egészségügy – Válasz Online
 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság belső vizsgálatot folytat a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol december 23-án két szülő nő vérzéses sokk állapotában került az intenzív osztályra – tájékoztatta lapunkat a kórház főigazgatója. Úgy tudjuk: a kismamák jelzését figyelmen kívül hagyva olyan későn végezték el a sürgősségi császármetszést, hogy a nők méhe megrepedt, és az egyik kisbaba sérült. A főigazgató azzal hárította el lapunk megkeresését, hogy a vizsgálat lezárultáig nem válaszolnak kérdéseinkre. A kismamáknál azonban nincs hírzárlat. Két történet arról, hova vezet, hogy nem lehet már választott orvosuk a terhes nőknek.

Bővebben >>>

A mentőszolgálat krízise az egészségügy általános válsága miatt alakult ki: az orvoshoz nehezen jutó betegek próbálnak így ellátáshoz jutni. Drámai helyzetkép következik.

Bővebben >>>

A kórházi gyermekorvosok annyira kevesen vannak, hogy 65-80 éves szakembereken múlik egy-egy osztály sorsa. Holott ezek az osztályok gyerekek ezreinek biztonságáért felelnek. Ózd és Mosonmagyaróvár példáján mutatjuk be, hogyan vonul le az állam a végekről.

Bővebben >>>

2012 óta tizenkét kórház szűnt meg, ebből hét az elmúlt két esztendőben. Az utóbbi években pedig eltűnt 3700 kórházi ágy, hivatalos kifejezéssel „tartósan szünetel” immár a gyógyító helyek kilenc százaléka. Megmutatjuk, a listát és azt is, hogyan folyik a magyar egészségügy lopakodó leépítése, miközben a betegek arra panaszkodnak, hogy csak hosszú várakozás után jutnak ellátáshoz.

Bővebben >>>

Míg Orbán Viktor világpolitikai tényezőként mutatkozott, a megyei kórház fekvőbetegekkel teli osztályán már hetek óta nem volt meleg víz, nem is tudtak fürdeni a betegek. Utánajártunk, mi történt.

Bővebben >>>

A Belügyminisztériumnak küldött megkeresésünk után országos vizsgálatot indítottak az okok feltárására. Lapunkkal azt közölték, biztosan nem a hőség és nem is a szamárköhögés-járvány áll a háttérben. Egy példátlan sikertörténet akadt meg, megmutatjuk, hogyan jutottunk idáig.

Bővebben >>>

Történet bélvarrógépre, hiányzó 3/0-ás műtéti fonálra és arra, mi történik akkor, ha egy kórházban elromlik a lift.

Bővebben >>>

Elfogynak a háziorvosok Magyarországon, eladhatatlanok a praxisok. Nemcsak a falvakban, hanem már Budapesten és Győrben is. A kormány ismét az államosításban és a centralizálásban látja a gyógyírt, de ezzel csak a krízist mélyíti. Nagykép.

Bővebben >>>

A Válasz Online több hónapos kutatás után bemutatja dr. Lajti négy életét: a titkosrendőrt, a klinikai szakpszichológust, az ékszerkereskedőt és a magyarországi metoo-t kirobbantó botrány (a Sárosdi Lilla-, avagy Marton László-ügy) hátterében feltűnő figurát. Émelyítő történet következik, csak felnőtt olvasóknak.

Bővebben >>>

Az önkormányzati választáson a Fidesz több olyan középvárost is elveszített, amelynek az elmúlt években válságba került a kórháza. A Válasz Online Keszthelytől Orosházáig, Mosonmagyaróvártól Pápáig mutatja be, az egészségügy krízise hogyan vált fő kampánytémává ott, ahol a kórház nem pusztán gyógyító hely, de a helyi identitásnak is fontos része.

Bővebben >>>

Stadionstop! – ez volt Karácsony Gergely 2019-es kampányának egyik sarokpontja, ám a kormány rendületlenül építette tovább a gigapályákat Budapesten is, mégpedig a főpolgármester hozzájárulásával. Karácsony 50 milliárd forintot kért cserébe, hogy jelszavát „stadinonért CT”-re módosítsa. Végül alig több, mint a pénz fele érkezett meg, de a program így is több ezer embernek segített. Valódi áttörést a daganatos ellátásban azonban nem hozott.

Bővebben >>>

Megnéztük a magyar adatot, és kiderült: Magyarországon is hétfőn halnak meg a legtöbben. Ugyanúgy, mint Angliában. Az okok hasonlóak: bedugul a sürgősségi rendszer. De miért, ha a kórházakban az ágyak közel 40 százaléka üresen áll?

Bővebben >>>

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A Válasz Online értesülése szerint a revízió a betegekre is kiterjed: náluk azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Óvatosan a hétvégi hazaengedéssel! Ha a zárójelentésen más szerepel, baj lehet belőle.

Bővebben >>>

Ismét az látszik, hogy az egészségügy államosítása csak egy megálló, a végállomáson baráti cégekhez kerülhetnek az államosított javak. A biznisz váltókezelője Rogán Antal. De ha egyébként rettentően eladódottak a kórházak, van ebben egyáltalán üzlet? Van, és nem kicsi. Közel 350 milliárdos. A Válasz Online a nagy kórházi patikabiznisz mélyére néz.

Bővebben >>>

Az egészségügyi államtitkár szerint politikai termék lett a várólisták hosszából, de ennek rövidesen vége, olyan jelentős a csökkenés. Az államtitkár elégedett, lapunk viszont úgy találta, van olyan ellátás, amelyre ezekben a napokban a hivatalos nyilvántartás szerint 6 évet és még 9 hónapot kell várni.

Bővebben >>>