„Egyre világosabb, hogy a jelenlegi kormány orosz orientációja több, mint – helyes vagy helytelen – kalkuláción alapuló külpolitika: kísérlet a társadalom politikai hatalom alá gyűrésére” – írja Zalatnay István református teológus, filozófus, aki a Lányi András által az értelmiség szerepéről indított vitához szól hozzá. Ilyen körülmények között Puzsér Róberttel ellentétben nem hisz az értelmiség önálló erőközponttá szervezésben, de úgy véli: minél egységesebben tud felsorakozni az értelmiség egy megállapítás vagy javaslat mögé, annál inkább van esélye arra, hogy az formálni fogja a politikai döntéseket.
Bővebben >>>Létfontosságú számot vetni azzal a történelmi és kulturális előzménytörténettel, amely az értelmiséget a megszólalás jogával felhatalmazta, ezáltal pedig leszámolni a mítosszal, hogy ezzel a joggal csorbítatlanul rendelkezik – írja Bodor Emese. Vendégszerzőnk lapunk januárban indított vitasorozatában szólal meg, válaszként többek között Puzsér Róbert Válasz Online-on megjelent kiáltványára. Vélemény.
Bővebben >>>A közéleti narratívaalkotás felelősei Puzsér szerint nem engedhetik át a következő fordulat megvalósítását is az újraszerveződő politikai osztálynak.
Bővebben >>>A történész csupa olyasmit cáfol, amit ő nem is állított – írja Lányi András. Folytatódik a vita Mohácsról.
Bővebben >>>Nem szívesen látnám őt a következő autokrataként, de nincs kifogásom ellene, hogy egy ideig a Negyedik Magyar Köztársaság miniszterelnöke legyen – fogalmaz Magyar Péterrel kapcsolatban Deme Zoltán.
Bővebben >>>A Lányi által javasolt új Petőfi Kör asztalának négy oldalához ilyen lelkülettel nem lehet leülni, véli Schneller István, aki a megbocsátást jelöli meg az értelmiség feladataként. Vélemény.
Bővebben >>>Igazságtalan, hamis, egyoldalúan vádaskodó moralizálás – röviden ez Balázs Gábor eszmetörténész véleménye Iványi Márton Pál Gázáról és Izraelről Válasz Online-on közölt írásáról.
Bővebben >>>A komédiás lekicsizhet egy politikust a kabaréban, a kormánypárt kommunikációs igazgatója riválisa arcába mászva nem. Ennek belátásához nem kell több, mint felismerni, hogy lakodalomban lehet hangosan nevetni, temetésen meg nem lehet. Menczer Tamás tegnapi akciójával hivatalossá tette az erőszakot mint politikai eszközt. Ez bizony a politikai terror kezdete. Vélemény.
Bővebben >>>Karanténba kell-e zárni a szélsőségeket? Erről alakult ki vita az elmúlt hetekben Körösényi András lapunkban közölt eredeti cikke nyomán. A szerző most válaszol a beérkezett észrevételekre.
Bővebben >>>Egy asztalhoz ültettük a hegyvidéki előválasztáson induló Visi Piroskát és Hajnal Miklóst, hogy megvitassák, melyikük lenne jobb kihívója a fideszes Fürjes Balázsnak. De jóval többet is megtudhattunk. Hajnaltól például azt, hogy nemzetpolitikai kérdésekben a Fidesz ellenzékének önkritikát kell gyakorolnia, Visitől pedig konkrét példát is hallhattunk arra, Orbán Viktor mennyire nem bízik az általa épített rendszerben. A végén mégis a fideszes jelölt lesz jövőre a nevető harmadik a Kétfarkú Kutya Pártnak köszönhetően?
Bővebben >>>Sugalmazott volt a kérdésfeltevés az alapjövedelemről szóló kutatásban, az intézkedés egyáltalán nem csökkentene semmiféle létbizonytalanságot, s leginkább az értékválasztásra képtelen politikusok nünükéje. Deme Zoltán válasza a Párbeszéd vitaindítójára.
Bővebben >>>Európában alakul már a vita, és olyan alapvető kérdéseket érint, mint az emberi élet értéke vagy éppen a politikusok feladata. Nagykép.
Bővebben >>>