Amiről Párizs eddig csak álmodhatott, az Budapesten eleve megvan, olimpia nélkül is. Csak ki kellene használnunk. Urbanisztikai tanulságok a párizsi olimpiáról – Budapestről nézve.

Aranyérmes sportolók pózoltak vele, napról napra százmilliók látták és hallották megkondulni, az egész párizsi olimpia meghatározó jelképe lett – és hamarosan Franciaország fő katolikus templomában kap helyet. A megnyitó megosztó szimbolikáján napokig pörgött a sajtó, a Stade de France harangja és fordulatosan szép története viszont legfeljebb mínuszos hírként jelent meg. A 2024. évi játékok zárásaként elmeséljük hát elejétől a végéig.

Két férfias megjelenésű női ökölvívó párizsi szereplését sokan úgy értelmezik, mintha a woke őrület betetőzése lenne. És egy kalap alá veszik ezt a nemváltó sportolók ügyével. Pedig Tokióval ellentétben Párizsban transznők nem is indulhattak az olimpián. Imán Halíf és Lin Jü-ting ügye azért szólhatott nagyot, mert utóbbi évek gender körüli kultúrharcai és a nyitóünnepség drag queenjei jó előre megágyaztak az indulatoknak. Teljes háttér.

A szovjet blokk bojkottja nyomán a negyven éve a mieink sem utazhattak a Los Angeles-i olimpiára. Az akkori sorscsapásokat mai érdekességekkel összevetve tíz pontban tálaljuk az 1984-es drámai eseményeket.