A tavasszal elkészült belső helyreállítás sokkal jobban sikerült az építészeti rekonstrukciónál: a toronyban újjászületett az egykori várúrnői lakosztály, és elkészült a kivételes művészettörténeti értékű Kinizsi-síremlék helyreállítása is. A kiállítás megmutatja az ellentmondásos figurákat, akik Vázsonyt izgalmassá teszik: a kíméletlen törtető, de valódi hős Kinizsit és a férjgyilkossá lett várúrnőt, Magyar Benignát. A várak rekonstrukciójának pont ez lenne az értelme, hogy ne panoptikumok, hanem valódi múzeumok szülessenek.

Az 1,6 milliárdos rekonstrukció után bizarr hibriddé vált Kinizsi Pál egykori várkastélya: a műemlék megmaradt részei közé szürkésfehér dobozokként ékelődnek be az újabb részek, a vasbetonból visszaépített gótikus loggia és a rozsdás acél nyílások 21. századi esztétikája elnyomja a 15. századét. Nagyvázsony tünete az egész Nemzeti Várprogram elhibázottságának: a romok nagyarányú kiépítésének szándéka mindenhol azt a történelmi levegőt szünteti meg, amit ezeken a helyeken az emberek keresnek. Lehet, hogy lehetne ezt másként is, de egyelőre a rossz példák szaporodnak.