Válasz Online
 

Gyerekek elleni pornográf bűncselekményt is elkövethetnek a titkosrendőrök januártól!


„Remélem, nem gondolja, hogy megváltoztathatja a világot” – Orbánról és megbukó kormányokról


Exkluzív: újra aktív az oroszok egyik legjelentősebb magyar lobbistája


Megjelent nyomtatott magazinsorozatunk harmadik kiadása: 1000 nap – Kelet és Nyugat háborúja. A kivételes minőségű kiadvány megrendelhető webshopunkban

Bővebben >>>

Már kézről kézre adják nagy nemzetközi filmek producerei a két magyar ex-divattervezőt, akik idén Martin Scorsese november közepén bemutatott Szentek című minisorozatának kosztümjein dolgoztak, egy másik filmben pedig többek között az Oscar-díjas Olivia Colmant öltöztették. A magyar divat úttörői, az első nemzetközileg is jegyzett hazai divatmárka létrehozói, a 2016-os olimpiai formaruha tervezői, Tóth András Dániel és Godena-Juhász Attila még ennél is magasabbra törnek. Interjú.

Bővebben >>>

Az 56-os forradalom ikonikus helyszíneként ismert Mária Terézia- (Kilián-) laktanya lehet a rendszerszintű gyakorlattá vált műemlékrombolás következő áldozata. A nyilvánosság elé kiállt műemlékes szakember, Bátonyi Péter feljelentést tett az ügyben, mivel állítja: Lánszki Regő építészeti államtitkár belenyúlt a hivatal szakmai munkájába, hogy segítséget nyújtson a saját testvére által jegyzett terv megvalósításához.

Bővebben >>>

2012 óta tizenkét kórház szűnt meg, ebből hét az elmúlt két esztendőben. Az utóbbi években pedig eltűnt 3700 kórházi ágy, hivatalos kifejezéssel „tartósan szünetel” immár a gyógyító helyek kilenc százaléka. Megmutatjuk, a listát és azt is, hogyan folyik a magyar egészségügy lopakodó leépítése, miközben a betegek arra panaszkodnak, hogy csak hosszú várakozás után jutnak ellátáshoz.

Bővebben >>>

Munkácsy kivételes jelenség a magyar festészetben: ő tényleg világhírű volt, nemcsak itthon gondolták ezt róla. A Szépművészeti Múzeum pazar kiállításon mutatja be ennek a világsikernek a történetét. Sikerült elhozni Budapestre a leghíresebb képek eddig soha nem látott előzményeit, és végre a gigantikus kései főmű, a Honfoglalás is elhagyta az Országházat. Ünnepi alkalom ez a karácsonyi múzeumlátogatáshoz, ahol kiderül az is, hogy mit jelentett a Munkácsy-brand.

Bővebben >>>

Most szúrta ki a Válasz Online: megjelent egy előterjesztés a fővárosi közgyűlés következő ülésére szánt dokumentumok között, amelyben a két korábbi főpolgármester-jelölt együtt kéri a kormánytól: Rákos-Dubaj helyett élhető, zöld, emberléptékű városfejlesztés legyen Rákosrendezőn. Az arab befektető behívását tudomásul vennék, de erős garanciákat kérnek arra, hogy a főváros elvárásait senki nem kerülheti meg. A közös javaslat a fővárosi Fideszt is színvallásra kényszeríti.

Bővebben >>>

Sok levelet kapunk az új Válasz Offline (1000 nap – Kelet és Nyugat háborúja) ügyében. Azt kérdezik, lesz-e még dedikálás, meddig kell megrendelni a bookazine-t, illetve a webshopunkban elérhető könyvcsomagokat, hogy biztosan hozzájussanak karácsony előtt. Alább a részletek.

Bővebben >>>

Szíria megszabadult a diktátorától, de a több mint egy évtizede tartó polgárháború miatt romokban hever. Egy teljes generáció nőtt fel úgy, hogy az iskolai felelés helyett az életben maradás volt számukra a hétköznapok kihívása. Hogy erről az alapról lehet-e egy (vagy két vagy több) normális országot építeni, az csak évek múlva derül ki.

Bővebben >>>

Eddigi visszajelzéseink alapján a magazin legerősebb eleme. Elmeséljük a történetét.

Bővebben >>>

Az arzénmentesített dekantált víz és a szennyvíztisztításból keletkező szürke víz hatalmas kiaknázatlan lehetőség a kiszáradás elleni küzdelemben – derül ki egy kis alföldi község példájából. A Csongrád-Csanád megyei Ruzsán évek óta kísérleteznek a vízmegtartás alternatív módszereivel. Riport a déli határ közeléből, ahol azt mondják, a sivatagosodást jórészt helyben okozták, ezért helyben is kell tenni ellene.

Bővebben >>>

Az uniós pénzeket példásan használtuk fel, az pedig Budapest fejlesztését jelenti, hogy a kormány megvette Tiborcz István irodaházait, mert ott jobbak lesznek a munkakörülmények – állítja Navracsics Tibor. A kormány leginkább Európa-párti, közigazgatásért és területfejlesztésért felelős minisztere, aki Navrával Európában címmel podcastot is indít hamarosan, kitartó nógatásunkra sem akarta elítélni Menczer Tamás akcióját, s a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is teljesen európai intézménynek tartja. Interjú.

Bővebben >>>

Történelmi bűnt készül elkövetni Lázár János a magyar vasút és Budapest ellen: 99 évre magánkézbe adná egy sebtében kiírt, összecsapott pályázattal a főváros négy nagy pályaudvarát, a Nyugatit, a Keletit, a Délit és Kelenföldet, valamint a kapcsolódó barnamezős területeket, összesen 89 hektárt.

Bővebben >>>

Szerdán mutatták be Papp István A magyar kommunisták 1918-1989 című könyvét, amely az első nem marxista, tudományos feldolgozása a mozgalom történetének. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze, lapunk vendégszerzője szerint akár szeretjük, akár nem, a kommunisták is részei a magyar történelemnek, ezért foglalkoznunk kell velük.

Bővebben >>>

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye friss közleménye szerint gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben eljárást folytatnak egy plébános ellen. Fővárosi papi körökből és az áldozatoktól úgy értesültünk: a vizsgálat terheltje nem akárki. A politikai kereszténység (és az orosz propaganda) egyik arcáról, a zuglói Kassai téri templom plébánosáról, a kormány által tavaly kitüntetett Pajor Andrásról van szó.

Bővebben >>>

A 2026-os választások e hét keddjétől sokkal egyszerűbb dologról szólnak, mint a szakpolitikák és a felkészültség. Vélemény.

Bővebben >>>