Válasz Online
 

„Ezen az úton már nem lehet visszafordulni” – a szemünk előtt bomlik fel a világrend


„Ez kódolva volt” – exkluzív interjú a posztszovjet katasztrófát megjósoló amerikai diplomatával


Hatos Pál: Áruló vagy államférfi? – a 150 éve született Károlyi Mihály rejtélye


A Gödöllői Rendőrkapitányság hivatalból, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást indított két kistarcsai szülés ügyében – erősítette meg lapunk információját a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.  Az eljárás azután indult, hogy a Válasz Online beszámolt róla, 2024. december 23-án a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban két kismama is lélegeztetőgépre került és vért kapott. Az anyák történetében közös pont volt, […]

Bővebben >>>

JD Vance európai beszédei után Donald Trump memorandumban fenyegette meg Európát, hogy hagyjon fel az amerikai techcégek elleni fellépéssel. Az ultimátum rámutatott a digitális technológiák terén fennálló transzatlanti egyensúlytalanságra, hiszen Európa 80%-ban importra szorul, főként az USA-ból. Azonban a mesterséges intelligencia területén most először megtört az amerikai fölény, ami új fordulatot hozhat.

Bővebben >>>

Különösebb csinnadratta nélkül, egy újságíróknak szervezett múlt heti háttérbeszélgetésen jelentette be Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, hogy a gyűjtemény nagyon jelentős művel gyarapodott: a múzeum megvette a MOL – Új Európa Alapítványtól Gonzaga Alajos portréját.

Bővebben >>>

„Jobb ma egy Pershing a tanyámon, mint holnap egy ruszki az anyámon” – idézi Hofit Szathmáry Eörs. S hogy miért faggatjuk a nemzetközi hírű evolúcióbiológust az élet rejtelmei mellett világpolitikáról is? Nos, azért, mert a turbófelmelegedés, az ökológiai katasztrófa szorosan összefügg az emberrel, azaz a politikával. Exkluzív interjú – avagy a világvége forgatókönyvei.

Bővebben >>>

Sok-sok emlékezet létezett, s nyilván mindenkihez közelebb áll valamelyik, de ettől még tényszerűen és türelmesen tudomásul kell vennünk a másik létét. Annak erőltetése helyett, hogy kitaláljuk a nagy, közös, mindenkire érvényes nemzeteszmét, inkább érdemes lenne felfedeznünk és megbecsülnünk mi is köt minket szűkebb pátriánkhoz. Papp István összegző jellegű, kiutat mutató írásával zárjuk a Válasz Online nagy Habsburg-vitáját.

Bővebben >>>

„Szégyenletes szerepünket, melyet Orbán Viktornak köszönhetünk, szomszédaink és európai szövetségeseink még sokáig fogják emlegetni. Innen üzenjük nekik, hogy van és lesz egy másik Magyarország, amely nem árulásból, nem idegen érdekek szolgálatából remél hasznot magának.” A beszédet változtatás nélkül közöljük.

Bővebben >>>

A Trump-Vance páros vagy Vlagyimir Putyin birodalmi politikájának, bármennyire viszolyogtatók, mégiscsak van koherenciája – ahogy Shakespeare III. Richárdjának romlottságában is van valami grandiózus. A magyar kormány földszintes, erő nélküli „reálpolitikája”, az agresszornak való verbális feltakarás, a megtámadott szomszéd rugdosása viszont szimplán becstelen. Ha Európa nem akar balekká válni, nyilatkozatok helyett azonnali és határozott cselekvés kell. Trump ugyanis elárulta a nyugati szövetségi rendszert. Az Egyesült Államok Európa ellenfelévé vált. Vélemény.

Bővebben >>>

Megnéztük Bécs legjelentősebb vasúti városrehabilitációs területeit, hogy ne csak látványterveken nézegessük, milyen is lehetne Rákosrendezőn egy korszerű urbanisztikai elvek szerint végrehajtott, zöld fejlesztés. Rengeteg ellopható ötletet, követendő mintát találtunk, de a nyugati példák sem mind tökéletesek – lélektelen, sivár, túlépített városrészek is keletkeztek.

Bővebben >>>

A magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezendő Oscar-gála legnagyobb meglepetése már most A szer. Annak ellenére gyűjtött be négy jelölést – köztük a legjobb filmét is –, hogy a ritkán jutalmazott testhorror műfajába tartozik. Mi alapozta meg, hogy ez a provokatív film – melynek láttán világszerte sok néző elhagyta a filmszínházakat – az elmúlt évtizedek egyik legátütőbb horrorfilmsikerévé válhatott? Milyen társadalmi háttér, milyen hétköznapi félelmeink játszottak közre ebben? Vendégszerzőnk, Bodor Emese mélyre ás a horrortörténetben – és meg is leli a választ.

Bővebben >>>

Átfogó, nemzetközi archeogenetikai kutatás született a magyar és az avar kor előtti, vagyis 4–6. századi Kárpát-medencei népességről, mely szűkebben öt, tágabban 26 személynél mutatta ki a belső-ázsiai származást – ez nem több, mint a korabeli populáció 7 százaléka. Vagyis a Hun Birodalom idején itt élt keleti közösség kifejezetten kicsi lehetett. Aki viszont itt volt, az egyenesen a nagy Hsziungnu Birodalom előkelőivel mutat rokonságot.

Bővebben >>>

Két rendi csúcsvezető – felelősségvállalás helyett – lényegében kimenekült az egyházból, a szerzetesközösség vegetál, de amerikai közreműködéssel még felrázható. Az apátság által fenntartott budai, pécsi, székesfehérvári és egri gimnáziumok, iskolák működtetését stabilizálták – illetve a Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes körüli alapítványi hálózatot is sikerült leválasztani az apátsági központról.

Bővebben >>>

Magyar állampolgár is van a Hamász által elhurcolt túszok között. Ezt Amir Tibon izraeli újságíró mondja, aki családjával együtt a Gázai övezethez legközelebb eső egyik kibucban, Nahal Ozban élte át a terroristák vérengzését. A lapunknak nyilatkozó szerző szerint Orbán Viktornak fel kellene hívni Benjamin Netanjahut és lobbizni nála, hogy tegyen meg mindent a Nahal Ozból elhurcolt, még Hamász-fogságban lévő két túsz kiszabadításáért.

Bővebben >>>

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a szentesi drámatagozat gimnazistái és tanárai. Az 1978 óta működő, országos hírű képzés szervezőit azóta próbálja ellehetetleníteni az igazgató, amióta a Fidesz önkormányzati képviselőjének állt. Hogy mi a gyűlölség oka, senki nem tudja, de hogy értelme semmi, az egészen biztos. Riport.

Bővebben >>>

Sulyok Tamással, a láthatatlan államfővel Losonczi Pál szelleme vette újra birtokba az elnöki rezidenciát. Hogyan és miért lett ilyen jelentéktelen az ország elsőszámú közjogi méltóságának tisztsége a NER tizenöt éve alatt? Miben különböznek a NER által adott elnökök az első húsz év államfőitől? Vendégszerzőnk, Gulyás Ábel politológus ezt fejti meg.

Bővebben >>>

Most, a Válasz Online-on szólal meg először a MOME 15 hónappal ezelőtt törvényesen megválasztott rektorjelöltje, aki helyett akkor azt a Koós Pált nevezték ki, akit a múlt héten a hallgatók végül lemondattak. Vargha Balázs lapunknak elárulta: a tegnapi szenátusi ülésen arra a kérdésre, vállalná-e a rektori teendőket, igennel felelt. Exkluzív interjú.

Bővebben >>>