Petőfi Sándor már óvodáskorunktól közösséghez tartozásunk egyik jelszava, később a nemzet hősének neve, még később utca, tér, szobor. Margócsy István irodalomtörténésszel, a Petőfi emlékezete című tavaly megjelent szöveggyűjtemény szerkesztőjével a hatalmas kultusz működéséről és az „igazi” Petőfi megismerésének lehetőségeiről már a Válasz Online Podcastjában is beszélgettünk, most pedig Jenei Gyöngyvér interjúját lapunk és A Szív együttműködése keretében közöljük.

Élt a 20. század második felében egy magyar festő, aki sokáig nem szerepelt a korszakról szóló összefoglalásokban, szinte általános kritikai elutasítás övezte, bár a közönség szerette és vásárolta a képeit. Mácsai István – a színész Mácsai Pál édesapja – itthon társtalan volt, de a korabeli Amerikában a rejtett jelentésekkel teli, érzékeny, konzervatív vagy mágikus realizmus elfogadott irányzatnak számított. És ma különös módon úgy tűnik, jobban megragadta a korhangulatot, mint sok elismert kortársa. A Kiscelli Múzeumban látható életműkiállítása átírja a berögzült művészettörténeti kánont, a látogatót pedig nem várt felfedezéssel örvendezteti meg.

Toronydaruk erdeje jelzi, hogy gőzerővel zajlik a Budai Vár több, rég eltűnt épületének visszaépítése. Van köztük több egykori minisztérium, hivatali épület és magánpalota is. Amiben közösek, hogy a második világháború után mindegyiket azért bontották le, mert úgy látták, hogy túlméretezettségük miatt nem illenek a Várba: elnyomják a régebbi polgárházakat, kis palotákat, és konkurálnak magával a Királyi Palotával is. Most, hogy betonvázuk lassan az eredeti magasságban tornyosul, újra átélhetővé válik, miért tartották ezeket a 20. században a Vár megrontóinak. Bónusz: a monstrumokhoz ragaszkodnak ugyan, de csak addig, amíg nem a miniszterelnök hivatala elé kellene építeni. Onnantól már nem olyan fontos a sokat hivatkozott hitelesség sem.

A február első napján bemutatott Lovakon, nyergekben végre a történelmi ismeretterjesztésnek azt a szintjét hozza, amit a néző (és persze a korszak) megérdemel. Ez az első rövidfilm a 10. századról, amit szakkutatók és hagyományőrzők közösen készítettek, és amiben a publikum valóban történelmi hűséggel megelevenedő honfoglaló harcosokat láthat. Míg a milliárdos költségvetésű Aranybullát a történelemtanárok nem […]

Már valamikor a rendszerváltás környékén újra kellett volna fordítani Tolsztoj nagyregényét, de a magyar kulturális életnek nem volt meg a kellő ereje ehhez. Ezért is olyan kiemelkedő jelentőségű, hogy végre modern fordításban olvashatjuk a Háború és békét, éppen egy olyan időszakban, amikor Oroszország megint háborúban áll, és megint a Nyugat áll szemben Kelettel.

Megdöntötte az eladási rekordokat és hetekig uralta a lapok címoldalát Harry herceg önéletrajza, amely példátlan betekintést enged a brit királyi család életébe. A botrányon túl a könyv meglepően őszinte portré egy fiúról, aki soha nem tudta feldolgozni édesanyja tragikus halálát – vagy megbocsátani azt, hogy másodiknak született. A Windsorok olyannak látszanak, mint bármelyik család a maga nagyon hétköznapi belső viszályaival és problémáival. Pont ez az, amit a királynő megbocsáthatatlannak tartott volna.

Titokban készült fényképeken mutatjuk be a felújítás alatt álló veszprémi székesegyház belsejét, ahol nyomtalanul eltüntették korábbi gazdag, festett díszítést. A Válasz Online tavaly nyáron foglalkozott először azzal, hogy az érsekség minimalista stílusúvá alakíttatná át a Gizella királyné által alapított templomot. A terv ellen nemcsak a hívek egy része tiltakozott, hanem az egyházmegye előző érseke, Márfi Gyula is szót emelt lapunknak adott interjújában. A magyar sajtóban most először közölt fotóinkon látszik, hogyan szegényítették el több milliárd forint közpénzből a kiemelt jelentőségű műemléket – mindezt ráadásul a kulturális fővárosi év alkalmából.

Vendégszerzőnk grafikusszemszögből világítja meg a problémát, amely zenei- és szövegalkotók életét is megkeseríti majd az elkövetkező években. P. Szathmáry István vázolja azt is, miért teljesen más ez a történet, mint anno mondjuk a könyvnyomtatás feltalálása. Vélemény.

Az Árpád-kori magyar történelemről egy csomagban hozzáférhető legteljesebb tudást tartalmazza a karácsony előtt pár nappal bemutatott reprezentatív kötet, amelyben kilenc hónap kényszercsúszás után napvilágot láttak a tavalyi székesfehérvári kiállítás katalógusából Kásler Miklós belenyúlása miatt eltávolított vagy önként kivonult történészek, régészek és más szakemberek írásai.

Andy Vajnát a halála előtti időszakban azzal támadták: filmes kormánybiztosként elhanyagolja a történelmi filmek készítését. A távozása mintha kinyitott volna egy kaput, de nem a nemzeti múlt eseményeit méltóképpen feldolgozó, nagyszabású alkotások, hanem a közpénzégető amatőrség előtt. Rákay Philip Aranybulla-sorozata még csak történelemhamisításnak sem nevezhető. Ahhoz gondolni kellett volna valamit a történelemről.

Egyszerre negyven új kép előkerülése a 20. század egyik legjelentősebb magyar művészétől már önmagában is példátlan művészettörténeti szenzáció. De akkor különösen az, ha hozzávesszük: ezek a művek eddig is múzeumban voltak, csak éppen senki nem tudott a létezésükről. A Magyar Nemzeti Galéria most a nagyközönségnek is bemutatja Vaszary János mindeddig sosem látott alkotásait, amelyeket 2016-ban saját alagsori raktárában fedezett fel.

Igenis vannak értékei a Magyarságkutató Intézet genetikai vizsgálatainak, a Hunyadiak után való kutatásnak is – állítják vendégszerzőink. Ez az érték pedig: a nyers adat. Csakhogy az archeogenetikának csupán a többi tudománnyal együtt van értelme, ha érvényes következtetéseket akarunk levonni. Fehér Tibor és Németh Endre felvetik: vizsgálni kellene a család délszláv eredetének lehetőségét.

A kanadai írónő A szolgálólány meséjével lett világhírű, de egy most megjelent könyv alapján állítható: remek esszéista, és rácáfol arra, hogy a beszéd a világ legunalmasabb műfaja. Az égető kérdések – Esszék és alkalmi írások 2004-2021 című kötet magyar kiadásának apropóján rajzoltuk meg a 84 éves szerző portréját, aki bár a világ egyik legnagyobb hatású írója, Nobel-díjat várhatóan soha nem kap.

Vagy itt voltak István udvarában testőrként, vagy nem. Bizonyára kereskedtek velünk, bár nem világos, hogy hol. És talán mi is kalandoztunk időnként velük. A magyar-viking kapcsolatok izgalmas téma, de biztos tudás alig van róla. A debreceni Déri Múzeumban most érdekes kiállítás mutatja be azokat a tárgyakat, amelyek erről az elfelejtett kapcsolatról mesélhetnek. Nagyon komoly, nemzetközi szinten is jegyzett tudományos kutatómunka van mögötte, de még ez is éppen csak bevilágít egy apró gyertyával a múlt mélységes sötétjébe.

A türjei prépostsági templom három évig tartó felújítás után idén nyár végén készült el. A zalai dombok közt rejtőző, impozáns téglabazilika a magyar középkor egyik legfontosabb, európai rangú emléke, mégis alig ismert. Valódi műemléki helyreállítása sem volt még eddig. Aki nem járt erre az elmúlt pár évben, meg fog lepődni: krémszínű vakolatköpeny fedi a vörös téglahomlokzatot, Türje fő jellegzetességét, a szürke, komor belső tér viszont kivilágosodott, és visszakapta évszázadok óta nem látható, korai barokk díszítőfestését. Már csak arra lenne szükség, hogy minél több látogató is idetaláljon.