Kínának régi célja, hogy legyen egy sikeres popkulturális exportcikke. Úgy tűnik, most megvan a befutó: A 3-test probléma. A tudományos-fantasztikus regénytrilógia Netflix-adaptációja hazánkban is a platform legnézettebb sorozata.
Bővebben >>>Története során először veszít előfizetőket a Netflix – a jobboldali narratíva szerint azért, mert túltolta a progresszív érzékenyítést. Ez féligazság: a streamingszolgáltató semmivel sem „woke-abb”, mint versenytársai, és a transzfóbiával vádolt humoristák – például a napokban Ricky Gervais – fellépései miatt a baloldalnak sem a kedvence. Sőt: a Netflix lehet az első nagy szórakoztatóipar cég, amely látványosan beint a baloldali identitáspolitikának.
Bővebben >>>Tizenhárom nyomtalanul eltűnt, felbecsülhetetlen értékű műalkotás, köztük Rembrandt egyetlen valaha festett tengeri jelenete és Vermeer A koncert című festménye: a bostoni Gardner Museum kifosztása harminc évvel ezelőtt a világ legnagyobb műkincslopása volt. Egy dokumentumfilm utána eredt a rejtélynek, amit már évekkel ezelőtt megoldottnak hitt az FBI. Csak éppen a képek nem kerültek elő.
Bővebben >>>A Pieces of a Woman az első angol nyelven, A-ligás színészekkel megvalósult magyar írói-rendezői teljesítmény, amely a Netflix felső kategóriás filmjei között debütál, méghozzá Martin Scorsese executive producersége mellett. A tragikusan végződő otthonszülést és a félresiklott traumafeldolgozást bemutató történet égető társadalmi kérdéseket vet fel.
Bővebben >>>A karácsonyi időszak legnagyobb tévés sikere egy romantikus kosztümös sorozat, amely a 19. századi Nagy-Britanniát multikulturális társadalomnak ábrázolja, részben fekete bőrű arisztokráciával és királynéval. A Bridgerton család alkotói szándékosan festettek fel egy alternatív múltat, aminek nincs sok köze a történelmi valósághoz: a sorozat ettől válik játékká, amit nem lehet és nem is kell egészen komolyan venni.
Bővebben >>>A korona negyedik évada az év egyik legizgalmasabb tévés produkciója, de a legvitatottabb is: a fikció és a valóság határai annyira elmosódnak, hogy nézők milliói számára az lesz a hiteles változata Károly és Diana történetének, vagy Thatcher és a királynő viszonyának, amit a képernyőn lát. Csakhogy a Netflix cinkelt lapokkal játszik, és a kötelező dramatizáláson túl finoman csúsztat is. A sorozat alkotója, Peter Morgan elkötelezett köztársaságpárti.
Bővebben >>>Minden idők egyik legmegosztóbb amerikai sorozata – és egy rasszista mítosz felépítésének anatómiája.
Bővebben >>>