Kiderült, hogy a főváros egyik cége, a Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási joggal rendelkezik, és ezzel a főpolgármester élni is kíván. Ha Magyarország jogállamként működne, ez megakadályozhatná az egész adásvételt, de a kormányzati reakció nyilvánvalóvá teszi, amit egyébként is sejteni lehet: semmi nem állhat a homályos hátterű ügylet útjába.
Bővebben >>>Hazaárulásként kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester a hírt, hogy az állam január 16-án aláírta az adásvételi szerződést Mohamed Alabbar emiratusi üzletember Eagle Hills nevű cégével. A 85 hektáros volt vasúti területen minden jel szerint Budapest léptékétől, hagyományaitól teljesen idegen, dubaji típusú városrész épülhet.
Bővebben >>>2012 óta tizenkét kórház szűnt meg, ebből hét az elmúlt két esztendőben. Az utóbbi években pedig eltűnt 3700 kórházi ágy, hivatalos kifejezéssel „tartósan szünetel” immár a gyógyító helyek kilenc százaléka. Megmutatjuk, a listát és azt is, hogyan folyik a magyar egészségügy lopakodó leépítése, miközben a betegek arra panaszkodnak, hogy csak hosszú várakozás után jutnak ellátáshoz.
Bővebben >>>Az uniós pénzeket példásan használtuk fel, az pedig Budapest fejlesztését jelenti, hogy a kormány megvette Tiborcz István irodaházait, mert ott jobbak lesznek a munkakörülmények – állítja Navracsics Tibor. A kormány leginkább Európa-párti, közigazgatásért és területfejlesztésért felelős minisztere, aki Navrával Európában címmel podcastot is indít hamarosan, kitartó nógatásunkra sem akarta elítélni Menczer Tamás akcióját, s a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is teljesen európai intézménynek tartja. Interjú.
Bővebben >>>Ádám István Pál történész Házmesterek a vészkorszakban című könyvével nemzetközi szinten is figyelemreméltó kutatást tett le az asztalra. A Park Kiadó gondozásában megjelent kötetben magabiztos forráskezeléssel, emberi történeteken keresztül mutatja be, miként lehetett egy házmester egyszerre a Világ Igaza és zsidó vagyon elrablója. Amiképpen az is, egy budapesti bérház zsidó lakói miért bírták rá házmesterüket a nyilas pártba való belépésre. Recenzió.
Bővebben >>>Vészesen fogy az idő a főváros jövőjét biztosító megállapodások megkötésére, de azok még a Tisza és a kétfarkú kutyák között is megrekedtek. Ami ugyanis a pozícióhajhászás ellentétének látszik kívülről, az másfelől a felelősségvállalás hiánya. Háttér.
Bővebben >>>New Yorktól Barcelonáig Airbnb-tiltásoktól hangos a világ, a következő csatát pedig Budapest szívében vívják, miután Terézváros vezetése „ügydöntő szavazást” írt ki a kérdésben. Lejjebb vinné-e a pesti lakbéreket a tiltás? Fair dolog-e korlátozni a magántulajdon hasznosítását? Lenne-e középutas megoldás? Háttér.
Bővebben >>>Egy éven belül feloszlik a fővárosi közgyűlés – tippel érdeklődésünkre Kovács Gergely. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke ennek ellenére beül oda is, viszont elismeri, hogy ez cseppet sem logikus. Miért hitt Vitézy Dávidnak? Mi lesz végül a helyi turulszoborral? Ő tette-e a feljelentést a Pokorni Zoltán házát a jelek szerint munkaidőben takarító önkormányzati alkalmazott esetében? Nagyinterjú.
Bővebben >>>780 ezer szavazatot számolnak újra: lehetetlen megtippelni, milyen eredménnyel, mert a kis különbség könnyen átfordulhat. Egyik lehetséges befutónak sincs elég képviselője a közgyűlésben. Karácsonyon a DK, Vitézyn a Fidesz bélyege van, és e két párttal minden együttműködést kizárt Magyar Péter. Mégis, mindkét főpolgármester-aspiráns abban bízik, hogy együttműködhet majd a Tiszával. Az sem kizárt, hogy jövő év elején előrehozott budapesti választások lesznek.
Bővebben >>>Stadionstop! – ez volt Karácsony Gergely 2019-es kampányának egyik sarokpontja, ám a kormány rendületlenül építette tovább a gigapályákat Budapesten is, mégpedig a főpolgármester hozzájárulásával. Karácsony 50 milliárd forintot kért cserébe, hogy jelszavát „stadinonért CT”-re módosítsa. Végül alig több, mint a pénz fele érkezett meg, de a program így is több ezer embernek segített. Valódi áttörést a daganatos ellátásban azonban nem hozott.
Bővebben >>>Horváth Csaba polgármester a Bayer-ügyben évek óta félrevezeti a közvéleményt – állítja Zugló volt főépítésze szakmai közleményében. Dienes János a zuglói óriásprojektről írt kétrészes cikkünk nyomán küldte el nekünk írását, amelyben azt mondja, köztisztviselőként korlátozott eszközökkel, a nyilvánosságtól és a beruházóval való érdemi tárgyalásoktól eltiltva kellett éveken át végignéznie, hogy a polgármester egy törvénytelen szerződéstervezetet akart folyamatosan áterőltetni a testületen.
Bővebben >>>Hiába lett az ellenzék legerősebb pártja hirtelen a Tisza, Magyar Péterék lényegében kiszálltak az önkormányzati versenyből, viszont az EP-szavazáson felboríthatják az ellenzéki térfelet. 1994 óta először van esély, hogy három főpolgármester-jelölt is 20% felett végezzen. Rég nem volt ilyen izgalmas választás.
Bővebben >>>Zugló mindvégig rosszul járt a két évtizeden át húzódó történetben, amelynek a végén egy tágas, zöld sportterületből lélektelen irodapark lett. A kerület és a fejlesztő közötti megállapodás végül kútba esett, így hosszadalmas pereskedésre kell számítani. És bíróság előtt zajlik a munkaügyi konfliktus is a volt főépítész, Dienes János és a Horváth Csaba vezette önkormányzat között. A szakember állítja: azért rúgták ki, mert negatív szakvéleményeket adott a beruházóval kötendő megállapodásról.
Bővebben >>>Így néz ki, amikor a tőke csak a saját szempontjai szerint fejleszti a várost, azzal a sajátos magyar csavarral, hogy mindezt valójában az állam teszi. De miért van szükség Rákosrendezőn mini-Dubajra, ha piaci alapon már a jóval kisebb zuglói projekt sem volt életképes?
Bővebben >>>A városi kultúrsétákat szervező Hosszúlépésről ismert Merker Dávid egyike volt azoknak, akik rávették Vitézyt az indulásra. Állítja: a Karmelitának ehhez semmi köze nem volt. Interjú.
Bővebben >>>