Induló – Válasz Online
 

A NER-zsákokat százmilliárdokkal feltöltő pénzintézet egyik vezetője hitelt érdemlően igazolta lapunknak, hogy a menedzserek anno írásban elfogadták: jogszabályváltozás esetén akár át is adják az érintett magántőkealapok irányítási jogait. Amennyiben a Magyar-kormány él a lehetőséggel, az állam – átmenetileg – luxusszállodák, tőzsdei cégek és gigantikus földterületek aktív (társ)tulajdonosává válhat.

Bővebben >>>

Súlyosan vízhiányos állapot alakult ki Magyarországon, de még mindig van elég készletünk, hogy megállítsuk a kiszáradási tendenciákat – szól vízügyes vezetőkkel készült műsorunk következtetése. „Bízom benne, hogy az új kormányzati struktúrában sikerül áttörést elérni, hogy az egész ágazatunkat ennek a szolgálatába tudjunk állítani” – mondja Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, aki a témában szót kapott a múlt heti, legelső kormányülés sajtótájékoztatóján. „A civil és a hivatásos környezetvédő, valamint a vízügyes szervezeteknek együtt kell működniük és közösen megtalálni a legjobb megoldást” – mondja a Cegléd környéki mintaprojektekről Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Bővebben >>>

Putyin orosz elnök júliustól megakadályozhatja, hogy a magyar állam gázt vegyen, ha nem hosszabbít meg egy lejáró rendeletet. Ugyanakkor jövőre egy új tengeri mezőn indul a termelés Romániában, és ez pótolhatja az orosz importot. Itt viszont a román politika kavarhat be, és az ottani kormányválság zavarossá tette a helyzetet. Kapitány Istvánnak és Orbán Anitának gyorsan kell lépnie, hogy sima legyen az őszi fűtési szezon.

Bővebben >>>

A bíró húsz éve foglalkozik választási visszaélésekről szóló bejelentésekkel. Azért idézték be, mert valakiben felmerült, hogy letölthette a Tisza applikációját. Közölte a rendőrökkel, hogy nyomásgyakorlásként értékeli az eljárást. A lapunkhoz eljutott dokumentumok szerint a bíró elleni eljárásokat személyesen Varga Zs. András irányította: a Kúria elnöke, aki épp a minap került Magyar Péter célkeresztjébe „közpénzes luxizás” miatt.

Bővebben >>>

Innováció, újrahasznosított és újra felhasznált anyagok, valamint megújuló energiaforrások – meghatározó elemek azon vállalatok eszköztárából, amelyek tudatosan a fenntarthatóság elvei mentén működtetik folyamataikat. Ezzel párhuzamosan fókuszba kerültek azok az építési termékek, amelyek a fenntarthatósági számításokhoz kedvező, vagy tanúsítvánnyal igazolt adatokkal rendelkeznek. Ezek között kivételes színfolt a Meva 25 éves innovációja, a máig egyedülálló műanyag zsaluhéj. […]

Bővebben >>>

Kevesen tudják, hogy tervben van egy olyan Európai Uniós forrás, amelyhez Magyarország akkor is hozzáférhet, ha nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez (EPPO). Ez pedig az Európai Unió Szociális Klímaalapja (Social Climate Fund, SCF), amelyből a sérülékeny, energiaszegénységben élő háztartások juthatnak energetikai korszerűsítés célú támogatáshoz, akik jellemzően az elmúlt 10 évben minden hazai otthonfelújítási programból kiszorultak. […]

Bővebben >>>

Magyarország összes energiafelhasználásának nagyjából 40%-a épületeinkhez köthető. Ennek optimalizálásához, csökkentéséhez nagy szükség van a jelen és főleg a jövő szakembereire, akik az építőipar előtt álló kihívásokat készségszinten képesek kezelni – hangzott el a Meva fennállásának 55., magyarországi működésének 31. évfordulója kapcsán rendezett szakmai találkozón. A magyar piacon 38 főt foglalkoztató, a tavalyi évben 2,337 mrd […]

Bővebben >>>

A jelentős betonigényű nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja e piaci szegmensben zajló trendeket. Erről a mára az osztrák piac irányításáért is felelős, a magyar Mevát 14 éve vezető Botta D. Mihály ügyvezető igazgató beszélt a 100 %-os kapacitáson működő dunakeszi regionális logisztikai központ kapcsán. Dubai, Florida és Dunakeszi, itt épített nagyjából egyidőben új telephelyeket […]

Bővebben >>>

Milyen válaszokat adhat egy építőipari vállalat a bizonytalan gazdasági környezet, a fenntarthatósági elvárások és a változó piaci igények együttes kihívásaira? A Frisomat magyarországi ügyvezetőjével arról beszélgettünk, hogy miért elengedhetetlenek a költséghatékony, igény szerint alakítható építési fejlesztések, és hogy ezek miként járulhatnak hozzá a hosszútávú gazdasági stabilitáshoz. Az építőipar az egyik legérzékenyebben reagáló ágazat, amely alapvetően […]

Bővebben >>>

A tavalyi sok bizonytalansággal terhelt év után a tavasz kifejezetten kedvez az építkezést tervezőknek: van kivitelező és építőanyag is, az árak pedig stagnálnak. A megépült családi házak minőségét ellenőrző, a megrendelőt védő folyamat, vagy szervezet azonban továbbra is hiányzik a rendszerből. Az alig öt hónap alatt, előregyártott betontechnológiával, az ÉMI Nemzeti Mintaházparkjában megépült Leier Mintaház […]

Bővebben >>>

A női egyenjogúság ügye meglehetősen lassan haladt a 19. században – ennek bonyolult okait sokan megírták már. Senki nem szólt azonban arról, hogy ebben milyen jelentős szerepe volt az alkoholnak. Pontosabban a férfiak félelmének attól, hogy a nők az alkohol betiltására használják majd szavazati jogukat. Néhány hónapja jelent meg Kupa Enikő és korábbi rendszeres szerzőnk, […]

Bővebben >>>

XXI. századi technológiával épült, és ennek jegyében kezdte meg működését a MEVA Zsalurendszerek Zrt. zöldmezős beruházásként létrejött logisztikai központja. Az új telephelyről hamarosan a szolgáltatásexport is megindulhat, így a cég a nyugat-európai kivitelezések minőségi beszállítója lehet. Részletek itt!

Bővebben >>>

Jóllehet a februári kereslet talán optimizmusra adna okot, ám március elején mégis 23,5%-kal alacsonyabb az építőipar idei rendelésállománya a tavalyihoz képest – olvasható az ÉVOSZ közleményében. 2024-ben sok más piacbefolyásoló tényező mellett várhatóan a foglalkoztatotti létszám is tovább fog csökkenni az ágazatban.

Bővebben >>>

Az elmúlt évek dinamikus gazdasági változásai a kereskedelmi szegmens egyik legnagyobb ágazatára, az építőiparra is jelentős hatással voltak. Számos megoldás között az egyik új irány az ún. körforgásos gazdálkodás, amely az acélcsarnokokat gyártó Frisomat életében közel sem újdonság, hanem több évtizedes bevált gyakorlat. Lássuk az okokat és az eredményeket! Az elmúlt 3-4 évet jellemző alapanyag […]

Bővebben >>>

A műanyag zsaluhéjak vezető gyártója, a Meva szerint az elmúlt években a piacra került saját, hazai zsalupark karbantartása is ad majd feladatot a csúcstechnológiával felszerelt új környezetbarát regionális központnak.

Bővebben >>>

A MentsManust! Férfiegészség Mozgalom idén tavasszal az ország nyolc helyszínén tart ingyenes prosztatarák-szűréseket. A kampányzáró utolsó három helyszín BioTechUSA-cégcsoport támogatásával Budapesten a Mammut II., az Aréna Mall és a KÖKI bevásárlóközpontok lesznek.

Bővebben >>>

Lehet-e létjogosultsága az értékalapú bankolásnak egy olyan időszak előtt, amikor várhatóan ismét minden forint számítani fog? A magyar tulajdonú, de pártoktól és üzleti köröktől független MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója szerint igen. Sőt.

Bővebben >>>

Két év kihagyás után ismét a Gealan Jövő Fóruma ad teret az elmúlt évek ablakipari trendjei bemutatásának. A műanyag ablakprofilok egyik vezető európai gyártója a most induló tanna-i magasraktár beruházására pedig 14 millió eurót szán.

Bővebben >>>

A mára évek óta érzékelhető szakemberhiánynak akár az a pozitív eredménye is lehetne, ha nőne az értéke annak, ami tartósabb, ha nem kell szakembert keresni esetleges megjavításához. Igaz ez a tetőablakra is.

Bővebben >>>

Az előkészítés végső fázisába ért a zsalurendszerek gyártásával, forgalmazásával és bérbeadásával foglalkozó, a környezetbarát műanyag zsalutáblák piacvezető gyártója, a MEVA Zsalurendszerek Zrt új telephely-beruházása. A 3 milliárd forintból épülő telephelyen a hazai szükségleteken túl a környező országok igényeit is ki tudják majd szolgálni.

Bővebben >>>

Jó hírünk van: ha az adója 1 százalékával a Válasz Online-t szeretné támogatni, az idei évtől megteheti. 2022-től ugyanis együtt gyűjtjük lapunk stratégiai partnerével, Az élet meg minden podcasttal az egyszázalékos felajánlásokat!

Bővebben >>>

Mi következik az építőianyag árak idei extrém növekedése után? A vírushelyzet kevéssé volt érezhető az építőipari keresleten, hiszen egy sor más tényező pozitívan hatott a forgalomra, a mai helyzet mégis óvatosságra készteti a gyártókat. Ahogy sokan mások, Raport László, az acélcsarnokokat gyártó belga Frisomat magyar ügyvezetője is a kiszámíthatóság mellett teszi le a voksát.

Bővebben >>>

Kezdetben azt gondolták az orvosok, hogy a gyógyult koronavírusos betegeknek csak tüdőgyógyászati rehabilitációra van szükségük, ám azóta kiderült: a poszt-Covid egy jóval komplexebb és elhúzódó tünetegyüttes – magyarázza dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Becslések szerint a fertőzöttek mintegy 15-40 százalékának kell hosszan tartó maradványtünetekkel szembenéznie, ez akár 100 ezer embert is […]

Bővebben >>>

500 év, 28 szerző, több mint 600 oldal: egyedülálló album jelent meg a Jézus Társasága magyarországi történetéről.

Bővebben >>>

Meghirdette harmadik évfolyamára is a képzést az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. Április 30-ig várják azoknak a 21-30 éves fiataloknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni az 10 hónapos, egyedülálló, élményalapú képzésben.

Bővebben >>>

A Kínai Kommunista Párt továbbra is súlyos emberijog-sértéseket követ el, üldözi a keresztényeket, muszlim ujgurokat, illetve más vallási és etnikai kisebbségeket.

Bővebben >>>

A kínai vállalatok által épített 5G-hálózat jelentős kockázattal jár.

Bővebben >>>

Optimista forgatókönyvvel vág a jövő évbe, bár idén még visszaeséssel számol a világ legmagasabb épületeit zsaluzó Meva.

Bővebben >>>

Számos ágazatban azonnal érződött a vírus és az ahhoz kapcsolódó megszorító intézkedések hatása. Az építőiparban is tapasztalható visszaesés, de ezek a negatív hatások fokozatosan jelennek meg. Mit hoz 2021? (x)

Bővebben >>>