Az időjárás természetes változékonysága és a korábbi nagy szárazságok túlnyúló hatása együtt okozták a téli aszályt. Ez rendkívüli jelenség: emberemlékezet óta nem láttunk márciusban ilyen alacsony vízállást se a Dunán, se a Tiszán. A most érkező csapadék enyhülést ugyan hoz, de az alább bemutatott adatok szerint tetemes mennyiségű vízre lenne szükség a vegetációs időszakban, hogy ne ismétlődjön meg a 2022-es nyári aszály.

Gazdák, földtulajdonosok jelentkezését várja az Országos Vízügyi Főigazgatóság, akik vizet szeretnének megtartani a területükön, hogy ellensúlyozzák a kiszáradást. Ehhez létrehoztak egy „elárasztásbejelentő” platformot és elkezdték a lecsapolást támogató jogszabályok áthangolását. Vagyis folytatódik az állami szemléletváltás: míg a belvíz korábban üldözött dolog volt, most már a sivatagosodó Alföldön inkább előidézni kell azt.

Nem kis részben a civil vízmozgalom sikere, hogy az állam – ha lassan is, de – átfordul a vízmegtartó megoldások felé. A társadalmi nyomásról szól az országot mesterségesen kiszárító belvízcsatornák körül a minap kirobbant vita is. Bemutatjuk a csatornalezáró mozgalom hátterét.

Az arzénmentesített dekantált víz és a szennyvíztisztításból keletkező szürke víz hatalmas kiaknázatlan lehetőség a kiszáradás elleni küzdelemben – derül ki egy kis alföldi község példájából. A Csongrád-Csanád megyei Ruzsán évek óta kísérleteznek a vízmegtartás alternatív módszereivel. Riport a déli határ közeléből, ahol azt mondják, a sivatagosodást jórészt helyben okozták, ezért helyben is kell tenni ellene.

Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság frissen kinevezett főigazgató-helyettese először beszél részletesen az alföldi vízpótlás konkrét cselekvési tervéről. A tervezet komoly szemléletváltást tükröz, és nagyrészt olyan megoldások köszönnek vissza belőle, amelyeket ökológiai szemléletű kutatók, hidrológusok évek óta szorgalmaznak.