„Jobb ma egy Pershing a tanyámon, mint holnap egy ruszki az anyámon” – idézi Hofit Szathmáry Eörs. S hogy miért faggatjuk a nemzetközi hírű evolúcióbiológust az élet rejtelmei mellett világpolitikáról is? Nos, azért, mert a turbófelmelegedés, az ökológiai katasztrófa szorosan összefügg az emberrel, azaz a politikával. Exkluzív interjú – avagy a világvége forgatókönyvei. Bővebben >>>
Megnéztük Bécs legjelentősebb vasúti városrehabilitációs területeit, hogy ne csak látványterveken nézegessük, milyen is lehetne Rákosrendezőn egy korszerű urbanisztikai elvek szerint végrehajtott, zöld fejlesztés. Rengeteg ellopható ötletet, követendő mintát találtunk, de a nyugati példák sem mind tökéletesek – lélektelen, sivár, túlépített városrészek is keletkeztek.
Bővebben >>>A magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezendő Oscar-gála legnagyobb meglepetése már most A szer. Annak ellenére gyűjtött be négy jelölést – köztük a legjobb filmét is –, hogy a ritkán jutalmazott testhorror műfajába tartozik. Mi alapozta meg, hogy ez a provokatív film – melynek láttán világszerte sok néző elhagyta a filmszínházakat – az elmúlt évtizedek egyik legátütőbb horrorfilmsikerévé válhatott? Milyen társadalmi háttér, milyen hétköznapi félelmeink játszottak közre ebben? Vendégszerzőnk, Bodor Emese mélyre ás a horrortörténetben – és meg is leli a választ.
Bővebben >>>Átfogó, nemzetközi archeogenetikai kutatás született a magyar és az avar kor előtti, vagyis 4–6. századi Kárpát-medencei népességről, mely szűkebben öt, tágabban 26 személynél mutatta ki a belső-ázsiai származást – ez nem több, mint a korabeli populáció 7 százaléka. Vagyis a Hun Birodalom idején itt élt keleti közösség kifejezetten kicsi lehetett. Aki viszont itt volt, az egyenesen a nagy Hsziungnu Birodalom előkelőivel mutat rokonságot.
Bővebben >>>Két rendi csúcsvezető – felelősségvállalás helyett – lényegében kimenekült az egyházból, a szerzetesközösség vegetál, de amerikai közreműködéssel még felrázható. Az apátság által fenntartott budai, pécsi, székesfehérvári és egri gimnáziumok, iskolák működtetését stabilizálták – illetve a Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes körüli alapítványi hálózatot is sikerült leválasztani az apátsági központról.
Bővebben >>>Magyar állampolgár is van a Hamász által elhurcolt túszok között. Ezt Amir Tibon izraeli újságíró mondja, aki családjával együtt a Gázai övezethez legközelebb eső egyik kibucban, Nahal Ozban élte át a terroristák vérengzését. A lapunknak nyilatkozó szerző szerint Orbán Viktornak fel kellene hívni Benjamin Netanjahut és lobbizni nála, hogy tegyen meg mindent a Nahal Ozból elhurcolt, még Hamász-fogságban lévő két túsz kiszabadításáért.
Bővebben >>>Az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a szentesi drámatagozat gimnazistái és tanárai. Az 1978 óta működő, országos hírű képzés szervezőit azóta próbálja ellehetetleníteni az igazgató, amióta a Fidesz önkormányzati képviselőjének állt. Hogy mi a gyűlölség oka, senki nem tudja, de hogy értelme semmi, az egészen biztos. Riport.
Bővebben >>>Sulyok Tamással, a láthatatlan államfővel Losonczi Pál szelleme vette újra birtokba az elnöki rezidenciát. Hogyan és miért lett ilyen jelentéktelen az ország elsőszámú közjogi méltóságának tisztsége a NER tizenöt éve alatt? Miben különböznek a NER által adott elnökök az első húsz év államfőitől? Vendégszerzőnk, Gulyás Ábel politológus ezt fejti meg.
Bővebben >>>Most, a Válasz Online-on szólal meg először a MOME 15 hónappal ezelőtt törvényesen megválasztott rektorjelöltje, aki helyett akkor azt a Koós Pált nevezték ki, akit a múlt héten a hallgatók végül lemondattak. Vargha Balázs lapunknak elárulta: a tegnapi szenátusi ülésen arra a kérdésre, vállalná-e a rektori teendőket, igennel felelt. Exkluzív interjú.
Bővebben >>>A Válasz Online értesülése szerint kiskorú elleni szexuális visszaélés miatt azonnal eltiltották a munkavégzéstől a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működő Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola intézményegységvezető-helyettesét, V. Jánost. Sőt, a rendőrség a minap bilincsben vitte el az érintett tanárt. Az érsekség megerősítette információinkat – és részletesen beszámolt az elmúlt napok eseményeiről. Tehát a jelzőrendszer működött, az egyházi elöljárókat most nem lehet „sunnyogással” vádolni.
Bővebben >>>Teljes félreértés a köztudatban meggyökeresedett állítás, hogy Magyarország a Habsburgok uralkodása alatt osztrák gyarmat lett volna. Nemcsak azért, mert Európában a gyarmati státus nem értelmezhető. Magyarországnak a többi Habsburg tartományétól eltérő, kivételezett státusza főként az 1526 utáni kiinduló állapotokhoz képest nem kis teljesítmény. Ennek lekicsinylése önmagunk és elődeink degradálását jelenti. Bátonyi Péter hozzászólása a Válasz Online nagy Habsburg-vitájához, második rész.
Bővebben >>>Kisfiúként 37 embert segített át a zöldhatáron az édesapjával Jugoszlávia felé Markovics Antal, akinek 1956-ban, tíz évesként az előőrs szerepe jutott. A Mecsekben gerillaharcot folytató forradalmárok november közepén adták fel a küzdelmet a kor egyik legerősebb hadseregével szemben, miután belátták: nem jön segítségükre a Nyugat. Azoknak a félelmetes éjszakáknak a történetét az apja iránti tiszteletből tartotta fontosnak elmondani beszélgetőtársunk – a Válasz Online pedig a kommunizmus áldozatai iránti tiszteletből tartja fontosnak közölni, utóbbiak emléknapján.
Bővebben >>>Továbbra is kitartónak és eltökéltnek kell lennünk, Ukrajnának pedig meg kell adnunk minden támogatást – fogalmaz Paul Fox budapesti brit nagykövet kifejezetten a Válasz Online számára írt véleménycikkében. A budapesti brit nagykövet szerint Ukrajnának győznie kell. Lapunk a jelenlegi világpolitikai helyzetben nagy örömmel ad teret az alábbi gondolatoknak a máskülönben szomorú évfordulón.
Bővebben >>>Az Egyesült Államok már ötven éve is demonstrálta, hogy dacára egy évtizedeken át tartó, súlyos államközi konfliktusnak és rengeteg amerikai katona elvesztésének, gyakorlatilag egyik napról a másikra hajlandó felrúgni a status quót. Krajcsír Lukács történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársának vendégcikke.
Bővebben >>>„Három év agresszorpártiság – amit sokszor három év lesz helyrehozni, ha egyáltalán – semmilyen előnnyel nem járt. Következménnyel annál inkább: a teljes megszégyenüléssel. Akkor is, ha most azt hiszik, a barátaik vezetik a világot.” Vélemény.
Bővebben >>>Minden valószínűség szerint a CDU/CSU adhat kancellárt Friedrich Merz személyében a vasárnapi, előrehozott német választások után, de hogy Merz milyen koalíciót tud összehozni, az jelenleg nemcsak politikai kérdés, hanem választásmatematikai is. Ami pedig a kispártok szereplésén múlik. A Válasz Online számára Kováts Eszter értelmezi a német csatározások okát és hátterét. A Bécsi Egyetem kutatójaként dolgozó politológus szerint egyfajta mágikus gondolkodás vett erőt a német politikán. Amellyel csupán az a gond, hogy rendre szembejön vele a valóság. Háttér.
Bővebben >>>