Bár a BDPST-csoportot már 55 milliárd forintnyi baráti, állami óriáshitel nyomja – a kormányfő vejének üzleti „előkóstolóit” pedig további tízmilliárdok –, a Tiborcz István-féle érdekkör mégsem húzza be a féket. Ehelyett további vagyontárgyakat áramoltatnak magukhoz. Ráadásul a NER olyan tartóoszlopai kínálják fel nekik portékáikat szíves megvételre, mint a nyitóképünkön szereplő Balázs Attila, Adnan Polat és Mészáros Lőrinc. Galyatetői grandhotel, naperőmű-óriásprojektek, erdélyi tejporgyár- és gyümölcsfeldolgozó-részesedések kerültek a kiskosárba a közelgő választások előtt.
Bővebben >>>A „semmiből” lett a tíz leggazdagabb magyar egyike – ám nem a hatalom pakolta alá sem az első, sem a tizedik, sem a századik milliárdját. Azt mondja, vagyona meghatározó részét még életében jótékony célra fordítaná. Ki ez az ember?
Bővebben >>>Dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.
Bővebben >>>A felsőelit országos összesítésben a szálloda- és mólófejlesztésre szánt közpénzek kétharmadát viszi. Kis magyar államkapitalizmus, sokadik fejezet.
Bővebben >>>Balázs Attila közel két évtizede üzletemberkedik, jellemzően a piacról él, tehát nagyon nem hasonlít a gázszerelői referenciákkal a semmiből érkező közbeszerzés-specialistákra. Ám most kijött a fényre: először balatoni kikötőt vásárolt közösen a Tiborcz-leágazásként elhíresült Appeninn Nyrt.-vel, majd e tőzsdei holdingba is beszállt a kormányfő veje mellé.
Bővebben >>>A Válasz Online összesítése szerint eddig 5,6 milliárd forintnyi közpénz indult meg Orbán Viktor vejének partnerei felé. A naperőmű lehet az új dohánybolt.
Bővebben >>>Eddig csak annyit tudhattunk, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gyanúsan gyors pályázaton találta meg az ismeretlen győzteseket. Nos, jelentjük, nincs több titok.
Bővebben >>>A május végi mérlegleadási határidő után visszatérően végigböngésszük a „nemzeti nagytőkét” megjelenítő cégek éves beszámolóit. Már Heti Válasz-korunkban is ezt tettük, a hagyomány pedig kötelez. Annál inkább, mert nem érzések, benyomások, hanem egzakt pénzügyi adatok alapján szeretünk válaszolni olyasfajta kérdésekre, hogy van-e rendszerszintű korrupció a jelen Magyarországán. Kutatásunk során most is arra a szektorra összpontosítottunk, […]
Bővebben >>>A Tiborcz István-féle BDPST Zrt. a köztulajdonú Budapest Bank 2,99 milliárd forintos kölcsöne segítségével újítja fel a pesti Szabadság térre néző Adria-palotát – vette észre a Válasz Online. A tények mellett van egy pletykánk is: három iparági forrásunk egybehangzóan állítja, a papíron Mészáros Lőrinchez tartozó, de Tiborcz István köreivel is rokonítható informatikai mamut, a 4iG […]
Bővebben >>>Az Erdoğan–Orbán-tengely közepén elhelyezkedő Adnan Polat török csúcsgazdagok felvonulási területévé tette Magyarországot: ő és társai immár 25 itteni érdekeltséget ellenőriznek – de ez csak a kezdet. Az isztambuli hódítók gigantikus napelempark-hálózatához ugyanaz a csapat hajtja fel a területeket, amely Tiborcz István bizalmasait is kiszolgálja. De miért engedi át a kormány külföldieknek a szoláripar tekintélyes hányadát, […]
Bővebben >>>