Nehezen szabadulnak a nagyüzemi erdőgazdálkodás 20. századi hagyományaitól a magyar erdők: még a védett területeken, sőt a nemzeti parkokban is bevett gyakorlat a fakitermelés. Olyan botrányos helyzet ez, ami csak a megszokástól tűnik elfogadhatónak. A háborítatlan vagy legalább kíméletes módon kezelt erdőnek fontos szerepe lenne a kiszáradás és az éghajlatváltozás elleni harcban, és az ökológiai sokféleség megőrzésében. Fordulatot nagyon könnyen el lehetne érni, mert az értékes, védett erdők szinte mind állami kezelésben vannak. Ehhez azonban radikális szemléletváltásra lenne szükség, mert az elmúlt negyedszázad apró lépései alig hoztak javulást.

Még semmi sem tette annyira láthatóvá, egyben közérthetővé, mi történt a magyar vízkinccsel az elmúlt évtizedekben, mint Szendőfi Balázs halkutató-természetfilmes új munkája. Az Eltékozolt vizeink tömör és látványos összefoglalása annak, amiről kutatók és vízmozgalmárok – többek között lapunkban – évek óta beszélnek: hogy hazánk kiszáradását magunknak okoztuk, tehát nekünk is kell helyrehozni.

Miért is van egyáltalán gond, ha egyszer csapadékunk 70-80 százaléka az óceánokból jön? Válaszok az év utolsó Zöld Válaszában.