Nagy lesz az IQ-koncentráció a MOM Kultban péntek este: újra együtt a Panta Rhei!
Bővebben >>>A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas énekes-dalszerzőt, népzenekutatót és építészmérnököt, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítóját, Sebő Ferencet 75. születésnapja alkalmából kerestük meg. És ha már nála voltunk, az idén 50 éves táncház indulását is felidéztettük vele.
Bővebben >>>Az evangélikusokhoz került Esterházy könyvtárról, a mindenre csodás megoldást ígérő új német kormányról, a Fidesz néppárti kilépésének következményeiről és a politikai kereszténység buktatóiról is kérdeztük Prőhle Gergely volt nagykövetet, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatóját. Műsorvezetők: Borbás Barna, Stumpf András.
Bővebben >>>Több mint egy évtizede teljhatalmú a Fidesz, ám a kormánypárt által előmozdítani kívánt kulturális térfoglalás eddig legfeljebb az intézmények élén ment végbe, a magyar kultúrelit tekintélyei közt aligha: ők többségükben továbbra is baloldalinak vallják magukat.
Bővebben >>>Régóta tartó folyamat ünnepi kicsúcsosodása volt ez, nem hirtelen baleset – mondja a rendező a guruló metálturulba torkolló idei augusztus huszadikáról. A hetvenéves Bérczest Fidesz-bérencezték és liberálisozták is már – most elárulja, mi az igazság, s azt is, tényleg felhagy-e az Ördögkatlan Fesztivál szervezésével.
Bővebben >>>Kultúrjavakról és kultúrszemétről terveztük a HetiVálasz aktuális szerkesztőségi beszélgetését, de végül az Orbán-rendszer titkának boncolgatásáig jutottunk. Hogyan fordult szembe a NER korábbi kultúrharcosa, Szakács Árpád Orbán Viktorral és a kultúrpolitikai vezetéssel? Hogyan lett a bulvárból erőforrás? Hol kell keresni a NER tartósságának titkát? Heti podcastadásunkban Ablonczy Bálint, Borbás Barna és Stumpf András beszélget.
Bővebben >>>Babiczky Tibor költő igencsak különleges helyzetben van: a „megveszekedett orbánista, a kormányt 110 százalékig támogató” Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeumhoz (PIM) tartozó Digitális Irodalmi Akadémiának dolgozik, közben tagja a PIM-et bojkottálókat is tömörítő Szépírók Társaságának.
Bővebben >>>A Fonó-díjjal minap kitüntetett zenész szerint a románok, bolgárok is jobban ismerik is használják saját zenéjüket, mint mi, magyarok. Interjúnkból az is kiderül: nem minden szempontból volt szerencsés a rendszerváltó népi író és politikus unokájának lenni – hát még ugyanazzal a névvel.
Bővebben >>>„A rendszerváltáskor bolondult csak meg mindenki a barátaim közül, már aki a politika felé ment”, mondja Novák Ferenc, akinek asztalánál egykor együtt ültek a népiek és az urbánusok. Monstre születésnapi interjú a legendás koreográfussal, amiben szó esik az 1940-es erdélyi magyar bevonulástól a táncházmozgalom elindításáig mindenről, még az SZFE ügyéről is.
Bővebben >>>A Toldit szószedettel tanuló lányai példáját idézve történész vendégszerzőnk úgy véli, teljesen felesleges elvárni tőlük, hogy a megélt élmény eleven frissességével érezzék és értsék azt a világot, amiben ő még könnyedén elboldogult. Mégsincs vége a világnak: paradox módon a hagyomány körüli perpatvar nagyon is mélyen magyar hagyomány.
Bővebben >>>„Valakinek ki kell mondania, hogy ez nagyon rossz irány. Ilyet nem szabad csinálni” – mondja A pozsonyi csata című magyarságkutatós animációról a nyolcvanadik évében járó legendás rajzfilmes, aki először beszél betegségéről, amelyről még ő sem látja, küzdést vagy reménytelen küszködést hoz majd a számára. Nagyinterjú.
Bővebben >>>„A jóság keresése a dráma fő célja, s erről a jóságról beszélt majdnem elcsukló hangon kedves vendégünk” – Papp István történész egy húsz évvel ezelőtti beszélgetéssel idézi fel a hozzá hasonlóan mezőtúri származású Börcsök Enikő személyiségét.
Bővebben >>>Olyan kultúraépítőket mutatunk fel, akik COVID-körülmények között is egyedülállóan sikeresek maradtak. Már-már hungarikummá tették a városi séta műfaját, s közben ezekkel – a számunkra is irányadó – szavakkal dobálóznak: hagyomány, örökség, közösség, kreativitás, teljesítmény, organikus fejlődés.
Bővebben >>>A kormánysajtóban nemzetietlennek beállított egyetemen, mint most kiderül, bizony népdalokat oktatnak. Sőt, a Bibliát is olvastatják a hallgatókkal. A folyton leballiberálisozott intézmény egyik vezetője ráadásul most azt is közli: Gyurcsány Ferenc rendkívül kártékony, s régen távoznia kellett volna a közéletből.
Bővebben >>>A színikritikus szerint a színház nem a Hamlettől, de még filmadaptációktól sem lesz parazita, a politika viszont lehetetlenné teszi az értelmes vitát is.
Bővebben >>>