nemzetközi jog – Válasz Online
 

Mindössze a világsajtó négy médiuma nézhette 2023 végén, milyen az élete az ukrajnai háborúban hadifogságba került oroszoknak. A négyek egyike a Válasz Online volt. Beszéltünk gyilkos fegyenccel, álltunk az első elítélt háborús bűnös és megnyomorodott katonák ágyánál, aztán a rabokkal együtt kanalaztunk ebédre borscsot.

Bővebben >>>

Nemzetközi jogász vendégszerzőnk megállapítja: nem a Római statútum ellentétes a magyar Alaptörvénnyel, hanem az a tény, hogy a kihirdetés több mint húsz éve hiányzik. Pedig sokszor jelezték az elmúlt években, hogy meg kellene már tenni. Háttér.

Bővebben >>>

A világhírű nemzetközi jogász és bestseller író múlt héten Budapesten mutatta be a második világháború alatt és után játszódó új könyvét, mi pedig ez után kérdeztük őt háborús bűnökről és elszámoltathatóságról. Meg arról, miért szomorú, amikor abba az országba érkezik, amelynek kormányát a 90-es években – a Bős–Nagymaros-ügyben – ő is képviselte.

Bővebben >>>

Olyan nézőpontból vizsgáljuk a koronavírust, amilyenből eddig szinte csak amerikai republikánus héják merték: mennyiben tehető felelőssé Kína a járványért, és ha Pekingnek voltak mulasztásai, akkor kötelezhető-e arra, hogy – a háborúban vesztes országokhoz hasonlóan – valamiféle jóvátételt fizessen?

Bővebben >>>