefognak, úgy bizony többre mennek. Igazán érdekeset és érvényeset, új magyar minőséget alkothatnak úgy. Azaz: nem kell egyformának lennünk, egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy együtt nagy dolgokat hozzunk létre. Sőt.
Mi inkább erre az értelmezésre voksolunk. Köszöntsük hát a holnap nyolcvanéves Szörényi Leventét Bródy János dalával!
Nyitókép: Szörényi Levente 1972-ben, a Sándor Pál rendezte Add a kezed (Illés Show) című zenés film forgatásán a Práter utca 74. udvarán (fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
