Válasz Online
 

Lányi: „Az ország rábízta a rendszerváltást Magyar Péterre”


„Bor! Mert egyetlen nagy dolog sem kezdődött még úgy, hogy valaki salátát evett”


Garnéla-Jézus és amorf Budapest – kamuképek özönét önti nyakunkba a Facebook


Vendégszerzőnk, Holtzer Péter megcsinálta azt az adatsort, amit az állam direkt átláthatatlan statisztikákba rejtett. Ebből kiderül: nem a pályakezdő fiatalok számára lett vonzóbb a természettudományos tanári pálya, hanem a munka mellett megszerezhető másoddiplomáért indulnak többen harcba. A súlyos tanárhiány megoldásában ez legfeljebb a nulladik lépés.

Bővebben >>>

A debreceni Tóth Viktorék történetén keresztül mondjuk el, hogyan lettek éppen a legsérülékenyebbek a vesztesei egy eredetileg korszakos jelentőségű szociális intézkedésnek.

Bővebben >>>

Dominószerűen dől össze mindaz, amit gyerekként, de akár még csak egy évtizede is természetesnek vettünk. Unokáink például lehet, hogy sosem fognak fecskét látni. Márton Vlad András és felesége dömösi Noé bárkáján jártunk.

Bővebben >>>

„Amennyire nem foglalkozik az osztrák választási kampánnyal a magyar sajtó, olyan sokszor hangzik el ott Magyarország és Orbán Viktor neve” – a Válasz Online felkérésére Kováts Eszter politológus, a Bécsi Egyetem kutatója mutatja be az osztrák szélsőjobb várható sikerének okait, valamint azt, miért nem lehet mégsem mérget venni arra, hogy kancellárt is adhat majd a Szabadságpárt. Azt egyébként tudták, hogy az osztrákoknál is van LMP, s ott is pont annyira, mint itthon? Vagy hogy az osztrák szocdemek épp MSZP-üzemmódba kapcsolva teszik tönkre magukat, a hazai Botka-történetet szinte megismételve? A most vasárnapi osztrák választások háttere.

Bővebben >>>

Ukrajna véráztatta földjén ma az orosz tankok magát a nemzeti önrendelkezést és az emberi szabadságot tiporják. Aki ezt valamiféle „békevágyat” emlegetve elnézné, mi több, mint valami üzenethordó küldönc, még szolgálná is, az ne merje kritizálni, de még csak említeni se merje a pesti srácok világtörténelmet formáló álmait és hőstetteit! – reagál Lipták Béla a Válasz Online kérésére Orbán Balázs tegnap elhíresült szavaira.

Bővebben >>>

Csütörtökön mutatják be a magyar mozikban a 85 éves Francis Ford Coppola új, és valószínűleg utolsó nagyjátékfilmjét, a Megalopolist. A kritikusok többsége húzza a száját, kisebbik része viszont ünnepel, és a filmművészet meghatározó munkájaként értékeli. Egy biztos: igen ambiciózus alkotás.

Bővebben >>>

A szexuális visszaélések egyházi elkövetői a világi védettség, a sérthetetlenség tudatában létezhettek. A ma már vádlott Rónaszéki Gábor a Pázmány-rektorral közös tanyáján politikusokat fogadott „nem politikusi minőségükben”. A frissen leleplezett Hatházi Róbert mentorát a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként jegyzik.

Bővebben >>>

„Ha arra várnánk, hogy Brüsszel kisegítsen bennünket a bajból, akkor nyakig állnánk a vízben” – jelentette ki Orbán Viktor. A helyzet azonban az, hogy Brüsszel segített, már évekkel ezelőtt. Nagy arányban éppen az unió anyagi támogatásának köszönhető, hogy nemhogy nyakig, de még bokáig sem álltunk a vízben.

Bővebben >>>

Szlovákiával együtt Európa utolsó nagy vásárlói vagyunk az orosz piacon. Gázból még többet is vesz az MVM a háború kitörése óta, mint korábban, és a Mol sem siet lemondani az orosz olajról. A Lukoil körüli balhé után érdemes áttekinteni, hogy mit tett a háború a magyar és az európai energiával.

Bővebben >>>

Nem igaz, hogy semmi nem történt a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme érdekében az elmúlt évtizedben. A 2013-as nagy árvíz idején legveszélyesebbnek számító szakaszokon új vagy újjáépített gátak emelkednek. De a legfontosabb szakasz még hiányzik: a Nánási úton és a Királyok útján építendő védmű. Nem szabad újranyitni az évtizedes vitát a parton vezetett mobilgátról, mert az itteni gátra kész tervek és engedély, sőt már uniós forrás is van. Tartós és biztonságos megoldást csak ez jelent. Mutatjuk, miért.

Bővebben >>>

„Számomra mindaz, amit manapság átélünk: a forróságban megfúló gyümölcsfák, a hirtelen lecsapó viharos orkánok, a meglepetésszerű lehűlések annak a világnak az elmúltát jelzik, amelyet oly nagyon szeretek, s amely ember és természet azonosságán alapul.” Papp István történész Válasz Online-nak küldött esszéje ember és természet kapcsolatáról, meg a pálinka több arcáról.

Bővebben >>>

Kurucz Marion elvégezte a képzést, netflixes sorozatokban, amerikai és európai filmeken is dolgozott. Állítja, nem fölösleges ez az új szakma, mert valóban megmentheti egy színész testi-lelki épségét, ha odafigyelnek rá, milyen helyzetekbe kerül egy forgatás során. Már az is sokat segít, ha előre megbeszélik, kinek milyen testrészét érintheti meg a másik és mi az, amit kerülnie kell. Interjú.

Bővebben >>>

A mérések kezdete óta regisztrált legmelegebb nyár után az évtized árvize vonul végig Magyarországon – hogy lehet ez? Pótolják-e az óriási őszi esőzések az aszályban elvesztett talajnedvességet? Éghajlatkutató, vízgazdasági elemző és ökológus segítségével válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.

Bővebben >>>

Vészesen fogy az idő a főváros jövőjét biztosító megállapodások megkötésére, de azok még a Tisza és a kétfarkú kutyák között is megrekedtek. Ami ugyanis a pozícióhajhászás ellentétének látszik kívülről, az másfelől a felelősségvállalás hiánya. Háttér.

Bővebben >>>

A Válasz Online munkatársa személyes emlékeket is őriz a franciák új miniszterelnökéről, s most megmutatja, hogyan lett kormányfő a már leírt Michel Barnier-ből.

Bővebben >>>