A napokban 87. életévét betöltő Hajtó Ödönnek, a Magyar Mérnöki Kamara számos állami és szakmai díjjal elismert egykori alapító elnökének megvan a véleménye az emléknapon elpufogtatott politikai lózungokról és arról is, mi a baj a rendszerváltás óta regnáló kormányok demokráciafelfogásával. A forradalom leverésének évfordulóján az ő személyes élményein keresztül idézzük fel a hatvannyolc évvel ezelőtti eseményeket.

A forradalom idején teherautósofőrként dolgozó Fóti István sebesülteket szállított a városban, és közben végig fotózott. Halottak, felborogatott villamosok, lángoló szovjet páncélozott járművek, egy dunántúli vöröskeresztes konvoj képei.

Egy viharos éjszakán Gérecz Attila elfűrészelte cellája ablakrácsait, és a megáradt Dunába ereszkedett a váci börtönből, ahol politikai fogolyként töltötte tizenkét éves büntetését. A nagy szökés éppen hetven éve, 1954. július 18-án történt. Hajnal Géza most megjelenő kötetében a huszonegy évesen elítélt fiatalember kálváriája mellett rámutat egy másik szenvedéstörténetre is: az édesanyáéra, aki néhány év leforgása alatt mindenkit elveszített maga körül.

„Magyarország 1848-ban nem, pontosabban, csak a birodalom részeként volt rajta Európa térképén” – fogalmaz a Válasz Online-nak küldött cikkében Hermann Róbert történész, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoportjának vezetője. Mégsem volt hiábavaló a küzdelem: igaza lett Palmerston brit miniszterelnöknek, aki szerint ha Magyarországot „túlerővel teljesen szétzúzzák, ebben a csatában Ausztria saját jobb kezét zúzza széjjel.” A forradalom leverése után még tizennyolc évbe telt az osztrák politikusoknak, hogy felismerjék: Magyarország nélkül nem megy. Ismeretterjesztő esszé a forradalom kitörésének évfordulóján.

Harmadik próbálkozásra elszabadult a hangorkán, az addigi Tőkés László melletti szolidaritási demonstráció rendszerellenes tüntetéssé alakult, és hat nappal később megdőlt a kommunista diktátor hatalma Romániában. Daniel Zăgănescu most a Válasz Online-nak mesél akkori élményeiről.