Meghátrált a kormány: megvásárolhatja a főváros Rákosrendező 85 hektárját. Ezzel végleg eldőlt, hogy a Fudan Egyetemhez hasonlóan dubaji jellegű felhőkarcolós negyed sem lesz Budapesten. A fordulat Orbán emirátusi látogatása után következett be, amiből arra következtethetünk, hogy az arab befektető hátrált ki. Ebben azonban könnyen szerepe lehet annak is, hogy a terület súlyos szennyezettségének még a mértéke sincs feltérképezve. Ez mostantól a fővárosi önkormányzat gondja.
Bővebben >>>Nemcsak egy Habony Árpádhoz köthető magántőkealap, hanem személyesen Garancsi István is tulajdonos lett abban a Stockton Zrt. nevű cégben, ami Rákos-Dubaj egyik területének résztulajdonosa. A tulajdonosváltásra alig pár nappal azelőtt került sor, hogy a magyar állam eladta Rákosrendezőt Mohamed Alabbar cégének.
Bővebben >>>Kiderült, hogy a főváros egyik cége, a Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási joggal rendelkezik, és ezzel a főpolgármester élni is kíván. Ha Magyarország jogállamként működne, ez megakadályozhatná az egész adásvételt, de a kormányzati reakció nyilvánvalóvá teszi, amit egyébként is sejteni lehet: semmi nem állhat a homályos hátterű ügylet útjába.
Bővebben >>>Hazaárulásként kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester a hírt, hogy az állam január 16-án aláírta az adásvételi szerződést Mohamed Alabbar emiratusi üzletember Eagle Hills nevű cégével. A 85 hektáros volt vasúti területen minden jel szerint Budapest léptékétől, hagyományaitól teljesen idegen, dubaji típusú városrész épülhet.
Bővebben >>>Januártól ingyenes lett a középiskolások jogosítványszerzéséhez szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat, ezzel a diákok 7200 forintot spórolnak. A kormány azonban megoldotta okosban. Nem kéri a cehhet, a számlát végsősoron a háziorvosok állják.
Bővebben >>>Most szúrta ki a Válasz Online: megjelent egy előterjesztés a fővárosi közgyűlés következő ülésére szánt dokumentumok között, amelyben a két korábbi főpolgármester-jelölt együtt kéri a kormánytól: Rákos-Dubaj helyett élhető, zöld, emberléptékű városfejlesztés legyen Rákosrendezőn. Az arab befektető behívását tudomásul vennék, de erős garanciákat kérnek arra, hogy a főváros elvárásait senki nem kerülheti meg. A közös javaslat a fővárosi Fideszt is színvallásra kényszeríti.
Bővebben >>>November 29-én egy salátatörvénybe bújtatva jelent meg egy különös paragrafus, ami arról rendelkezik, hogy a kormány protokolláris ajándékként ingyen odaajándékozhat bármilyen állami tulajdonú ingóságot. Három évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeum egyik legértékesebb műtárgyát, a Jagelló díszpáncélt ajándékozta oda a lengyeleknek. Akkor ehhez még külön kormányhatározat kellett.
Bővebben >>>Az elemzők által szorosnak jósolt elnökválasztás így meglepően egyértelmű eredménnyel ért véget: Donald Trump lesz az Egyesült Államok 47. elnöke, egyben Grover Cleveland 1892-es második győzelme óta az első elnök, aki egy ciklus kihagyás után vissza tudta szerezni a Fehér Házat.
Bővebben >>>Gyuricza Csaba rektor határozott vállalást tett, hogy nem szűnik meg a MATE Budai campusa, sőt fejleszteni fogják, és nem csökken az arborétum területe sem, mivel „szent és sérthetetlen”. Ugyanakkor elismerte: külső tanácsadók bevonásával készül egy fejlesztési koncepció, amiben megvizsgálják, lehet-e az oktatási infrastruktúrát csökkenteni, mivel azt túlméretezettnek tartják.
Bővebben >>>A Válasz Online információi szerint sokat romlott a helyzet, mióta a járványügyi hatóság július közepén bejelentette, hogy szamárköhögés-járvány van Magyarországon. Az év folyamán addig összesen 185 esetet regisztráltak, az azóta eltelt öt hét alatt viszont már 342-en fertőződtek meg.
Bővebben >>>Andrij Jermak arról is beszélt, hogy aki szerint az oroszoknak a tárgyalóasztalnál van a helyük, az erről kérdezze meg a kijevi kórházban megölt gyerekek szüleit is. Ukrajna egyetlen béketervet fogad el, azt, amelyet Zelenszkij Svájcban bemutatott. Nem alternatív béketervekre, hanem támogatásra van szükségük – mondta el Zelenszkij kabinetfőnöke egy hétfő délutáni rendezvényen, amelyen a magyar […]
Bővebben >>>Tavaly szeptemberben több jelét is észleltük a múlt beköszöntének Budapesten. Például azt, hogy a néhai SZDSZ Mesterházy Ernője által alapított Future-cégcsoport lett a DK-s portfólióba tartozó Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legfőbb beszállítója. A patinás intézmény a cikk megjelenése után beperelte a Válasz Online-t – a Fővárosi Ítélőtábla jogerős verdiktje szerint azonban nem állítottunk valótlanságokat, […]
Bővebben >>>A Válasz Online értesülése szerint jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében. A döntés tétje, hogy az elítéltet több mint két évvel a teljes ítélet leülése előtt feltételesen szabadlábra helyezik-e, vagy továbbra is fegyházban kell maradnia.
Bővebben >>>Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Lázár János-féle kastélytörvény egyes rendelkezéseit. Mindez nem jelenti azt, hogy a miniszter ne futhatna neki újra az állami kastélyvagyon magánosításának, de legalábbis óvatosabban, feszesebb feltételrendszer mellett lehetne erre lehetősége. Személyes presztízsét viszont erősen megtépázta ez a kudarc.
Bővebben >>>Tegnap megtartották az Ipolydamásdot Helembával összekötő új híd átadási ünnepségét. Ezzel a Dunakanyar legjobban hiányzó, hosszú ideje várt átkelője vált átjárhatóvá. A Károly Róbert híd legalább fél éve készen volt, gyalogosok és kerékpárosok használták is, de a szlovák oldali adminisztráció elhúzódása miatt a forgalom előtt eddig nem nyitották meg. Az Ipoly pótlásra váró hidjai közül szimbolikusan és közlekedési szempontból is a helembai volt a legfontosabb.
Bővebben >>>