Tegnap megtartották az Ipolydamásdot Helembával összekötő új híd átadási ünnepségét. Ezzel a Dunakanyar legjobban hiányzó, hosszú ideje várt átkelője vált átjárhatóvá. A Károly Róbert híd legalább fél éve készen volt, gyalogosok és kerékpárosok használták is, de a szlovák oldali adminisztráció elhúzódása miatt a forgalom előtt eddig nem nyitották meg. Az Ipoly pótlásra váró hidjai közül szimbolikusan és közlekedési szempontból is a helembai volt a legfontosabb.
Bővebben >>>„A Fidesz kilépése a Néppártból egyike volt a magyar önáltatásoknak, márpedig ezek mindig megbosszulják magukat” – mondja az egykori szlovák miniszterelnök-helyettes, néppárti EP-képviselő. Szerinte a határontúli magyaroknak az ukrajnai orosz agresszió nagyon rosszat tett, ugyanis az európai államok gyanakvóbbak lettek a kisebbségi jogvédelemmel szemben. Nagyinterjú.
Bővebben >>>A hiány globális, de Szlovákiában mégis kapható például az epilepszia-gyógyszer is. Hogyan lehetséges ez? Mit csinálnak ügyesebben a szlovákok, mint a magyar egészségügy? Lapunk egy magyar családot kísért el gyógyszerportyázni a Felvidékre.
Bővebben >>>Ült a csehszlovák diktatúra börtönében, nagy erkölcsi tekintélyű vezetője lett a felvidéki magyaroknak a rendszerváltás idején, aztán háttérbe szorult, elmagányosodott, el-elveszett a modern világ kihívásai között. Ma temetik Duray Miklóst, akire egykori párttársa, Csáky Pál írásával emlékezünk.
Bővebben >>>„Moszkva soha nem jön ki rosszul Orbánék helyezkedéséből. A magyarok viszont elég sokszor” – summáz Szalay Zoltán a lapunk felkérésére írt, 2022-t szlovákiai magyar szemmel elemző cikkében. A Napunk.sk vezető szerkesztője egyúttal megmutatja: az Orbán-kormány Moszkva-hűségéből fakadó elmagányosodása az oka annak, hogy éppen csak a szlovákiai magyarok érdekeiért nem áll ki a szavakban mindig nagyon nemzeti magyar vezetés.
Bővebben >>>Egykori belügyminiszterét már letartóztatták, s az ügyészség Robert Fico háromszoros szlovák miniszterelnökét is kezdeményezte – a mentelmi jogáról szóló döntés egyre csúszik, most éppen ma délutánra ígérik. Politikai leszámolás zajlik a szomszédunkban? Vagy éppen a demokrácia ünnepe, amikor végre bűnhődnek a korrupt csúcspolitikusok?
Bővebben >>>Meglepő felfedezést tettek a Magyarország és Szlovákia között épülő új határhíd földmunkái során: Ipolyhídvég községnél a folyóparti vastag szemétfeltöltés alól szinte teljes épségben került elő egy régi kőhíd első nyílása. A hídrom nemcsak ritka és értékes közlekedéstörténeti emlék, hanem történelmi idők tanúja is: hajtottak rajta csordát, volt trianoni határhíd, látta a második világháború csatáit. Igazán kár, hogy nem maradhat meg.
Bővebben >>>Három napig jártuk a szlovák–ukrán határ környékét és Kárpátalját. Exkluzív multimédiás riport.
Bővebben >>>„Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a 21. században, az Európai Unióban ilyesmi létezhet” – mondja Fiala-Butora János szlovákiai magyar jogász a második világháborút követő, magyarokat és németeket kollektíven bűnösnek minősítő rendelkezések mai alkalmazásáról. Merthogy minden ezzel ellentétes pozsonyi politikai nyilatkozat ellenére bizony most is megtörténik, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva sajátítanak ki földeket, például autópályák nyomvonalán.
Bővebben >>>Az utóbbi időszak legfontosabb, legtöbbet idézett Orbán Viktor-interjúját a Postoj jelentette meg. A szlovák médium később vitát kezdeményezett a magyar miniszterelnök politikájáról – és ebben a Válasz Online-nak is szerepet szánt. A főszerkesztő arra kérte lapunkat, írjuk meg az Orbán-rendszer konzervatív kritikáját – merthogy ők csak a kormányfőnkkel kapcsolatos klasszikus baloldali-liberális fenntartásokat ismerik a nyugati sajtóból. Megtettük.
Bővebben >>>Vajon mi tesztelhetnénk hat-hétmillió embert néhány nap alatt, ha a múlt héten napi 20 ezer teszt mellett is összeomlott a jelentési rendszerünk? Ha az egészségügyünknél csak a közigazgatásunk van ramatyabb állapotban, amely gyakran arra sem képes, hogy meghozza a karanténról szóló határozatokat?
Bővebben >>>Szlovákia olyasmit tett, amit még egyetlen ország sem: hétvégén teljes népessége számára ingyenes tesztlehetőséget kínált. Riporterünk a helyszínen nézte végig a folyamatot, közelről láttuk tehát, hogyan tudtak tesztelni milliószámra. Miért érezték ezt sokan terrortesztelésnek?
Bővebben >>>A Bethesda Gyermekkórház sikertörténetéről írt riportunk szlovák nyelvű verziója.
Bővebben >>>A Bethesda Gyermekkórház megtanulta, hogyan kell alkalmazni a génterápiás készítményt. Azóta a kis református kórház egész Európa legnagyobb centruma lett.
Bővebben >>>A lehető legtöbb kényes témát szóba hoztuk a márciusban beiktatott és múlt pénteken Budapestre, Orbán Viktorhoz látogató szlovák miniszterelnöknek.
Bővebben >>>