Hol van a maradék pár ezer „megszólaló”, „képviselő”, akinek ugyancsak küldetése lenne kiállni az evangélium szellemében egyházi kérdésekben a nyilvánosság elé? – teszi fel a kérdést lapunknak küldött írásában Gégény István.

Hatalom a hatalomért – ennek beismerése az új kormány szerkezete és névsora. A személyiségnek ugyanakkor még a karizmatikus vezető köré épülő NER-ben is van olykor némi szerepe.

Azért közöljük e véleményt, mert hisszük: az emberi hangon megfogalmazott bírálatnak helye van a normális közéletben – akkor is, ha azzal nem, vagy nem teljesen értünk egyet. Írás a keresztény identitás nehézségeiről a katolikus egyház egy „közrendű tagjától”.

„Nem nyertük meg a tömeget. Ezért nem sikerült változást elérnünk a minket érintő problémákkal kapcsolatban” – írja lapunknak küldött felhívásában Lakatos Máté történelemtanár. Vendégszerzőnk ezért megfogalmazta azokat a hívószavakat és főbb gondolatokat, amelyek segítségével megszerveződhet a tömeges szolidaritás a pedagógusok ügye mellett.

A NER-en kívüli politikai munkának lehet értelme, ám csak akkor, ha az ellenzék elfogadja: a közhatalmat nem fogja itt gyakorolni sosem. Vélemény.

Az ellenzék tehet innentől bármit, az eredmény borítékolható: Fidesz-győzelem – az elmúlt hetekben három elemzésben is indokoltuk a Válasz Online-on, miért látjuk így. Szilva Attila válaszában nem vitatja, hogy pillanatnyilag a helyzet így fest, ám úgy látja, van ennek előnye is. Hogy mi? Kiderül az alábbi írásból, amely azonban ennél jóval többet tartogat: a kampány elemzését és a jövő lehetőségeinek számbavételét egy csereháti gyökerekkel rendelkező, Svédországban élő fizikus szemszögéből, aki 2016 óta a Momentum tagja. Vélemény.

Ideje, hogy áttekintsük, hogyan kezeltük mi a kampányidőszakot, van-e felelőssége a sajtónak, továbbá azt is, hogy milyen lehetőségek állnak az ellenzék s milyenek a sajtó előtt a negyedik Orbán-kétharmad éveiben. Spoiler: gyökeresen eltérőek.

Németországban élő rendszeres vendégszerzőnk arra jut: „Ha Le Pen nyerne, öt keserves év állna Orbán előtt. Magyarországnak nem volna számottevő barátja az unióban, hanem főleg haragosa, miközben az állítólagos elvtársai kiszámíthatatlanabbak volnának Brüsszelnél.”

A magyar kortárs irodalom 80 százalékának kikukázásáról szóló, elhíresült minapi mondatai után Demeter Szilárd a Válasz Online hasábjain határolódik el önmagától. Lapunknak küldött írásában a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője egyúttal kifejti, mit tekint feladatának és mit nem – már ami a kortárs magyar irodalmat illeti. Spoiler: a támogatások odaítélését nem tekinti annak.

Miért nem örül a kétharmadnak egy meggyőződéses jobboldali, keresztény értelmiségi, aki alapvetően kormánypárti? Külsős véleménycikk.

Jeszenszky Géza szerint 1990-ben Antall fiatalos megjelenésű, energikus ember volt, a betegség nélkül még hosszú alkotó időszak állt volna előtte. S hogy milyen országot eredményezett volna mindez? Gondolatkísérlet.

Ostobázva szidják a vidéki szavazókat. Kiröhögik és azonnal repülőre tennék a kivándorlást fontolgatókat. Nem más ez, mint kollektív öngyűlölet. Az érte viselt felelősség nem azonos. Vélemény.

A polgárság létéért érdemes küzdeni. Tisztában vagyunk a méretünkkel, a lehetőségeinkkel és a korlátainkkal, de mi továbbra is egy „oldalon” tudunk állni: ezeknek a köröknek és kezdeményezéseknek az oldalán, a szabad akarat és gondolat, a józan ész „pártján”. Kedves olvasók, kedves polgárok: mi itt leszünk. Nem vagytok egyedül.

„Fáj az egész: fáj a maradék budapesti presztízs elégetése és fáj az, ami Beregsurányon túl következhet. Százezernyi kárpátaljai nemzettársunk napról napra imára kulcsolt kézzel figyeli, mikor csattan rajtuk az ostor a budapesti pávatánc és felkorbácsolt ukrán nacionalizmus miatt.” Vélemény.

„A döntéshozók lényegében kivették a sztrájkot, mint nyomásgyakorlási eszközt a pedagógusok kezéből. Utolsó lehetőségként maradt a polgári engedetlenség. Pontosabban van még egy. A legutolsó…”