Interjú – Válasz Online
 

Gergely Éva a Fidesz-színpadok állandó fellépője volt, férje, Doncsev András pedig Orbán Viktor szövegírója, Balog Zoltán államtitkára, majd a kormány amerikai konzulja. Tavaly hazaárulóknak, bűnözőknek kijáró figyelmeztetést kaptak a Külügyminisztériumtól, mert a feleség lájkolta Magyar Pétert. Gergely Évának nem volt maradása az USA-ban, és most itthon egy Tisza-sziget önkéntese.

Bővebben >>>

Éppen három éve bukta el vezetésével a választást az ellenzék, ráadásul mintha ismételné magát a történelem: csupa olyasmit látunk most a közéletben, ami vele egyszer már megtörtént. Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter lehet, hogy jobb hullámlovas nála, de nagyobb hullámokon is lovagol. Ráadásul nem kell összefognia Gyurcsánnyal! Nagyinterjú Hódmezővásárhely polgármesterével, különös tekintettel Lázár Jánosra, akinél „az arcátlanság szériatartozék”.

Bővebben >>>

Mi és mikor ment félre? Miért nem jelezte eléggé a Fidesz-szövetséges előző lengyel kormány, hogy neki is baja van a szoros magyar–orosz viszonnyal? Lengyel nemzeti érdek-e a magyarországi kormányváltás? Mára nemigen maradt olyan, a biztonságot érintő európai ügy, ahol a lengyel és a magyar pozíció ne állna homlokegyenest szemben egymással. Interjú Andrzej Sadecki Magyarország-szakértővel.

Bővebben >>>

Püspöki gesztusra várnak a győri hívek, miután Veres András eltiltotta a misézéstől Benkovich Ferencet, Győr legismertebb templomépítő papját, a város díszpolgárát. A plébános a konfliktus kitörése óta nem adott interjút, most először szólal meg. Hogyan jutottunk el odáig, hogy a szocializmus idején 20 ezer ember ünnepelte a győri templom felszentelését, és most a 77 éves pap csak egyedül, hívek és ministráns nélkül misézhet? Exkluzív interjú.

Bővebben >>>

A szocializmus utolsó íróperének elítéltjét, a rendszerváltó politikust és volt belaruszi ENSZ-raportőrt Balaton-felvidéki házában kerestük fel, hogy egykori pártja és a liberális értelmiség felelősségéről, Orbánról, Gyurcsányról, és egy kicsit Magyar Péterről is faggassuk. Interjú.

Bővebben >>>

Jean-Dominique Merchet, a védelmi kérdések egyik legismertebb francia kommentátora szerint tartós lesz az eltávolodás az Atlanti-óceán két partja között. Szembe kell azonban nézni azzal, hogy az ukrajnai rendezés során az EU eszköztelen, az európai újrafegyverkezés az Európai Unió keretein kívül történik majd meg. Szerinte Orbán Viktor vétóit mára az európai partnerek megszokták, átlépnek rajta, a magyar miniszterelnök pedig alighanem túlbecsüli Donald Trumphoz fűződő viszonyát. Nagyinterjú.

Bővebben >>>

Tévedés, hogy a vízpolitika hiányzik Magyarországon: igazi agrárpolitika nem létezik. A gazdálkodás rendeli meg a vízlevezetést immár 150 éve, és ameddig ebben nincs alapvető változás, a vízhelyzet sem javul – mondja Balogh Péter. A nagykörüi gazdálkodó geográfus egyike volt annak a néhány civilnek, aki a 2022-es pusztító aszály után életre pofozta a hazai vízmozgalmat, és ma is viszi annak zászlóját. Állítja: nincs káros víz, csak helytelen tájhasználat, még az árvíznek is meg kellene találni a helyét a tájban. Balogh Péter mindent megtett, hogy hasson a kormányzati politikára, a magát tradicionalistának valló, lovas hagyományőrzőként a Kurultájon is fellépő geográfus ügyét mégsem a Fidesz, hanem az ex-LMP-s Keresztes László Lóránt karolta fel. Portré a nagykörüi harcosról, a végén a Vízválasztó Mozgalom programjának ismertetésével.

Bővebben >>>

Bár kettős állampolgár, rá, mint utóbb kiderült, nem vonatkozna a Fidesz kitiltási terve – Stefano Bottoni ennek ellenére sem gondolja úgy, hogy túlreagálta volna a helyzetet. Az Orbán-könyv szerzője szerint az alkotmánymódosító javaslat tényleg az ötvenes éveket idézi. Bottoni tisztában van vele, hogy ezzel, valamint a Pride betiltásával és a poloskázással Orbán Viktor Magyar Pétert kívánja „belibsisedésbe” provokálni, Magyar viszont szerinte eddig nem dőlt be a trükknek.

Bővebben >>>

„Az utcán, a piacon az ukránok a magyarok szemére hányják ezeket a mondatokat” – mondja Zán Fábián Sándor Orbán Viktor miniszterelnök „Ukrajna nevű területet” emlegető kijelentéséről. A püspök szerint a háború nem mért végzetes csapást a magyar közösségre: harminc százalék mehetett el, de egy részük békésebb időben még visszatérhet. Bár a helyi ukrán hatósággal korrekt a viszony, nincs előrelépés a kisebbségi és oktatási jogok ügyében. Interjú.

Bővebben >>>

A kijevi születésű és a 2000-es években moszkvai tévéproducerként dolgozó Peter Pomerantsev mostanra a putyini propaganda egyik legismertebb kutatója. Budapesti látogatásán arra figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány külpolitikája miatt Magyarország védtelenné válhat és kiszolgáltatja magát az orosz önkénynek. Oroszország pedig éppen visszavág az elvesztett hidegháborúért, és Moszkvában abban bíznak, hogy Trump lesz az USA Gorbacsovja.

Bővebben >>>

1994-es táviratában E. Wayne Merry ijesztő pontossággal jósolt meg jónéhányat az elmúlt 30 év fordulatából. Szavaira akkoriban az épp oroszországi piacpárti-demokratikus fordulatról deliráló Washingtonban senki nem figyelt. Kérdésünkre elmondja, miért nem, de arról is beszél, miért nem állt a Nyugat érdekében a szovjet összeomlás. Meg azt is, miért sokkal rosszabb az Egyesült Államok jelenlegi „ignoranciája és arroganciája” a 90-es évek elején tanúsítottnál. Exkluzív interjú, előtte kontextussal.

Bővebben >>>

„Jobb ma egy Pershing a tanyámon, mint holnap egy ruszki az anyámon” – idézi Hofit Szathmáry Eörs. S hogy miért faggatjuk a nemzetközi hírű evolúcióbiológust az élet rejtelmei mellett világpolitikáról is? Nos, azért, mert a turbófelmelegedés, az ökológiai katasztrófa szorosan összefügg az emberrel, azaz a politikával. Exkluzív interjú – avagy a világvége forgatókönyvei.

Bővebben >>>

Most, a Válasz Online-on szólal meg először a MOME 15 hónappal ezelőtt törvényesen megválasztott rektorjelöltje, aki helyett akkor azt a Koós Pált nevezték ki, akit a múlt héten a hallgatók végül lemondattak. Vargha Balázs lapunknak elárulta: a tegnapi szenátusi ülésen arra a kérdésre, vállalná-e a rektori teendőket, igennel felelt. Exkluzív interjú.

Bővebben >>>

Soha nem értek még el olyan átütő sikert fellázadó hallgatók a NER-kuratóriumok alá szervezett egyetemeken, mint a MOME FRONT – a hétvégén Magyar Péter is szükségesnek érezte, hogy gratuláljon nekik első évértékelő beszédében. Nem csoda: a fiatalok két hét alatt alapjaiban rengették meg az eddig pozitív példaként mutogatott első modellváltó intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hatalmi struktúráját. A fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, Böszörményi-Nagy Gergely szorult helyzetbe került. Az összefogás kulcsfigurái a Válasz Online-on szólalnak meg először. Arc és név nélkül teszik – azt is elmondják, miért.

Bővebben >>>

A Direkt36 kisfilmjében feltűnő Széchenyi-fiúnak köszönhetően a nyilvánosság beláthatott Tiborcz István szigorúan zárt budai elitklubjába. De hogyan juthatott be, miközben róla aztán pontosan lehetett tudni, hogy nem Orbán-rajongó? Grófként nőtt fel Amerikában? Exkluzív interjú.

Bővebben >>>