A szerk. – Oldal 5 – Válasz Online
 

Az ügyben érintett tudósok péntek este küldték meg szerkesztőségünknek az alábbi, a döntéshozóknak szóló közös közleményt, melyet a sajtóban Válasz Online mellett csak a Demokrata kapott meg. A közlésnek természetesen azonnal helyt adunk.

Bővebben >>>

Két éve még arra kerestük a választ Jerome Kimmel, a szöuli Nemzetközi Vakcina Intézet (IVI) vezetőjével, hogy mikor lesznek kész a Covid-19 elleni vakcinák. 2021 elején aztán a szakértő azt mondta, igenis mindegyik vakcina nagyszerű. A vele készült legújabb beszélgetés eredetije egy hónapja került ki az éterbe – és mivel Kim kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, hogy a tudósok hol hibáztak a járványügy kommunikációjában, most ezt a monstre interjút is közreadjuk magyarul.

Bővebben >>>

Századik adásához érkezik podcastunk, a HetiVálasz! A műsor vendége ezúttal Bartha Ákos történész, akinek új könyve ledönti a második világháborús budapesti ellenállás számos tabuját és mítoszát. Magyar antináci mozgalmak ugyanis léteztek, és legalább akkora súllyal vettek részt bennük fajvédők, legitimisták és arisztokraták, mint az élcsapatként emlegetett vörös partizánok. Sőt.

Bővebben >>>

Sok per van a hátunk mögött, de olyat nem tapasztaltunk, hogy egy expolitikus egyetlen állításunkat sem viszi perre, mindössze a róla készült – egyébként állami hírügynökségi – fotót akarja levetetni.

Bővebben >>>

Napok óta elérhetetlen a valasz.hu, ahol egykori újságunk, a Heti Válasz és az internetes kiadás teljes archívuma ingyenesen elérhető volt. Hiába kérdeztünk és tettünk panaszt, egyelőre nem tudjuk, mi történt a régi cikkekkel. A Heti Válasz archívumát és kiadói jogait két évvel ezelőtt szerezte meg a felszámolásból Vörös József, Mészáros Lőrinc legrégebbi ügyvéd-jobbkeze, a Puskás Akadémia jogi képviselője.

Bővebben >>>

Ráczné Földi Judit, a párt székesfehérvári jelöltje 2021. július 26-án aláírt egy előválasztási feddhetetlenségi nyilatkozatot, amely szerint nincs offshore vállalkozás az ő vagy a családja tulajdonában. A Válasz Online most dokumentumokkal igazolja, hogy a politikus nem mondott igazat.

Bővebben >>>

Megtörténhet, hogy egy tehetséggondozó intézmény – mondjuk így – igazít a profilján, és fő funkciójának azt tekinti, hogy szellemi holdudvart építsen az aktuális kormánypártnak. A kétségtelenül nagy múltú és számos nehezen vitatható oktatási eredményt felmutatni képes MCC-vel lényegében ez történik. Igen, létezik ez a műfaj, viszont nem összmagyar tehetséggondozó a neve. Hanem: pártalapítvány. A Válasz Online levonja a Tucker Carlson-látogatás apropóján kezdődött vita tanulságait, egyúttal – hasábjainkon – le is zárjuk azt.

Bővebben >>>

Az Alapjogokért Központ a Lévai Anikó-féle díj videójából kilopott fotó segítségével legyártott és terjeszt egy propagandaplakátot, amellyel azt próbálja bizonyítani követőinek: Élő Anita nemcsak baloldali, de a baloldal „életellenes” kampányát szolgálja, a Válasz Online pedig a „baloldal sajtója”.

Bővebben >>>

Huszonhét szerkesztőség – köztük a Válasz Online – közös, nyílt levélben kéri a döntéshozókat az egészségügyi cenzúra felszámolására.

Bővebben >>>

Egyedülálló együttműködésbe kezd a Válasz Online és két magyar Lengyelország-szakértő.

Bővebben >>>

A Válasz Online a pandémia első hulláma idején több Asian Boss-videó leiratát elérhetővé tette magyarul – Dél-Korea járványügyi specialistái ugyanis mind tapasztalatban, mind kommunikációban a világ előtt járnak. Közszolgálati „rovatunkban” most újabb epizódot közlünk.

Bővebben >>>

A Magyarságkutató Intézet (MKI) gondozásában készült animációs film végén „elég pontatlanul jelent meg”, hogy annak egyik fő szakértője Mátéffy Attila lett volna – ezt maga az altajista nyelvész, néprajzkutató tudatja lapunkkal.

Bővebben >>>

Megindult a visszaszámlálás, néhány nap van hátra az évből, a Válasz Online kétéves történetének az a tapasztalata, hogy ilyenkor megnövekszik a lapunkat segítő alapítvány céges támogatóinak száma. Miért? Mert a közcélú támogatás költségként elszámolható.

Bővebben >>>

Következetlen materialista valláskritikának látja Czopf Áron eszmetörténész Kovács Tibor lapunkban megjelent cikkét. A kormánypárti sajtó megmondóembere (korábban a Mandiner, most a Kommentár munkatársa) Marxtól Feuerbachon át Habermasig egy sor filozófust bevet, hogy cáfolja Kovács állításait.

Bővebben >>>

A német, holland és osztrák rektori konferenciák elnökei a Válasz Online-nak küldték meg több európai nyelven és országban publikált cikküket.

Bővebben >>>